Megfejtette az Economist: ezért tombol az antiszemitizmus Európában
A brit lap felismerte a tüneteket, megoldást azonban nem kínált rájuk.
A folyamatos izraeli tüntetések valódi célja Netanjahu megbuktatása.
A szerző történész, a Corvinák főszerkesztője
Hónapok óta folynak a tüntetések a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és vallásos-nemzeti koalíciója által tervezett igazságügyi reform ellen – dacára annak, hogy Netanjahu nemrég bejelentette, a következő parlamenti ülésszakaszig halasztja a kérdés megvitatását.
Noha kevés dolog mutatja jobban a tüntetések folytatásánál, hogy a valódi cél Netanjahu megbuktatása, nem pedig az igazságügyi reform ilyen-olyan kritériumai, mégis érdemes vetni egy pillantást a javasolt változtatásokra, hogy jobban megértsük az Izraelben zajló folyamatokat.
Tavaly novemberben vette át a vezetést Netanjahu konzervatív Likudja a vallásos-jobboldali pártokkal együtt Izraelben, miután 2019 óta négy választás felemás eredménye sodorta mély politikai válságba a zsidó államot. Netanjahu végre stabil többséggel láthatott hozzá az igazságügyi reformhoz, ami az izraeli jobboldal régi kívánalma.
a legfelsőbb bíróság jóformán bármilyen ügybe beleszól, és az „észszerűség” mondvacsinált indokával vétóz meg fontos állami lépéseket (például miniszteri kinevezéseket vagy éppen infrastrukturális beruházásokat).
Ennek gyökere két történelmi pillanatra vezethető vissza. Az egyik, hogy 1948-ban, Izrael függetlenségének kikiáltásakor nem írtak alkotmányt. David Ben-Gurion baloldali miniszterelnök ugyanis attól félt, hogy a legfelsőbb bíróság – mint Amerikában – demokratikus törvényeknek szab majd gátat. 1950-ben egyenesen így beszélt az államalapító: „Elfogadnánk-e valaha, hogy »néhány« bíró felülírjon egy törvényt, amelyet a nép kíván?” Sajnos ma pont ez történik. A másik momentum: 1986-ban az izraeli állami jogtanácsos helyt adott annak, hogy a legfelsőbb bíróság tárgyalja egy hétköznapi állampolgár keresetét egy kormánydöntés, nevezetesen a vallásos bibliatanuló fiatalok katonai szolgálat alóli felmentése ellen. Mivel a kérvényt elutasították, kevesen értették meg az ügy precedensértékét, az „alkotmányos forradalmat”:
Eközben a legfelsőbb bíróság legtöbb tagjának, illetve elnökének baloldali elköteleződése tény, ráadásul ez a bírók kiválasztásában is nagy szerepet játszik, hiszen a kilenctagú választó bizottság harmadát adják, de újabb harmadát adják az ügyvédek is, akik rendszeresen a legfelsőbb bíróság vonalát követve szavaznak.
Így az izraeli bírói hatalom egy elszámoltathatatlan, érinthetetlen kaszt kezébe került, amely maga határozza meg jogkörét, hatáskörét, magyarul a játékszabályokat, hiszen alkotmány nincs, és ő maga értelmez bizonyos törvényeket „alkotmányos erejűként”, megalapozva saját (túl-)hatalmát.
A reformterv egyébként még csak nem is radikális. Az – elodázott – törvényjavaslat a legfelsőbb bíróság felülvizsgálati jogkörének korlátozásával, a bírói kinevezések feletti kormányzati ellenőrzés biztosításával és a kormányzati jogi tanácsadók hatáskörének korlátozásával
Elfogadása esetén a reform az izraeli parlamentnek lehetővé tenné a legfelsőbb bíróság döntéseinek felülbírálását, a kneszet által elfogadott törvények legfelsőbb bíróság általi visszavonásának felülbírálását a képviselők több mint 50 százalékának (61 tag) szavazatával történő újbóli benyújtása útján, csökkentené a bíróságok képességét a sarkalatos törvények bírósági felülvizsgálatára, és megváltoztatná a bírói kiválasztó bizottság összetételét.
Netanjahunak nem szabad tovább hátrálnia, hiszen jobboldali programjának feladása a koalíció stabilitását veszélyezteti. Az izraeli igazságügyi reform az izraeli demokrácia, a nép uralmának utolsó mentsvára.
Nyitókép: RONEN ZVULUN / POOL / AFP