„Megint mindenki szid mindent, s mikor vitába szállok, azt mondják, neked könnyű, nyugaton élsz, pedig múltkor tök üres volt az egyik bevásárlóközpont kint is” – meséli Brüsszelből karácsonyra hazalátogató ismerősöm arról, mit tapasztal itthon. Találgatni kezdünk, mi lehet a dolog oka: a háború, a szankciós infláció, az élelmiszerárak? Vagy csak az örök magyar negativizmus? S utóbbi vajon miben gyökerezhet?
Szerintem a Kádár-korban. Vagy az egész magyar történelemben. Tovább diskurálunk: megállapítjuk, hogy mi, magyarok szeretünk a bajainkban kapcsolódni, a problémáinkban egymásra találni, ezzel hergelődni, bajra licitálni. S arra jutunk, izgalmas az ilyen beszélgetéseket zavarkeltő eszközökkel eltéríteni. Megkérdezni, miután valaki nagy levegővel nekiállt a panaszai mesélésének, mindenkit elküldött máshová, rálőcsölte minden baját a kormányra, és épp összekacsintana velünk: tán valami jó is történt veled? Ha hosszabb sörözésre is lehetőség van, akkor pedig kifaggatni: milyen lenne az az állapot, amikor nem volnának további panaszai, és reális-e, hogy elérje ezt, ő és mi, magyarok, közösen. Ezt csak azért mondom, mert napjaink közéleti panaszaiból azt szűröm le, hogy sokak számára nemhogy az optimális, de még az ideális állapot sem lenne panaszmentes. Szeretjük, ha lehet kire-mire panaszkodni, no! Pedig a rendszerváltáskor és 2010-ben is lerobbant állapotban lévő ország igencsak megerősödött az előző tíz évben. Tele voltak a szállodák év végén belföldi turistákkal, tömve voltak az éttermek – kik mentek a kilencvenes években étterembe ünnepelni, kik jártak vendéglőbe rendszeresen? Hát nem mi, az alsó középosztálybeli nagycsaládok. Ma már megtehetjük. De amikor felnőttem, a hotel és a külföldi út, meg a jó autó se értetődött magától. Ma az, széles rétegek számára.
Kuzmányi azt részletezi, hogy mennyi idő, energia, jóakarat és pénz ment rá a Notre-Dame új liturgikus berendezéseire. Ez szép. De ettől még a végeredmény kiábrándító.
A Tisza Párt elnöke immár sokadik tájékoztatóját tartja arról, hogy lesz nagy leleplezés, miközben csak róla derülnek ki kínos dolgok.
Mi lesz az LMP-vel a Csárdi-ügy után? Mit gondol Magyar Péterről és rajongóiról? Merre tovább, zöldmozgalom? Mi várható az amerikai elnökválasztáson?
Tudomány és vallás, tények és elméletek, lyukak és Isten, hitek és bizonyosságok. A fókuszcsoportos Nagy Ádám szétszedi Tudóslányt, mi nekiesünk Nagy Ádám mondásainak. Szilvay Gergely írása.
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. Knopf Alexandra írása.
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
