„Az oroszoknak is megmondtam, ezt a háborút be kell fejezni!” – Szijjártó Péter a Mandinernek

Kohán Mátyás interjúja a Mandiner hetilapban

Mit tapasztalt Minszkben, békepárti ország Belarusz?

Mindenki látja az orosz–ukrán konfliktus borzalmait, hogy mennyi ember hal meg, hány család szakad szét; látjuk a brutális sorozásokat, a megalázó emberi helyzeteket. Ezért az az ország, amelyik nincsen háborúban, nem is akar háborúba kerülni – ezt tapasztaltam Minszkben is. Belarusz szerepe azért lehet fontos, mert eddig két országban voltak béketárgyalások, ezek egyike a kelet-európai állam.

bár a körülmények most sajnos nem ebbe az irányba mutatnak.

A nyilvánosságban az a kép alakulhatott ki önről, hogy mindig csak a Nyugatot szólítja fel a béke szorgalmazására a fegyverszállítások és a szankciók helyett. A magyar diplomácia, illetve ön személyesen hogyan igyekszik az orosz partnereket a béke irányába mozdítani?

Amikor nyugati „barátaim” hasonlókat mondanak, akkor egy dologra szoktam felhívni a figyelmüket. Brüsszelből, Washingtonból, innen-onnan kiabálni Moszkvára igazán nagy bátorságot nem igényel. De odamenni és megmondani nekik az álláspontunkat egy fokkal vagányabb. Én úgy döntöttem, hogy elmegyek az Orosz energiahétre, ahol sok száz fős közönség előtt az orosz energetikáért felelős miniszterelnök-helyettessel, illetve néhány hatalmas energiavállalat vezetőjével egy színpadon mondtam el: ez a háború rossz, ránk nézve drámai hatásai vannak, és be kell fejezni – mégpedig most, mert minden egyes perc újabb emberáldozatokat követel. Na, ez egy fokkal több bátorságot kíván meg, mint a brüsszeli és washingtoni elefántcsonttornyokból öklöt rázni.

Minszki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta a kommunikációs csatornák nyitva tartásának szükségességét. Ennek örvén kérdezem három, hazánk számára kulcsfontosságú relációról, amely egyúttal nehéznek tűnik: milyen most a munkakapcsolata lengyel, ukrán és német külügyminiszter- kollégájával?

A lengyel kollégával egymás mellett ülünk a Külügyek Tanácsában, tehát bőven van lehetőség arra, hogy megvitassuk az ügyeket. Berlini nagykövetünk tartja a kapcsolatot a német külügy-, valamint gazdasági minisztériummal és a kancellári hivatallal is. Ukrajna ügyében: 2014 óta vezetem a tárcát, azóta három ukrán külügyminiszterrel dolgoztam együtt. Mindenkivel folyamatos volt a munkakapcsolatom, számtalan találkozót, telefonhívást bonyolítottunk le. A háború kitörése óta az ukrán kolléga nem keresett, ha keres, akkor természetesen állok rendelkezésére. Emellett a minisztérium kapcsolatban áll Kárpátalja kormányzójával, ahogy a kijevi nagykövetünk is az ukrán minisztériumokkal.

Január végén találkozott David Pressman amerikai nagykövettel, majd néhány nappal ezután nyilvános szócsatába keveredett vele. Konstruktívnak ítéli meg a találkozót?

Mi minden nagykövetet tisztelettel fogadunk, és úgy kezelünk, ahogy azt a diplomáciában kell: egy másik ország küldöttjeként. Azért tiszteljük a nagykövetet, mert rajta keresztül a megbecsülésünket fejezzük ki az adott ország irányába. Fontos azonban, hogy úgy is kinyilvánítjuk a tiszteletünket, hogy nem beszélünk bele más országok belpolitikai ügyeibe, nem nyilvánítunk véleményt, és nem próbálunk befolyásolási akciókat végrehajtani. Valamennyi nagykövetünknek megtiltottam, hogy az állomáshelyén bármilyen politikai akcióban vagy felvonuláson részt vegyen, illetve bármilyen módon véleményt nyilvánítson az adott ország belpolitikai folyamatairól, ugyanis nem ez a dolga. Ezzel párhuzamosan ugyanígy kezeljük a nálunk szolgáló nagyköveteket is:

