Magyarország jó okkal kételkedik az EU-ban – Charles R. Kesler a Mandinernek

Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban

Charles R. Kesler 1956-ban született. A Claremont McKenna College és a Claremont Graduate University államtudományi professzora. A New College of Florida kuratóriumának tagja. A Claremont Review of Books szerkesztője és több könyv szerzője, köztük a Crisis of the Two Constitutions: The Rise, Decline & Recovery of American Greatness című köteté.

***

Az Atlanti-óceán mindkét partján egyre több olyan törekvést láthatunk, amely a hagyományos amerikai és európai életmód ismételt felfedezésére és védelmére irányul. Ön szerint mi vezetett ahhoz, hogy szükségessé vált erről gondolkodni?

Mind Európában, mind pedig az Egyesült Államokban elértük a sokszínűség határait. Itt a sokféleség mint fogalom határaira gondolok, s nem feltétlenül a kultúrák vagy emberfajták sokféleségére. Másként fogalmazva, elértük a társadalom teljesen nyitott megközelítésének határát, miszerint a társadalomnak nincsen szüksége – Arisztotelész szóhasználatával élve – harmóniára, közös gondolati alapra vagy az alapvető kérdéseket övező egyetértésre, ideértve azt is, ki és miért állampolgár. Ha azt a Willmoore Kendall által kritizált nézőpontot vesszük, miszerint „minden kérdés nyitott kérdés”, akkor a társadalmak észszerű erkölcsi és politikai egyetértés vagy elköteleződés híján egyszerűen kiüresednek. Nyilván nem mindenben, de bizonyos kérdésekben egy politikai közösségnek egyet kellene értenie ahhoz, hogy politikai közösség lehessen.

E kérdések közé tartozik, hogy milyen kormányzati berendezkedést alakít ki, melyek azok a tulajdonságok, amelyek az identitását adják, és megkülönböztetik más országok lakosságától. De magukba foglalják azokat az univerzális erkölcsi és politikai fogalmakat is, amelyek más népekkel összefűző erényeket és erkölcsi normákat fejeznek ki.

Mindezek alapján egyik könyvében úgy érvel, hogy az Egyesült Államoknak tulajdonképpen két alkotmánya van. Mit ért ez alatt?

Az Egyesült Államokban valójában két, egymástól egyre inkább eltérő alkotmányos felfogás létezik, s szakadék van a belőlük fakadó életmódok között. A két alkotmány eltérően tekint az igazságosság fogalmára, ezért az amerikaiaknak egyre nehezebb a saját közös jövőjükről gondolkod­niuk, vagy a kormányzásnak, kormányzatnak egy olyan módjáról, amelyet közösen elfogadhatónak tartanak. Két egymástól eltérő, a kormányzást meghatározó igazságossági elvet vallanak, két különböző célt követnek. Az elsőt az alapítók alkotmányának nevezem, amely a függetlenségi nyilatkozaton, illetve az eredeti alkotmányon és annak kiegészítésein alapszik. Kiindulópontja, hogy az ember „értelmes lény”, ezért természetjogi és a természetes jogok talaján álló felfogást képvisel. A második a liberális vagy progresszív alkotmány, amelyet absztrakt módon, a 19. század végén fogalmaztak meg. Programként és projektként a progresszív korszak folyamán vált életképessé, és jelentős térnyerést könyvelhetett el az 1930-as, majd az 1960-as években. Hosszú forradalmat indított el, nem egy csapásra, hanem három hullámban tört előre. Bizonyos értelemben a hosszú hatvanas évek mind a mai napig tart, hiszen a jelenkori amerikai politika jórészt azokat a kérdéseket ismétli vagy erősíti fel, amelyek a hatvanas években is terítéken voltak. Emellett mindkét alkotmánynak hűséges tábora van Amerikában.

A progresszivizmus három hullámát említette, ezek szerint a woke ideológia a harmadik? Milyen hatást gyakorol ennek az ideológiának a megerősödése a hagyományos életmódra, és mennyire osztja meg a társadalmat?

A woke ideológia a harmadik hullámból fakadt. Valójában a hatvanas évek fejleményeire vezethető vissza, és annak tagadásán alapszik, hogy az embereknek általában vannak veleszületett jogaik. Ehelyett felfogása szerint csak bizonyos típusú embereknek lehetnek jogaik, és az embereket faji, etnikai, nemi vagy egyéb hovatartozás alapján osztja fel. Ez az osztályozás a hatvanas évek faji és szexuális forradalmában gyökerezik, amely a személyes és csoportidentitás akarati oldalait, illetve az ember testi eredetét hangsúlyozta. Mindenekelőtt azokat a különleges jogokat, amelyeknek elismerését ezek a csoportok a jog alapján követelik a többi csoporttal szemben. Ezt a követelést a társadalmi igazságosság nevében fogalmazzák meg,

Térjünk át Európára. Az EU belső működését jogállamisági viták hatják át, és beárnyékolják az állandó fenyegetések az eljárásokkal. Ezek célja a közép-európai tagállamok, különösen Lengyelország és Magyarország fegyelmezése. Ön hogy látja a vitákat a tengerentúlról?

