A baloldal utolsó vérig küzdött, hogy ne kapjuk meg az EU-pénzeket – Latorcai Csaba a Mandinernek

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.

Mennyire volt biztos az előző hónapokban, hogy az utolsó pillanatban létrejön a megegyezés a Magyarországnak járó uniós forrásokról?
Végig hittünk a megegyezésben, noha kétségtelen, nehéz akadálypályán kényszerültünk végig­menni. Néha azt sem lehetett tudni, mik is a játékszabályok, vagy ha mégis, akkor kiderült, menet közben is módosíthatják őket. Bár volt az Európai Bizottság egyes tagjai, valamint az Európai Parlament részéről szándék arra vonatkozóan, hogy a tárgyalások politikai mederben folyjanak, végül a szakmaisághoz ragaszkodó következetességünk meghozta az eredményét. Meggyőződésünk, hogy a tárgyalások során a bizottság nem találhatott olyan pontot a politikai ízlésbeli kérdéseken kívül, amelyet kifogásolni tudott volna, hiszen a vállalásainkat eddig is teljesítettük a közösen kialakított menetrendnek megfelelően.

A kormányon belül hogyan alakult a munkabeosztás?
Mindvégig az volt a célunk, hogy egymással össze nem illő témákat ne engedjünk összekapcsolni, vagyis lehetőség szerint –mondjuk így – ne engedjünk az árukapcsolási szándékoknak. Az egyik vonal a közös uniós költségvetés pénzügyi érdekei­nek védelmére hivatott, de a koronavírus-járvány utáni helyreállítási alaphoz (RRF) is kötődő kondicionalitási, azaz jogállamisági eljárás volt. Ebben alapvetően az Igazságügyi Minisztérium tárgyalt az EB illetékeseivel, míg az RRF- és a kohéziós, vagyis a költségvetési forrásokról Navracsics Tibor vezetésével folyt az egyeztetés.

A kondicionalitási procedúrát rajtunk próbálta ki az Európai Unió. Lehetnek „követőink”? 
Jósolni nem szeretnék, de az előző fél év tükrében az, hogy mikor és kivel szemben milyen eljárást indítanak, elsősorban nem szakmai, hanem politikai szándék kérdése. Ezért inkább arra számítok, hogy másokat is érintenek majd hasonló eljárások. Már csak azért is, mert mi számos olyan témában is többletvállalást tettünk, amelyben az uniós átlaghoz tartozunk. Újdonságot jelent, hogy mostantól a feltételek teljesülését nem egyszer, hanem folyamatában is ellenőrzik majd a bizottság részéről. Ezért sem tartom olyan súlyosnak, hogy a források kis részét átmenetileg felfüggesztették. Meggyőződésem, az ütemezetten átvezetett vállalások után a felfüggesztés megszűnik.

Ha a magyar fél az alkufolyamat végén támasztott, az igazságügyi rendszerrel kapcsolatos garanciákat még törvényesíti, akkor tavasszal ténylegesen is lezárulhat a jogállamisági procedúra?
Elvileg igen. De ahogy arra már utaltam, a tapasztalat azt mutatja, a semmiből is lehet újabb elvárásokat támasztani. Bízom benne, ilyesmire már nem kerül sor. Ezt erősítheti, hogy az év végén a hivatalos aláírások is rákerültek a megegyezésekre. Magyarország mindenesetre minden vállalását teljesítette, illetve teljesíti március végéig.  A bizottság pedig arról nyilatkozott, hogy ebben az esetben megszűnik a források felfüggesztése. Más kérdés, hogy meglátásunk szerint e többlet­garanciákra nincs is feltétlenül szükség, de ahogy a miniszterelnök fogalmazott: ami nem fáj nekünk, azt a családi béke kedvéért átvezetjük.

