Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Tamás Gáspár Miklós (1948–2023)
Botos Máté írása a Mandiner hetilapban.
1989-ben, a bomló Magyar Népköztársaságban megjelentek és közismertté váltak az ellenzéki, rendszerkritikus és rendszerellenes mozgalmak. Ebben az évben jelent meg Szőcs Géza verseskötete, A sirálybőr cipő – s ekkor adta ki egy emigráns kiadó az Idola tribust, Tamás Gáspár Miklós talán legfontosabb művét a nemzeti érzés erkölcsi lényegéről. TGM egyike volt azoknak az arcoknak, akik hitelesítették az antikommunista, egyben mindenfajta totalitarizmussal szemben álló magyar progressziót. Az erdélyi filozófus, akit szülőhazájában megjelentetett munkái miatt eltiltottak a további publikálástól, Magyarországra települt át 1978-ban. Budapesten, az ELTE-n és az Eötvös Collegiumban tanított filozófiát, amíg a hatalom keze itt is utol nem érte. 1981-ben politikai nézetei miatt elbocsátották állásaiból – itt sem viselte el a hatalom könyörtelenségét –, 1982-ben talán az ország első vállaltan munkanélkülijévé válva.
Tamás hívő ember volt: hitt a szabadság eszményében, és tett is érte, két országban is kockáztatva megélhetését és karrierjét – ezt legmegátalkodottabb ellenfelei sem vitathatják el tőle. A rendszerváltoztatás korának Tamás Gáspár Miklósa eklektikus figura volt: az önigazgatás társadalmában és a társadalmi igazságosságban egyszerre hívő, magát ugyanakkor konzervatívnak is valló filozófust a világpolgárság eszménye mellett a hazája és szülőföldje iránti elkötelezettség, a vallások tisztelete és a francia forradalom iránti lelkesedés egyszerre fűtötte.