Ezek a viták is az emberi jogok és az emberi jólét kétféle olvasatát érintik, és bizonyos szempontból ismerősnek is hatnak az amerikaiak szemében a szövetségi és tagállamok közötti hatalommegosztási kérdések miatt. Amerikát mindig is a tagállamok közötti megosztottság jellemezte, politikai értelemben sok mindenben nem értettek egyet, így többek között abban sem, hogyan értelmezik az alkotmányt. Ugyanakkor az amerikai unió egy tényleges politikai unió, amelyet a polgárok beleegyezése és a kormányzati hatalmat meghatározó és korlátozó alkotmányos jogállamiság jellemez. Ezzel szemben

ahol nem a polgárok, hanem a bürokraták mondják meg, hogyan kellene kinéznie a jogállamnak. Ez egy felülről lefelé irányuló rendszer, amelyben a bürokraták felelősek saját hatalmuk korlátozásáért. Ennek eredményeként az EU által elképzelt demokrácia az újabb és újabb „életstílusokat” védelmező jogok mércéjévé silányult. Az unió szemszögéből nézve, ha egy ország nem foglalja törvénybe a homoszexuálisok házasságát, a transzneműek vagy bevándorlók jogait vagy az élvezeti jogok leginnovatívabb és legfrissebb változatát, akkor egyenesen a „demokráciát” sérti meg, és olyan, mintha egyáltalán nem biztosítana jogokat. Röviden fogalmazva az EU számára a jövő az, ha a polgári jogokat polgárellenes jogok, a természetjogot pedig az az alól felszabadított jogok váltják fel. Ez az oka annak, hogy az új progresszív gondolkodás mind Európában, mind pedig Amerikában ellenséges a demokratikusság fundamentumaival szemben.

A közép-európai országok, amelyek a szabadság, a demokrácia és az önrendelkezés kivívásának reményében vitték végbe a rendszerváltoztatást, mindezt látva rendkívül csalódottak. Hogyan értékeli Orbán Viktor szemléletét, általános és európai politikáját? Miért vonzó ez a megköze­lítés az amerikai konzervatívoknak?

Van hasonlóság a magyar miniszterelnök és az amerikai konzervatívok helyzete között, mégpedig stratégiai jelentőségű. Az itteni progresszívok soha nem tisztázták igazán a liberalizmus három hulláma közötti viszonyrendszert. Franklin D. Roosevelt elnök például az 1944-es évértékelő üzenetében a második Bill of Rights mellett érvelt, ami olyan gazdasági, szociális és jóléti jogokat jelentett, mint a munkához, az egészségügyi ellátáshoz vagy az oktatáshoz való jog. De vajon hogyan kapcsolódnak ezek a jogok az eredeti Bill of Rightsban, vagyis az alkotmány első tíz kiegészítésében foglalt jogokhoz, így többek között a szólás, a sajtó, a vallás vagy a magántulajdon szabadságát és védelmét biztosító jogokhoz? Vajon a második hullám kiteljesíti vagy semmissé teszi az elsőt? Kiegészíti vagy a helyébe lép? Anélkül, hogy ezt beismerné, Franklin D. Roosevelt jóval többet szeretett volna annál, mint hogy az eredetileg elismert jogokat a modern világhoz igazítsa. Annak ellenére, hogy formálisan soha nem ismerték el törvényként, még kevésbé az alkotmány részeként, azt várta el, hogy konfliktus esetén a második hullámhoz tartozó jogok érvényesüljenek. Mindez az evolutív jogelmélet forradalmi következménye. És ez az oka annak, hogy

A szemükben az önrendelkezés drámája abban bontakozik ki, hogy hogyan lehet az új jogokat megalkotni, jogiasítani és valamennyi országgal és demokráciával elfogadtatni szerte a világon. Ennek megfelelően egy demokrácia épségét vagy minőségét azzal mérik, hogy milyen előrehaladást ért el a jogok legújabb változatának érvényesítése terén. Magyarország Lengyelországhoz hasonlóan ellenáll, mert a közép-európai konzervatívok nincsenek meggyőződve arról, hogy az új jogoknak ki kellene szorítaniuk a korábbi, hagyományon alapuló emberi jogokat pusztán azért, mert újabbak. Erre a kétségükre pedig számos – arisztotelészi, keresztény, Edmund Burke vagy John Locke szellemiségét képviselő – okuk van.

A helyi értékek és erények, valamint a globális, transz­nacionális gravitáció összecsapása zajlik. Mit gondol erről?

Jómagam a nemzetállam védelmezője vagyok, azért, mert ez az a politikai közösség, amely nemcsak az önkormányzás, hanem a politikai felelősségviselés legjobb garanciáját nyújtja.

Nyitókép: MTI/EPA/Julien Warnand