Akkor nincsen szó a Brüsszellel szemben harcos kiállást mutató kormányzati elvek feladásáról?
Szó sincs önfeladásról. Minden észszerű megoldás elfogadható volt a számunkra, az Európai Bizottság is kénytelen volt belátni, hogy mindent megteszünk a közös költségvetés pénzügyi érdekvédelméért. Ennél tovább pedig nem mehetnek, még ha olykor akár külső politikai nyomásra szerettek volna is, hiszen az unió mégiscsak szuverén nemzetállamok közössége. Legalábbis jelen állás szerint.

Az ellenzék zászlóra tűzte az ügyet, a bizottság elvárásként fogalmazta meg esetleg az Európai Ügyészséghez való csatlakozást?
Amiről a baloldal beszélt, az fel sem merült az utóbbi fél évben. Megjegyzem, épp az európai főügyész állapította meg: olyan kiváló a magyar ügyészséggel az együttműködésük, hogy a jelenlegi szisztémában hatékonyabbak tudnak lenni, mint más, már csatlakozó országok esetében. Azért ez sokat elmond az említett szervezetről.

Az Európai Parlament eközben több olyan határozatot is elfogadott, amely alapján egy eurócentet sem szabadna nekünk adni. Ennek milyen hatása volt az egyeztetési folyamatra?
Az említett nyilatkozatokkal az EP erős nyomást kívánt helyezni a bizottságra. Csakhogy az európai parlamenti dokumentumok köszönőviszonyban sincsenek az objektív valósággal, ezért az EB is csak korlátozottan vette figyelembe őket, saját komolyságába vetett hitének megőrzése céljából. Hazánk például a közbeszerzési verseny nyíltsága tekintetében az uniós középmezőnybe tartozik a bizottság saját mutatója, az úgynevezett egységes piaci eredménytábla szerint is. Olyan országokkal vagyunk egy kategóriában, mint Németország, a Benelux államok vagy Lengyelország, megelőzve Ausztriát, Szlovéniát, Spanyolországot és Olaszországot. Ennek ellenére Brüsszel rendre csak a magyar rendszerrel foglalkozik, s hasonló a helyzet a többi mondvacsinált kritikával kapcsolatban is. Ebből is látszik, a korrupcióban elmerülő, balos többségű EP-nek a magyarországi korrupciót a többi tagállam fölé emelő nyilatkozata totálisan elfogult, politikailag motivált, sőt az abszurditás kategóriájába tartozik. Az európai baloldal képviselői – egyes magyar baloldali kollégáikkal közösen – az utóbbi hónapokban újabb támadást intéztek a magyar emberek ellen, és az utolsó csepp vérükig küzdöttek azért, hogy ne jöjjön létre a megállapodás, vagyis Magyarország ne kapja meg a neki járó pénzeket. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára célja az volt, hogy ide egy fillér európai uniós pénz ne érkezzen. Hála Isten, nem jártak sikerrel.

Mit gondol mindezek tükrében az Európai Parlament év végén kirobbanó korrupciós botrányáról? Jólesett látni az ezzel kapcsolatos híreket?
Egyáltalán nem. Mi komolyan küzdünk a korrupció ellen, nekünk ugyanúgy fáj egy visszaélési botrány itthon, mint Brüsszelben. Nem kettős mércével mérünk, ezt javasoljuk az ottani politikusoknak is.

Visszatérve a forrásokra: mégis hogyan lehetséges, hogy nemzeti helyreállítási tervünket az elsők között adtuk be, majd az utolsók között fogadták el?
Nyilvánvalóan politikai okokból jegelték az ügyünket és lassult folyamatosan az elfogadás. De nézzük mindennek a jó oldalát! Forrásvesztés nem következett be, s az elhúzódás révén végül olyan kiváló koncepciót sikerült letenni az asztalra, aminél jobb minősítéssel egyetlen ország helyreállítási terve sem rendelkezik. A terv fókuszában a zöldenergia és az infrastrukturális környezet fejlesztése áll, valamint a demográfiai kihívásokra adott válaszok, intézkedések. A kormány ez idő alatt sem tétlenkedett: a hazai költségvetés előfinanszírozása mellett számos felhívást már kiírt – mind az RRF-hez, mind az új időszak operatív programjaihoz kapcsolódóan. A felhívások megjelentetése ez év elején is folytatódik.

