Lehet még síparadicsom Székelyföldből?

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban

Erdély a hegyek országa – a Kárpátok havasokkal tűzdelt karéján kívül az Erdélyi-szigethegység is bővelkedik magas, 1800 méter feletti csúcsokban. Látszólag minden adva van ahhoz, hogy síparadicsom alakulhasson ki itt, különösen a Székelyföldön. Ennek ellenére még a helyiek is inkább Szlovákiába vagy nyugatra mennek, ha nem csak néhány órás időtöltésre vágynak.

A térség turizmusa általánosságban véve fellendülőben van. A Valene Smith antropológus által meghatározott minden turizmustípusban határozott fejlődés zajlott le az utóbbi év­tizedekben: az etnikai, a kulturális, a történelmi, a környezeti, illetve a rekreációs, szórakozási célokat szolgáló turizmusban egyaránt. Ezen a koronavírus-járvány is láthatóan csak múló sebet ejtett, idén már a legtöbb hely hozta a 2019-es átlagos látogatottsági szintjét. Nem beszélve arról, hogy – mint a Maszol megállapította – virágzott a statisztikai adatokat amúgy lerontó fekete turizmus, vagyis a papíron alig foglalt szállás­helyek közelében mozdulni sem lehetett a turistáktól. A tömeg tehát ott van, azonban ha síelésről van szó, nemhogy Erdély, de Románia sincs a térképen. Sehol.

„Ha kizárólag a síelést nézzük, nem igazán éri meg eljönni Romániába – mutat rá lapunknak Szakács Enikő sepsiszentgyörgyi turisztikai vállalkozó. –

A romániai pályák ár-érték arányban is igencsak elmaradnak. Brassópojána, az ország egyik legnagyobb, ezáltal egyik leginkább turistacsábító sípályája sincs 15 kilométer hosszú, ehhez képest borsos, 200 lejes, azaz 16 ezer forintos napi belépővel és tömegnyomorral, félórás sorbaállásokkal „kecsegtet”.

Vagyis ha lecsúszásonként vagy lecsúszott kilométerenként nézzük, nem jön ki jól semmilyen nemzetközi összehasonlításból – írja le a helyzetet a síoktatói pályáját itt kezdő vállalkozó. Bukarestből, legfeljebb Moldvából jönnek ide egy-egy hétvégére az emberek, külföldi azonban nem igazán akad. A tehetősebbek inkább nyugatra mennek a téli sportoknak hódolni, emellett még Bulgária népszerű sí-úticél – mutat rá Szakács Enikő.

„Sepsi mellett itt van nekünk Sugásfürdő, a háztól a pályáig tizenöt perc alatt eljutok kocsival. Erre jók ezek a pályák: sok van belőlük, s közel vannak a településekhez.” Mint mondja, a nyitvatartásuk is így alakult ki: hétköznap csak délután háromtól este nyolcig vannak nyitva, hogy aki akar, munka után csúszhasson egyet a pár száz méteres lejtőkön.

Persze akadnak kisebb réspiacok, például a szi­lágysági vagy Nagybánya környéki pályák közelsége csábító lehet akár Nyíregyházáról nézve, de Szakács Enikő úgy véli, „Erdélybe, főleg Székelyföldre akkor érdemes eljönni síelni, ha az ember összeköti családlátogatással, kirándulással vagy valamilyen kulturális programmal”. A szolgáltatók is rájöttek már, hogy két-három órányi programmal, amit egy ekkora pálya ad, nem lehet kitölteni egy turista napját, ezért folyamatosan bővül a szolgáltatások köre. „Ott van Székelyudvarhely, Csíkszereda vagy Sepsiszentgyörgy rengeteg kulturális programmal.” A vállalkozó csak a medvelesekkel nincs kibékülve, az etetett állatok ugyanis megszokják az emberek közelségét, és könnyebben bemerészkednek lakott területekre is.

A Madarasi-Hargitán kicsit megint más a helyzet: jellemzően hóláncos autókkal kell felvinni a turistákat, ez kissé körülményes, ami meg is szűri a társaságot. Ez viszont nem feltétlenül árt, mert

– meséli mosolyogva Szakács Enikő a nagyobb romániai sí­pályákkal, menedékházakkal kapcsolatos élményeit. A Hargita azért más: a vállalkozó szervez oda többek között sítábort, s a lejutás nehézségei miatt számos elfoglaltság helyben hívogatja a turistákat, például kirándulás, hótalpas túra, dézsafürdőzés, szaunázás, mostanában divatos lett a motoros szán, sőt a kutyaszán is. Szakács Enikőéknek egyébként kimondottan jól jöttek a járvány miatti lezárások. Mint említi, nyugaton a nemzetközi hírű sípályák nagy része bezárt, s amelyik nyitva volt, ott egy kávét se lehetett meginni, a Hargitán ennél jóval nagyobb volt a szabadság. „Persze igyekeztünk betartani az előírásokat, de elég szabadon lehetett élni; nehéz is lett volna komolyan venni a csendőrt, amikor felszólított, hogy húzzam fel a maszkot, miközben ő éppen dohányzott.”

A helyzetet nagyban nehezíti az infrastruktúra hiánya:

– érzékelteti a vállalkozó. És az időjárás kiszámíthatatlansága sem segít. „Most éjjel esett az eső, egyre kiismerhetetlenebb az idő, bár januárra le szokott havazni, és márciusig kitart azért”, de a melegebb időben a régebbi típusú hóágyúk nem működnek jól.

Mindemellett ott vannak hátráltató tényezőként, mint fogalmaz, az érdekkülönbségek és a butaság. Az amúgy sem nagy szinajai pályán két szolgáltató volt két bérlettel, „ha a másikhoz érkeztél a felvonóval, nem tudtál lecsúszni, nem engedtek”. Sok a vita az üzemeltetők és a területek tulajdonosai között is.

Bár e téren, úgy fest, éppen a magyarok tudnak majd villantani valamit:

– meséli Szakács Enikő. A vállalkozó egyébként úgy látja, az utóbbi időben a románok is megunták a nagyobbacska síközpontok tumultusát, és egyre nagyobb kedvvel jönnek a magyarlakta települések sípályáira is.

Nyitókép: Síelők a Hargitán. Forrás: Shutterstock