A film egyik legfontosabb küldetése az inspiráció – mondja Kiss Gergely. A háromszoros olimpiai bajnok A nemzet aranyai című alkotás sikeres fogadtatása után mesélt a Mandinernek a tizenöt éven át tartó sikerkorszak felemelő és szívszaggató pillanatairól.
Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban.
Érzelmi hullámvasút – ezzel a jelzővel engedték útjára a Zákonyi S. Tamás rendezte, A nemzet aranyai című filmet az alkotók a premier előtt. Valóban: rendkívüli tempóban váltják egymást a kedves és vicces, a csapat belső atmoszféráját kitűnően megrajzoló poénok és az érzelmes, szívfacsaró pillanatok. A dokumentumfilmek műfajában első hallásra szokatlanul hosszú, két és fél órás alkotás sokunknak, akik sportújságíróként részesei voltunk a három olimpiai bajnoki címmel fémjelzett sikerkorszaknak, szívmelengető időutazás volt a dédelgetett múltba.
A kor hősei közül elsőként a háromszoros olimpiai bajnok, a csapat egyik kiemelkedő balkezes zsenije, Kiss Gergely reakcióira voltunk kíváncsiak. Többek között azért, mert az egyébként a rendező filmes tanácsadójaként is jegyzett sportszakjogász a filmbemutatóra a szülőkkel, a feleségével – a korábbi, szintén kitűnő pólós Valkai Annával – és három lányukkal, a szintén vízilabdázó Viktóriával, illetve Patríciával és Olíviával érkezett. „Sírtak és kacagtak a vetítés alatt, teljesen a látottak hatása alá kerültek, ami nem is csoda, hiszen apósomék, az édesanyám és a feleségem végigélték a sorsdöntő pillanatokat. A lányaimnak pedig az apukájuk jelent meg a vásznon; amiről korábban csak meséltünk nekik, most egyszerre megelevenedett” – osztja meg a Mandiner olvasóival Kiss Gergely.
A film egyik nagy kérdése volt, hogy a korábbi csapatkapitány és vezéregyéniség, a tragikusan fiatalon elhunyt Benedek Tibor halálát hogyan dolgozza fel a rendező, a vízilabdába már gyerekkora óta „szerelmes” Zákonyi S. Tamás. Bizonyos tekintetben érintetlenül is hagyta a drámát, hiszen az 1997 és 2008 közötti korszak visszaidézésére vállalkozik az alkotás. „Mi és az ország heteken át búcsúztunk Tibortól és zarándokoltunk az emlékhelyéhez a tragédia után, és könnybe lábad a szemünk, amikor az archív felvételeken elhangzik a szájából egy-egy karizmatikus mondat. De ha például egy külföldi nem tudja, hogy Tibor elhunyt, akkor lehet, hogy a filmből számára nem is derül ki. Az alkotás végül is a csapatról s Tibor benne elfoglalt, abszolút kivételes szerepéről is szól” – foglalja össze a film egyik nehéz döntését Kiss Gergely.
Ahány néző, annyi visszajelzés, de abban talán sokan egyetérthetnek, hogy a csapat életében döntő fontosságú második aranyérem megszerzése – a 2004-es athéni olimpia elvesztettnek hitt döntőjében a szerbek ellen – iskolapéldája volt mindannak a csodának, amire ez a generáció és a csapat képes volt. Kiss Gergely is felejthetetlen emlékként említi a döntő utáni meghitt pillanatokat a csapatkapitány és közötte. „Örökre beégett az a pillanat Benedek Tibivel. Akkor is azt éreztem, és most is azt érzem, hogy bárcsak örökké tartana az a perc, amikor Tibor a homlokát az enyémhez szorította a vízben a döntő után. Akkor megszűnt tér és idő, nem tudtam, mi történik a világban; csak az számított, hogy a világ legkomolyabb játékosa és legnagyszerűbb embere teljes mértékben nekem adta az örömét és a lelkét – ezt az ajándékot sosem fogom elfelejteni. Sportoló ennél katartikusabb momentumot nem élhet át” – mondja meghatottan Kiss Gergely.
Fontos célja lehetett a filmnek a korszak statisztikáinak visszaidézése is, hiszen az emlékezet hajlamos átírni a tényeket. A külföldi megszólalók élményei igazi súlyt adtak a sikerkorszaknak, még akkor is, ha nem volt minden emlék helytálló. „A harmadik évezred első három olimpiáját mi nyertük, tehát minket kellett elemezniük a szakembereknek a vízilabdában is. Olyan nagy edzők, mint Alessandro Campagna vagy Ratko Rudic, bizonyosan szétszedték és összerakták a játékunkat százszor is a videóelemzések során. Objektívebbé tette a sikereinket, hogy mindezt a filmben el is mondták. De például érdekes, hogy a montenegrói klubjátékosi éveim során azt mondta az akkori edzőm, hogy mindig szerette a magyarokat, de sajnos mi nem védekeztünk, csak mentünk előre, mint a brazil focisták. Akkor tényekkel reagáltam a félreértésére, például annak felemlegetésével, amikor a sevillai Eb-döntőben mindössze két gólt kaptunk, és hárommal mi győztünk. Mindjárt más perspektívába kerültek a tények velünk kapcsolatban” – összegez.