Több szám is keringett az operatív programok felfüggesztésével kapcsolatban. Tegyük tisztába: a hétéves költségvetés magyar pénzeinek hány százalékát érinti az időleges döntés?
Három operatív programot érint az ötvenöt százalékos felfüggesztés, ez az összes forrás nagyjából húsz százalékát jelenti. De még ezeknél is elkezdődhet a felhívások kiírása, hiszen az érintett támogatások elszámolása Brüsszelnek csak később esedékes. A magyar költségvetés megelőlegezése folytán – ahogy említettem – már el is indultak egyes pályázatok, a következő hónapokban pedig jócskán belehúzunk. Ne feledjük: az uniós források esetében Brüsszel mindig utófinanszírozza a Magyarország által megelőlegezett és a pályázók részére már kifizetett pénzeket.

A tárgyalási taktika része volt, hogy mintha a kormány lecsavarta volna a brüsszelezést?
Miért lenne probléma, hogy mi kimondunk dolgokat? Azt mondják, ahány nyelv, annyi kultúra. A magyarok mindig is szókimondók voltak, ha úgy tetszik, nálunk történelmi hagyomány, hogy nem kertelünk. Az európai politikai viták esetében is mindig előre jelezzük, mi az álláspontunk, nem mismásolunk, mint oly sok másik tagállam. Ha mindenki így járna el, szerintem közösen is előrébb jutnánk. Ugyanakkor mintha az EU központjában még szándék sem lenne arra, hogy megértsék vagy elfogadják az egyes országok kulturális sajátosságait. Valamiféle egységes európai mázzal kennek össze mindent, s így próbálják értelmezni a különböző véleményeket. Csakhogy ez tévút, veszélybe sodorja Európa sokszínűségét mint oly sokszor hivatkozott alapvető értéket. Az Európai Unió nem az Amerikai Egyesült Államok, amit az uniformizálási mániában szenvedő brüsszeli politikusok is megérthetnének végre. Az alapvető feszültséget és vitát éppen az okozza, hogy a tagállamok másként látják Európa versenyképességét s a többi kontinenshez képest hasznosítható erősségeit. Az előző tíz év növekedési mutatói alapján eljutottunk odáig, hogy az EU nyugati felének nem volna szégyen tanulnia a mi térségünktől, a visegrádi országoktól – vagy legalább érdemben meghallgatni a véleményünket. Közép-Európa bizonyított, érdemes befogadni Európa nyugati felében az itteni jó gyakorlatokat, ebben a tekintetben tehát paradigmaváltásra van szükség.

Ez még az orosz–ukrán háborúhoz, illetve a szankciós politikához való eltérő viszonyulások, például a lengyel–magyar ellentét tükrében is érvényes? Nem hullott szét emiatt az egység?
Kár tagadni: történelmi és geopolitikai adottságaik miatt a lengyelek másként látják a mostani helyzetet, mégis közös érdekünk, hogy ezen túllendüljünk, s ismét az egyetértési pontokra helyezzük a hangsúlyt. A pragmatizmus pártján vagyunk, mivel az energiahordozók tekintetében ki vagyunk szolgáltatva az oroszoknak. Megjegyzem, elsősorban nem a mi hibánkból. A feladat most az, hogy a visegrádi együttműködés fennmaradjon, sőt tovább erősödjön. Az európai fórumokon egyébként még így is tudjuk egymást támogatni számos kérdésben. Optimista vagyok.