hanem hogy közösen dolgozzunk az őket küldő ország és Magyarország közötti kapcsolatok javításáért – mindezt a kölcsönös tisztelet talaján állva. Ebbe nem fér bele a magyarországi belpolitikai kérdések, illetve magyar kormányzati döntések vagy kormánytagok minősítgetése. Ezt elmondom, ha az Egyesült Államok nagykövetéről van szó, és akkor is, ha egy kis országéról; ebből a szempontból nem befolyásol a küldő ország mérete, kapacitása, haderejének nagysága.

Van tippje arra vonatkozólag, hogy az Egyesült Államok mit szeretne a viszonylag unortodox nagyköveti viselkedéssel elérni, mire szeretné rábírni Magyarországot?

Nézze, Magyarország és az Egyesült Államok kapcsolatrendszerében van egy világosan kirajzolódó minta.

Ez nem politikai állítás, hanem ténymegállapítás. Amikor demokraták kormányoznak, akkor ez a kapcsolat mindig hullámvölgybe kerül, mert a demokrata kormányok megpróbálják ránk erőltetni azt a látásmódot, politikát, amelyet ők alkalmaznak. De ők amerikaiak, mi meg magyarok vagyunk. Nem tudjuk és nem is akarjuk amerikai szemüvegen keresztül nézni sem magunkat, sem a világot. A kölcsönös tisztelet talaján állva lehetne szépen, békében élni egymás mellett, de ez a demokrata kormányoknak jól láthatóan soha nem elég.

Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti európai parlamenti képviselő azzal vádolta meg Magyarországot, hogy az oroszoknak szivárogtat, majd visszakozott. Hogyan kommentálja a képviselő vádjait? Minősített adatokkal dolgozó tárcavezetőként találkozott-e a NATO-ban vagy az EU Tanácsában ilyen váddal hazánkkal szemben?

Nem az említett EP-képviselő az egyetlen, aki alaptalan állítást tett Magyarországgal szemben az utóbbi időben. A múlt héten az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete azt állította New Yorkban a szervezet egyik ülésén – alátámasztandó, hogy az antiszemitizmus súlyos jelenség –, hogy Magyarországon vandálok megrongáltak egy emlékművet. Kértem a kollégákat, hogy gyorsan nézzük meg, mi történt Magyarországon, mert ha egy holokauszt-emlékművet meg­gyaláznak, arról azért hírt szoktak adni. Hiába kutattunk, nem volt ilyen eset. Ezért megkerestük az amerikaiakat, hogy volnának-e szívesek pontosítani, melyik eseményre gondoltak, mivel egy komoly emberük egy komoly helyen ezt az állítást tette. Erre jelezték, hogy elnézést, a beszédíró összekeverte Svédországot Magyarországgal, és ennyiben akarták hagyni a sztorit. Ez is megmutatja, hogy mennyire el tudják magukat ragadtatni egyes szereplők.

Ahogy az említett EP-képviselő, úgy az amerikai ENSZ-nagykövet is minden további nélkül olyan állítást tett, amely egyrészt szemenszedett hazugság, másrészt elfogadhatatlan vád, harmadrészt károkat tud okozni. Amikor pedig az ember szembesíti őket a valósággal, az a reakció, hogy bocs. Azt gondolják, bármit megengedhetnek maguknak, majd amikor lebuknak, úgy csinálnak, mintha semmi nem történt volna.

Milyen módon tud fellépni Magyarország a hitelrontás ellen?

Minden egyes alkalommal el kell mondani, hogy ez egyértelmű butaság, és kérni kell a bizonyítékokat – amelyek nyilván nincsenek –, ezáltal akik ezeket az alaptalan állításokat teszik, előbb-utóbb hiteltelenné válnak. Más szemüvegén keresztül nem tudjuk nézni a világot – ahogyan amerikai, úgy orosz szemüvegen keresztül sem, és nem is akarjuk. Amikor elfoglalunk egy álláspontot, azt nem azért tesszük, mert az amerikaiak, a németek, a franciák vagy a törökök gondolnak valamit. Ha a saját döntéseinket úgy akarnánk meghozni, hogy mindenkinek tessenek, lehetetlen feladatra vállalkoznánk, károkat okoznánk, és bele is őrülnénk.