„A film egyik legfontosabb küldetése az inspiráció – folytatja Kiss Gergely. – A huszonöt éve születettek arra emlékezhetnek, hogy a szüleikkel együtt nézték a pekingi döntőt. A harmincnál idősebbeknek már Athénról is lehetnek emlékeik, a negyven fölöttiek pedig már a sydney-i győzelemről is mutathatnak valamit a gyerekeiknek, hogy ezek a generációk is kaphassanak valamit abból a filozófiából, amit a csapat képviselt. Az emlékállítás is fontos, de igazán inspirálni szeretnénk az alkotással. Már most hatalmas az érdeklődés, volt, aki csapatépítő tréninget szervezett a filmünk levetítése köré.”
A pólóslegenda úgy érzi, éppen az a film kvintesszenciája, hogy rámutat: mi az, amit minden ilyen közösségnek meg kell vizsgálnia magában. Vagyis hogy „vajon mi jó közösség vagyunk-e, és megteszünk-e mindent közösen a sikerért; képesek vagyunk-e egységként is előremenni? Azt hiszem, ebben valóban erős lett ez az alkotás”.
***
– Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány a Mandinernek
Milyen emlékek jutottak eszébe a film megnézésekor?
Ez a film többek között azért jelentős, mert a szereplőknek, a szurkolóknak és a közvéleménynek olyan emléket állít, amilyet a játékosok és az általuk elért eredmények egyértelműen megérdemelnek. A produkció másik lényeges tulajdonsága, hogy utat mutat a fiatalabb generációknak. Nevezetesen: ha tehetséges vagy, és nekifogsz valaminek, az csak akkor tud működni, ha megvan benned a kellő alázat és tisztelet. A rengeteg munka, amennyit e társaság dolgozott a sikerekért; az alázat, hogy csapatként ennyire együtt tudott működni; és az egymás iránti tisztelet – mindez kellett ahhoz, hogy ilyen hosszú időn keresztül el tudjuk viselni egymást. Azért is szerencsések vagyunk, mert mindez eredményekben is megnyilvánult. Ehhez kellettek a játékosok, és nyilván kellettem én is… Azt nem tudtuk, hogy kik szólalnak még meg a filmben, de valamennyi megnyilvánulás megható volt. Olyan gondolatokat fogalmaztak meg velünk kapcsolatban, amilyenekre méltán lehetünk büszkék. Ahogy arra is, hogy a díszbemutatót követő tizenkét órán belül az amerikai férfi- és női vízilabda-válogatott stábjából is érdeklődtek, mikor készül el A nemzet aranyai angol nyelvű, feliratos változata. A dátumot még nem tudom, de mindenkit megnyugtatok, készül…
A világraszóló eredményeken kívül mi volt a legnagyobb élménye a magyar sport egyik legsikeresebb csapatával?
Talán az átlagos szurkolók szeretete. Gyakran előfordul még manapság is, hogy megállít az utcán egy „sportrajongó”, akin ugyan látszik, hogy még életében nem járt vízilabdameccsen, de esetleg látott már a tévében nyilatkozni. Ezt a fajta rajongást nem lehet megszokni, ezekhez a megnyilvánulásokhoz kell az igazi türelem. Hogy miért, arra a magyarázat roppant egyszerű: a mindennél értékesebb, őszinte szeretetet érzed, és nem csupán az aláírás-vadászatot…
Nyitókép: MTI / Bruzák Noémi
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A nem túl bizalomgerjesztő előzetes ellenére a Demjén Ferenc dalaira komponált Hogyan tudnék élni nélküled? közelről sem olyan rossz, ami főleg a szerethető, szimpatikus szereplőknek és a jó ízléssel adagolt zenei betéteknek köszönhető.
Magyarországon is bemutatták a DAC filmet, a dunaszerdahelyi futballklubról szóló mozit, amely a felvidéki magyarság közösségteremtő erejének szimbólumává vált.
Az Emilia Pérez című francia bűnügyi musical ezzel együtt tíz jelölést zsebelt be.
A legendás spanyol rendező új munkájában, A szomszéd szobában az elmúlással való szembenézésről beszél intim, személyes hangvételben. Ám hiába a két zseniális színésznő, Tilda Swinton és Julianne Moore, a katarzis elmarad. A november 28-tól a mozikban látható film lábjegyzet maradt Almodóvár elképesztő karrierjében.
A Pán – A belső sziget című film egy sajátos eszközökkel filmre vitt, fájóan aktuális látomás. Győrffy Ákos filmajánlója.
Travis Timmerman arról is mesélt, milyen volt hónapokig az Aszad-rezsim börtönében ülni.
A volt amerikai házelnök, Nancy Pelosi egy hivatalos luxemburgi út során szenvedett balesetet, de állapota stabil, és a kórházból is folytatja munkáját.
