oxigén nélkül, egyedül, tisztán eljutni a halálzónában a csúcsig. A Fogarasi-havasok és a Tátra legtöbb csúcsára is különösebb erőnlét, előkészület és tudás nélkül fel lehet jutni. Bármilyen hatalmasnak tűnik is a Fertő tó felől a Schneeberg vagy a Rax, mind a kettő megjárható egy nap alatt. Nem veszélytelen, de egy átlagember is feljuthat a Mont Blanc-ra, Európa tetejére. Persze ott már nehezebb a lélegzet, 3000 méter felett a legtöbbünk már érzi a magasságot.
Suhajda Szilárd nem volt átlagember, Varga Csaba sem az. Szilárdot nem ismertem, de ismeretlenül is mélységesen tiszteltem. Csabát ismerem és féltem, de tudom, hogy amit tesz, az neki maga az élet. Nem vagyunk egyenlők, nem születtünk annak, soha nem is leszünk azok. Van, aki többet kap, van, aki kevesebbet. 7000-8000 méter felett csak egy lelkileg-testileg más, keményebb fából faragott ember teheti meg, amit a hegymászók tesznek. Hogy lépjenek még kettőt, hogy kibírják a hideget, de nemritkán a tűző forróságot is – déli falakon szélcsendben hihetetlenül meleg tud lenni. Valójában mindenkit sokkal jobban korlátoz és megemel a gének lottója, mint gondoljuk. Ők különleges emberek.
Magam csak kívülről láttam egy keveset ebből a világból. Csaba könnyedségét egy-egy túrán,
amikor gond nélkül ment le-fel olyan helyeken, amitől engem kivert a hideg veríték.
Egy másik kiváló magyar hegymászó, Babcsán Gábor azzal döbbentett meg, hogy egy olyan függőleges sziklafalon „szaladt” fel pár perc alatt biztosítás nélkül, ami tapasztaltabb mászóknak is fél óra. Mint akinek minden szikla, minden kis rés a fejében van. A karokban, lábakban lévő erejük meg döbbenetes.