Sajtóhírek szerint egy Budapest–Kairó-repülőúton ön és a delegációja ötmillió forintért evett-ivott, és hétmillió forintért internetezett a fedélzeten. Tényleg így történt?

Általában a Magyar Honvédség gépeivel repülünk, és arra vajmi kevés rálátásom van, hogy az elszámolás hogyan történik velük, emellett igényem sincs arra, hogy minderre rálátásom legyen. Azt azonban tudom, hogy a baloldali sajtóhírekkel ellentétben a szóban forgó repülés során egymás után jártunk Egyiptomban és Bahreinben, majd onnan jöttünk haza, és velünk volt körülbelül ötven magyar üzletember is, tehát a fedélzeten több mint hatvanan voltunk. Ha valóban igaz ez az összeg, azt ennek mentén kell elosztani. Tehát nem az történt, hogy leültem, és ötmillió forintért ettem – az azért elég durva lett volna. Maximum, ha a zsemle aranyból lett volna, bár abba meg a fogam tört volna bele. Ahogy nehéz lett volna az is, hogy hétmillió forintért Word-dokumentumot töltsek le a telefonomra. Zaporozsecek és Moszkvicsok, Leningrád és Moszkva, osztogatnak és fosztogatnak.

Nemrégiben számos nyugat-balkáni politikus tett Magyarországon látogatást, illetve a kirgiz elnök is itt járt a minap. Mik a magyar nyugat-balkáni, illetve közép-ázsiai nyitás legfőbb eredményei hazánk számára?

Mind a nyugat-balkáni, mind a közép-ázsiai térségben rekordot dönt a magyar kereskedelmi forgalom, soha nem volt akkora a kivitelünk, mint most. Ez azért fontos, mert

nagyjából a GDP 80-85 százalékát teszi ki az export, ami hatalmas arány. A magyar export mennyisége ezért mindig meghatározza a nemzetgazdaság teljesítményét is, növelése stratégiai kérdés. A Nyugat-Balkán rendkívül fontos, hiszen a térség szomszédságában élünk. Lehet, hogy több száz, ezer kilométerrel odébb ez nem teljesen érzékelhető, de az, hogy ebben a térségben nyugalom, béke van-e, alapvetően meghatározza Közép-Európa biztonsági helyzetét, már csak az illegális migráció tekintetében is. A térség uniós integrációja a magyar nemzetbiztonság és nemzetgazdaság szempontjából hosszú távon stratégiai kérdés. Ami a közép-ázsiai térséget illeti: a jelentősége most megnőtt. Emlékszem, évekkel ezelőtt a liberális mainstreamhez tartozó nagyképű megmondóemberek nagyvonalúan legyintettek Közép-Ázsiára – a háború nyomán most új energiaforrásokra, szállítási útvonalakra van szükség, és a térség mindkét szempontból abszolút stratégiai elhelyezkedésű. Az együttműködés a magyar gazdaság hosszú távú, kiszámítható növekedése szempontjából kritikus fontosságú.

Kiemelne néhány konkrétumot?

Szerbiával többszörösére növeltük a kereskedelmi forgalmunkat, a két ország szoros együttműködése jelentős mértékben hozzájárul a magyar energiaellátás biztonságához. A nagyjából tízmilliárd köbméteres magyar földgázfogyasztásnak majdnem a felét, 4,8 milliárd köbmétert tavaly Szerbián keresztül szereztünk be. A legnagyobb magyar vállalatok, a Mol és az OTP a szerb gazdaság meghatározó szereplőivé váltak, emellett az OTP a nyugat-balkáni térség szinte valamennyi országában vezető pozíciót tölt be a bankszektorban. Közép-Ázsia tekintetében pedig a Mol Kazahsztánban kezdi el a földgázkitermelést, a Richter mindenhol növelni tudta a piaci jelenlétét, valamint Üzbegisztánban kifejezetten a magyar cégek számára jön létre ipari zóna. Munkahelyek százai, ezrei létesültek nemcsak helyben, de Magyarországon is.

