Háború és kereszt

Az orosz–ukrán háború kész helyzet elé állítja az országokat, most választani kell a Kelet és a Nyugat között – harsogja a fél világ, itthon leghangosabban talán a Demokratikus Koalíció és Puzsér Róbert. Szerintük – némi leegyszerűsítéssel – az, aki nem támogatja teljes mellszélességgel a szankciókat és a fegyverszállítást, ráadásul fegyverszünetet és békét emleget, valójában egy véreskezű keleti despota, nevezetesen Vlagyimir Putyin érdekei mentén politizál. No pláne: a Keletet választja a Nyugattal szemben. Egyesek odáig merészkednek a politikával vegyített moralizálásban, hogy Szent Istvánt emlegetik, egész pontosan az ő ezeréves döntését kérik számon Orbán Viktoron, mondván, államalapító királyunk helyes irányba állította a magyarságot, most letérünk az általa kijelölt ösvényről.

Csakhogy a történelem korántsem ennyire egyszerű. István valóban a nyugati kereszténységet vette, illetve vetette fel országával, ám közben kőkeményen, fegyverrel szállt szembe például a német birodalmi akarattal. Követte őt magyar vezetők sora, akik nem pusztán a keleti veszedelmekkel – igen, az oroszokkal is – vették fel a küzdelmet, ha kellett, dacoltak a nyugatról érkező fenyegetéssel is. Váltakozó sikerrel. Ettől még mindig a Nyugat részei voltunk és vagyunk, csakhogy ez a viszony korántsem volt állandóan békés, jogainkért és szuverenitásunkért e körben is fel kellett vennünk a versenyt.