Meg kell becsülnünk a béke minden napját

Felmegyünk a Mátrába egy kis hóért. Lent még eső esik, de ahogy kanyargunk felfelé, átvált havas esőre, aztán mire elfoglaljuk a szállást, az ablak előtti fényben, mint megannyi üstökös, apró, sűrű pelyhekben hullni kezd a hó.

Kissé kimerülve érkezünk Mátra­szentistvánra, lassítani szeretnénk, hogy ráhangolódjunk a karácsonyi ünnepekre. El a világtól, el a zajtól, félre kicsit mindentől, vissza a természetbe.

Ami fentről hull, az látványnak szép, de a síeléshez kevés. Egész éjjel zúgnak a hóágyúk, gyártják a havat, hogy elindulhasson a sípálya. A vendégházban, ahová egy hétvégére elvonulunk, nyugalom van. Szombaton még telt ház, de vasárnapra elfogynak az emberek. Elképzelem a jövőt. Valahol én is építek egy vendég­házat a hegyekben, visszavonulva élek kis családommal a természet közelében. Kevés ember, néhány állat, béke, nyugalom. Ilyesmi kell épp, mint amiben két éjszakára megpihenünk. Egy kandalló kifűti az egész vendégházat, napelemek, napkollektorok végzik a dolgukat. Mindössze hét szoba van. Három-négy ember vidáman ellátja a vendégeket, akik zömében túrázni jönnek. Családi vállalkozás az Országos Kéktúra útvonalán. Galyatetőre kaptatunk fel, egész nap fagy, ropog a hó a lábunk alatt.

Vidám nyugdíjascsapat jön szembe. A galyatetői kilátó tetejéről, 1001 méter magasságból fehéren rajzolódik ki a téli Mátra domborzata. Fagyott ágak, piros csipkebogyók a jég fogságában. Majdnem Magyarország tetején állunk. Békésen gyűjtögetjük a kéktúrás pecséteket, miközben a világ forr, pezseg, fegyverkezik, a szomszédban háború van. Kint nem tudunk békét teremteni, de belül igen. Becsüljük meg a béke minden napját, az élet minden napját, minden óráját és minden percét.

Vajon Szent József, Szűz Mária és a születendő Jézus jobb világba érkeztek? A betlehemi istállóban jobb idő volt? A körülmények jobbak voltak? Biztos, hogy nem, de a kis Jézus megszületett úgyis, eljött, és megváltotta világot. Kétezer évvel ezelőtt is volt üldözés, gyilkosság, menekülés, csak épp nyugalom és béke nem. Ha körülnézek, még mindig sok kalamajkát, pazarlást látok, de az irány az, hogy bizakodjunk, legyen egy darab földünk, ahol megtermeljük a szükséges élelmiszert, használjuk a természet energiáit, és amennyire lehet, önellátók legyünk.

Nem látok sok mindent előre, de bizakodó vagyok, s ennek nagyobb tanújelét nem is tudnám adni, mint hogy kedvesem új életet hordoz. Gyönyörű ajándék a fa alá. A vendégház emeleti fordulójában van egy kis könyvespolc. Oravecz Imre könyvei is ott sorakoznak. Persze, hát ő szajlai, az meg itt van a Mátrában. Leveszem az Ondrok gödrét, felcsapom találomra, s épp ott, épp annál a résznél nyílik ki, ahol Teréz Jánosnak bejelenti, hogy áldott állapotban van. „Komótosan, lassan hajtott, el-elmélázva, átadva magát az új, jó érzésnek. Nyugodt volt, elégedett, mint aki elintézett, rendbe tett valami fontosat, ami sokáig tartott, kimerítette, és most szünetet tart, lazít és nem gondol a többi gondjával. Ez eltartott egy darabig. A gondok azután békén hagyták, de izgalom kerítette hatalmába, és belereszketett a gondolatba, hogy gyereke lesz. Úgy átadta magát az örömnek, hogy alig figyelt az útra, s a recski szőlők után, a som-máji tető előtt majdnem összeakadt egy kocsival… Aztán meg azon kapta magát, hogy fütyörészik, sőt, ami végképp nem volt szokása, valami dalt dúdol.”

Hajtok lefelé a kocsimmal a Mátra lejtőin, fütyörészek, s egy dalt dúdolok. Hárman vagyunk az autóban. Elérjük a hóhatárt. Tavaszias idő lesz, lehet, hogy ennyi volt a tél erre a szezonra, de legalább volt, s elmondhatjuk, hogy idén a tél egy decemberi hétvégére esett.

Számot vetni, összegezni, tervezni. Minden nehézség, ami adatott, és ami jön, alkalom arra, hogy a létezésről valami többet, valami autentikusabbat megtudjunk.

Hamvas Béla jut eszembe, persze. „Csak az tiszta, aki természetté válik. De természetté csak az válhatik, aki tudja, hogy élete ugyanabból az anyagból készült, mint a világ. Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet hatalom, s mert hatalom: isten.”

Fotó: MTI