Ön a külügyminiszteri mellett bizonyos mértékben az energia­miniszteri sapkát is viseli. Mi a jelentősége annak, hogy egyes energiapolitikai területek – kiemelten a Paks II. – továbbra is a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium alá tartoznak, amikor létrejött az önálló energiaügyi tárca?

A világban ma az energiabeszerzés sok esetben politikai kérdés. A munkamegosztás világos: a magyarországi elosztó­rendszerek és az energetikai rendszer működése teljes egészében az Energiaügyi Minisztérium feladata, mi pedig abban segítünk, hogy a nemzetközi energiabeszerzések külpolitikai lábát kellőképpen stabillá tudjuk tenni.

Ha visszatekintünk az utóbbi évekre, azt láthatjuk, hogy a földgáz- és kőolajszállítások stabilizálására, a nukleáris fűtőelemek szállításának biztosítására irányuló törekvéseink sikeresek voltak.

A német kormány blokkolja a Siemens Energy irányítórendszerének exportját a Paks II.-höz. Hány ilyen buktató van még a csőben?

A Paks II. egy nemzetközi beruházás. Ezt szeretik elfelejteni mindazok, akiknek orosz beruházásként érdekük feltüntetni a projektet. Kétségtelen, hogy a fővállalkozó orosz. A Roszatom egyébként – hogyha ehhez a kérdéshez nem politikai alapon közelítünk – a világ nukleárisenergia-piacának egyik vezető szereplője, ezért a föld számos pontján épít és üzemeltet atomerőműveket biztonságosan, pontosan, fenntartható módon.

A Paks II.-ben továbbá részt vesz az amerikai General Electric, a francia Framatome és a német Siemens Energy. Ami a Siemens és a Framatome közös szerepvállalását illeti, az a 12 milliárdos beruházásból egy 600 millió eurós hányad. Ez a rész tehát nem kicsi, ráadásul a vezérlőrendszer lényegében az erőmű idegrendszerét jelenti. Szerintünk ez a német–francia megoldás lenne a legjobb. A Roszatom is így gondolta, ezért kötött szerződést a két vállalattal. A szankciós intézkedések a nukleáris energiára nem terjednek ki, így semmifajta jogi alapja nincs annak, hogy a német kormány blokkolja a Siemens Energy részvételét a beruházásban. Ezt bizonyítja, hogy a francia kormány már meg is adta az engedélyt a Framatome-nak. Érdemes megnézni, vajon mi állhat a német lépés hátterében. A német exportengedélyt két vezetőnek kell jóváhagynia: az egyik a gazdasági, a másik a külügyminiszter. Mindketten a Zöldekhez tartoznak, a németországi zöldpárt hozzáállását a nukleáris energiához pedig pontosan ismerjük. Ez azonban nem kellő alap arra, hogy Magyarország energiaellátásának hosszú távú biztonságát veszélyeztessék. Minden országnak szuverén hatásköre eldönteni, hogy milyen energiamixet állít elő; a nukleáris erőműveknek, földgáznak, kőolajnak, szénnek, napnak, víznek mekkora részt szán a saját energiaellátásában. Magyarország azért helyezi a hangsúlyt a nukleáris energiára a jövőben, mert az olcsó, biztonságos és környezetkímélő. Csak azzal, hogy megépítjük a Paks II.-t, évente 17 millió tonnányi szén-dioxid kibocsátását előzzük meg, és körülbelül 4 milliárd köbméternyi földgáz importját tudjuk kiváltani. Az, hogy a német zöldpárti miniszterek ezt blokkolják, támadás Magyarország szuverenitása ellen. Politikailag motivált ügy, jogi vagy szakmai alapja egyáltalán nincsen.

Ha mégsem sikerül megtörni a németek ellenállását, kiváltható-e, és ha igen, mivel ez az alkatrész?

Amennyiben a németek nem adják meg az engedélyt, két lehetőség van: vagy az oroszok szállítják az irányítórendszert, vagy a franciákkal meg tudunk állapodni arról, hogy a Framatome valamilyen úton-módon átvegye a konzorcium vezetését, így nagyobb lesz a francia tartalom a beruházásban. Erről tárgyaltam is a Framatome-mal a múlt héten Párizsban.

