Egy „földönkívüli” magyar tudós − 125 éve született Szilárd Leó

Kovács Gergő írása a Mandiner hetilapban

A valaha volt egyik legnagyobb magyar tudós, Szilárd Leó 1898. február 11-én született Budapesten. Már gyerekként is gyakran megvillant elméje: amikor Béla testvérét betegség miatt elkülönítették, távírókészüléket eszkábált össze, azzal tartották a kapcsolatot. „Gyermekkoromban két dolog érdekelt: a fizika és a politika. Valószínűleg politikai tájékozottságomnak köszönhetem, hogy életben maradtam, s a fizikának, hogy érdekes az életem” − nyilatkozta egyszer.

Gyenge egészsége mentette meg a korai haláltól: egysége, ahonnan betegsége miatt leszerelték, megsemmisült a harcokban. 1919-ben a tudomány korabeli fellegvárába, a berlini egyetemre ment, ahol többek között Albert Einstein és Max von Laue tanítványa volt. Einsteinnel összebarátkozott, több közös találmányt is jegyeztek például hűtőgépekkel kapcsolatban. Németországot 1933-ban, Adolf Hitler hatalomátvétele után hagyta el, és Angliába távozott.

Ahogy Teller Edét a hidrogénbomba atyjának nevezik, úgy Szilárd Leóra azt mondják, hogy a maghasadásos bomba, sőt a maghasadásos reakció kiaknázásának atyja. Kulcsszerepe volt a lánc­reakció lehetőségének felismerésében és később a Manhattan-tervben. Az urán mint alapanyag ötlete is leginkább tőle származik, fontos ez irányú kísérleteket végzett 1938–39-ben a Columbia Egyetemen – tudjuk meg Csanád Mátétól, az ELTE Atomfizikai Tanszékének egyetemi tanárától. Szilárd az említett kísérleteit követően győzte meg Einsteint, hogy írja alá Franklin D. Roosevelt amerikai elnökhöz címzett levelét: ebben azt kérte, Roosevelt indítsa el az atombombához vezető Manhattan-programot, nehogy Hitler Német­országa fejlessze ki először a mindent eldönteni képes fegyvert. Később gyakorlatilag egy magyar zseniküldöttség – Szilárd Leó, Wigner Jenő, Teller Ede – Albert Einsteinnel kiegészülve győzködte az elnököt egy személyes találkozó során.

Horváth Ákos kísérleti magfizikus, egyetemi docens hangsúlyozza: tulajdonképpen Szilárd Leó hatására alakult át a tudományos gondolat katonai projektté. A szakember elmesél egy széles körben ismert anekdotát, miszerint Szilárd Leó egy londoni kereszteződésben jött rá a nukleáris láncreakció jelentőségére, amikor megállt egy piros jelzőlámpánál. Egyesek szerint ez kevéssé valószínű, mert Szilárd Leó általában nem állt meg a piros lámpáknál.

Az egyetemi docens szerint Szilárd Leó az egyik első tudós volt, aki elköteleződött a globális béke mellett. Atombombával kapcsolatos aggályait 1945 júniusában kifejtette Harry Truman amerikai elnöknek:

– írta. A dokumentum azonban soha nem került Truman asztalára, a magyar kutató pedig a hirosimai atomtámadás után végleg elfordult a nukleáris fizikától. Döntéséhez hozzájárult, hogy a Manhattan-tervért felelős dandártábornok nyughatatlansága és német állampolgársága miatt idegen ügynöknek tartotta, és elérte, hogy kizárják a munkából. Szilárd befolyása azonban megmaradt, amit jelez, hogy 1962-ben az ő kezdeményezésére valósult meg a Fehér Ház és a Kreml közötti közvetlen kapcsolat, a híres forródrót. A fizikus nagy felelősséget érzett az általa kifejlesztett tudományos eredmények társadalmi hatásai miatt, többekkel együtt életre hívta a pugwashi konferenciát, amelyen a tudósok a tömegpusztító fegyverek kontrollálásáról tanácskoznak.

Szilárd Leó sokoldalú volt: feltalálóként 1925-től 1953-ig folyamatosan adott be szabadalmakat, több mint harmincat. Biológiával és társadalomtudománnyal is foglalkozott, modelleket dolgozott ki az öregedésről, és a memóriát is kutatta. Amikor megkérdezték tőle, hogyan vált fizikusból biológussá, így válaszolt: „Olyan érdekes a biológia, hát nincs igazam?”

A zseniális tudós megrögzött agglegény volt, el sem tudták képzelni házasemberként. 1951-ben mégis megházasodott, elvette régi ismerősét, Gertrud Weisst. A házasság ellenére továbbra is külön éltek: Weiss a Denveri Egyetemen tanított, Szilárd pedig Chicagóban dolgozott, de egy szállodában lakott New Yorkban. Állítólag boldogok voltak együttlétük rövid időszakaiban, de önálló életüket sosem adták fel, csupán életük utolsó szakaszában költöztek össze.

Történt, hogy Los Alamosban az 1940-es években öt kivételes, magyar származású tudós: Teller Ede, Neumann János, Wigner Jenő, Szilárd Leó és Kármán Tódor dolgozott. Itt munkájukat tátott szájjal csodálták, érthetetlen nyelvüket lenyűgözve hallgatták – egymás közt ugyanis magyarul beszéltek.

Amikor Enrico Fermi Nobel-díjas fizikus idegen civilizációk létezéséről, terjeszkedéséről elmélkedett, miszerint az idegeneknek már el kellett jutniuk a Földre, és feltette a kérdést, hogy hol lehetnek, Szilárd Leó a maga közvetlen modorával rávágta: „Itt vannak közöttünk, de magyaroknak mondják magukat.”

Kevesebben tudják, hogy Szilárd Leó a rákot is legyőzte, mégpedig saját elképzelései szerint kidolgozott sugárterápiával. Felgyógyult, és tovább élt, majd később, 1964-ben szívrohamban hunyt el. A Nobel-díjat, noha többszörösen is rászolgált volna, végül nem kapta meg.

Nyitófotó: Wikipedia