Jó világot teremteni, még jobbat örökül hagyni

Szép allegóriája lenne az új évbe érkezésnek, hogy a mögöttünk hagyott havas úton tisztán látszanak lábnyomaink, az előttünk álló ösvények pedig a hófehér ismeretlenjében rejlenek. Csakhogy eddig hó sem hullott, sőt talán az egyik legenyhébb karácsonyt élhettük át.

Ha a téli tájak nem kísérik is az új esztendő misztériumát, azért a megszokott újévi elhatározásokról ne mondjunk le! Engedjék meg, hogy három – ha nem is fogadalmat – sorsjobbító kívánságot e hasábokon is megfogalmazzak. Ha világunk fordulataira, erre a teremtéstől velünk zajló emberiségdrámára gondolunk, több száz vágyunk, reményünk, óhajunk lehetne. Most mégis érjük be hárommal, amiket vállalt elfogultsággal nemzetünk szemszögéből tekintek.

Az élni akarás örök parancsa diktálja az elsőt: érjen véget a szomszédunkban zajló esztelenség! Nem csupán azért, mert a beláthatatlan messzeségbe nyúló háború hullámverése már mindennapi életünk törékeny partjait mossa: elég a dacból meghozott szankciókra, a lehetetlen energiaárakra és a megosztó dezinformációs cunamira gondolni. Hanem azért is, mert a háború kárpátaljai nemzetrészünket, százötvenezer honfitársunkat kilátástalan helyzetbe taszította. Ők fény, fűtés és biztos megélhetés nélkül tartanak ki az egyre kétségbeejtőbb körülmények között. Magam is jártam a villanytalan Beregszászban, ahol a helyiek példát mutattak helytállásból, az összefogás erejéből. Most még ez sikerülhet, most még van erő az élet fenntartására, de a sötét időszak elhúzódása bizonytalanná teszi a jövőt. Magyarország,

Az idei év hozza hát el ezt a kegyelmi pillanatot!