Nem értékeli oroszpárti gesztusként, hogy a német kormány német helyett orosz vezérlőrendszer beszerzése felé tereli Magyarországot?

Lehet, hogy a végén ezt érik el, és akkor majd nehéz lesz tükörbe nézni.

Még egy energetikai szakkérdés: Gulyás Gergely Miniszter­elnökséget vezető minisztertől tudjuk, hogy a magyar–orosz hosszú távú gázszerződés alapja – mint oly sok más szerződésé – a rotterdami tőzsdei (TTF) gázár. Amikor a szerződést 2021 őszén aláírták, a TTF-ár részben az elhibázott uniós energiapolitika, részben az orosz manipuláció következtében már a duplája volt az előző tíz évben megszokott szintnek, 2022-ben pedig alapvetően mindenki rosszul járt, aki TTF-áron vette Európában a gázt. Mi volt az oka annak, hogy ezt a szerződést a TTF-hez kötötték?

Az eladó ragaszkodott hozzá. Ha eladók lennénk, könnyebb helyzetben lennénk – de mi vevők vagyunk, és rá vagyunk utalva az eladókra. Más típusú szerződés megkötésére nem volt lehetőség. Ha az ember végignézi az előző tíz-tizenöt év hosszú távú európai gázszerződéseit, nehéz lesz olyat találnia, ahol az árképzési formula nem a TTF-hez van kötve.

Az orosz partner részéről – amely akkor akár már tudhatta, hogy háború közeleg, és bevetik a gázfegyvert – nem merül fel rosszhiszeműség?

Nem tudom, hogy a Gazprom vezetői, akikkel erről tárgyaltunk, tudhatták-e, hogy háború lesz. Egy dolog biztos: Magyarország földgázellátása egy pillanatig sem volt veszélyben, és biztonságos volt akkor is, amikor a világ más pontjain aggódtak. Magyarországon soha nem kellett korlátozni a gázhoz való hozzáférést. Mindig volt elég földgáz; amikor többre volt szükségünk ahhoz, hogy még jobban fel tudjuk tölteni a tárolókat, a Gazprommal meg tudtunk állapodni a pluszszállításokról is. Az 1990-es évek közepén a szocialista kormány által aláírt gázszerződés is a TTF-hez volt kötve, ám abban egy olyan felár is szerepelt, amelyet a töredékére sikerült lealkudnunk a tavalyelőtti, új szerződés megkötésekor.

az 1990-es évek közepén – a kontraktus több mint húsz évig Magyarország földgáz­ellátásának jogi alapját jelentette.

Tehát cáfolja azt a baloldali értesülést, hogy az előző gázszerződés olajárindexált lett volna, ezáltal stabilitást, könnyebbséget jelentett volna az alapján beszerezni a gázt.

Igen. Az a szerződés, amely 2021-ben kifutott, a mostaninál jóval kedvezőtlenebb árformulát tartalmazott a TTF-hez kötve.

Több miniszterhez hasonlóan önnek is le kellett mondania kuratóriumi tagságáról a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítványban. Mit gondol, jó döntés született? Hogyan értékeli az ügy kezelését uniós és magyar részről?

Nehéz kulturált kifejezéseket találni akkor, amikor azt kell minősíteni, hogy Brüsszel és a magyar baloldal hogyan próbálja még a magyar fiatalok jövőjét is feláldozni némi politikai haszon megszerzéséért. Nyilvánvalóan lerántja a leplet a brüsszeli kettős mércéről az a tény, hogy

Magyarországon viszont igen. A lépésünkkel élére állítottuk a kérdést Brüsszelben – most kiderül, valóban ez volt-e a probléma. Mindazoknak, akik arról beszéltek, hogy a kormányzati tisztséget viselők kuratóriumi tagsága miatt nincs lehetőség az Erasmusban való részvételre, ebben a kérdésben meg kell nyílniuk – és lehet, hogy az amerikai ENSZ-nagykövethez vagy a bonyolult nevű EP-képviselőhöz hasonlóan végleg erodálták a hitelességüket a magyar közvélemény szemében.

Nyitókép: Földházi Árpád