Utalt rá, hogy az előfinanszírozás miatt az uniós forrásokról való tárgyalások igazából nem okoztak érdemi fennakadást a kifizetésekben. Miért tették akkor mégis függővé a tanári béremelést a megegyezéstől?
Azért, mert ha emelünk, az nem egyszeri juttatást jelent, hanem az idők végezetéig fenn kell tartani. Sőt, a következő években is folyamatos lesz az emelés. Amennyiben nem akarjuk megvárni, amíg a nemzetközi válság miatt visszaszoruló gazdaság teljesítőképessége lehetővé tenné, hogy saját erőből történjék meg egy nagyobb összegű első lépés, akkor szükség van a bizottsággal egyébként már jó ideje letárgyalt oktatásfejlesztési program uniós finanszírozására. Ha nem érkeznének meg idén az EU-források, egyelőre csupán tízszázalékos emelést tud a magyar gazdaság megtermelni. Miután megjönnek az uniós pénzek, a többletet januárra visszamenőleg biztosítjuk a pedagógusoknak. Egyébként az Emberi erőforrás operatív program terhére megvalósuló tartós bérfejlesztés lehetőségét mi harcoltuk ki elsőként a bizottságnál – nem ők követelték tőlünk, ahogy azt egyes sajtóhírekben olvasni lehetett. Már a tanári tiltakozás kezdetén egyértelművé tettük: jogosnak tartjuk a bérköveteléseket, ám azt ne várja tőlünk senki, hogy a teljesítésükkel ismét eladósítsuk az országot, ahogy a kommunisták és az utódpártjuk tette annak idején!

Mi a bajuk Karácsony Gergellyel, illetve a Lánchíd felújításával? A hírek szerint a kormány mégsem adná oda a megegyezésben rögzített hatmilliárd forintot.
A főváros akkori vezetése vállalta, hogy legfeljebb tizennyolc hónapig zárja el a hidat a gépjárműforgalom elől. A kormány ennek a vállalásnak a tudatában hozta meg támogató döntését. Két lehetőség adódik: az első, hogy Karácsony Gergely betartja a vállalást, a második, hogy megszegi megállapodásban foglalt kötelezettségét. Az európai megoldás mégis az, hogy egy megállapodást be kell tartani. Azt azonban nehéz elfogadni, hogy Karácsony Gergely nyíltan bejelenti, nem teljesíti azt, amire korábban a főváros vezetése garanciát vállalt. Hova vezetne, ha az ilyen szószegésnek nem lenne következménye? Nem is értem a főpolgármestert. Mindenesetre ez a hozzáállás magyarázatot ad arra, hogy miért került a főváros lejtmenetbe az utóbbi években. Budapest fejlesztéséhez felelős és hozzáértő vezetőkre lenne szükség.

Területfejlesztés. Beszámolók szerint országszerte zajlik egyeztetés a helyi igények felméréséről. Hogyan kell ezt elképzelni, illetve miként kapcsolódhatnak az új lehetőségek a Magyar falu programhoz?
Minden vármegyével közösen mérjük fel, mik azok a sajátosságok, amelyeknek az erősítésével az adott térség versenyelőnyhöz juthat. A sajátosságok erősítésére kell a forrásokat felhasználni, ezt a módszert kívánjuk érvényesíteni megyei, járási és települési szinten. Ez a konzultációs forma hatékonyan tárja fel a helyi adottságokat és nehézségeket, hiszen azokat mindig az ott élők ismerik a legjobban. E módszerrel reményeink szerint hálót adunk a helyben élőknek, nem halat, vagyis arra szeretnénk építeni, hogy a helyiek minél több valódi lehetőséget kapjanak a meglévő adottságaik minél jobb és hatékonyabb kiaknázására. Mindezzel pedig azt is el kívánjuk érni, hogy kistelepülésen élni végre ne életminőségek közötti, hanem életstílus melletti választást jelentsen. Ehhez aktualizálni kell az Országgyűlés által korábban elfogadott területfejlesztési stratégiát is, egyértelműen azonosítva az egyes térségek kitörési pontjait. A térségi kitörési lehetőségeket megvalósító uniós támogatások a kohéziós források legészszerűbb, legcélszerűbb és leghatékonyabb felhasználási formái.

Nyitókép: Dobrev Klára beszédet mond a DK kongresszusán (MTI/Máthé Zoltán)