Ember és kutya – így hatunk négylábú társainkra a tudomány szerint

Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban

Házőrző, házi munkaerő, házi kedvenc – valamennyi definíció igaz az ember leghűségesebb társára. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia, illetve Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszéke által irányított, a Tárki által végzett reprezentatív felmérés első eredményei azt mutatják, hogy

a kutyás háztartások közel kétharmadában a négylábú a lakásba is bemehet, vagy akár ott lakik. Arra a kérdésre, hogy ki miért tart kutyát, a magyarok többsége a klasszikus „házőrzés céljából” választ adta. A kutyatartók kétharmada egyenesen családtagként tekint az ebére. A válaszadók szerint a kutyával való együttlétben a biztonságérzeten túl a legnagyobb örömöt az érzelmi többlet adja: tízből kilenc válaszadó a simogatás és az érintés fontosságát emelte ki, háromnegyedük úgy vélekedett, hogy az állat társaságot nyújt, és csökkenti magányt, bő kétharmaduk pedig jó érzésnek írta le, hogy gondoskodni lehet valakiről.

Elgondolkoztató, s messzebb menő demográfiai és társadalmi következtetés levonására is lehetőséget nyújt az a tény, hogy a Cofidis Kutyaszemmel programja, az MTA-ELTE Lendület Társállat Kutatócsoport és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Kooperatív doktori programja által támogatott kutatás szerint a magyar válaszadók 16 százaléka egyenesen szőrös gyerekként tekint a kutyájára. Nem meglepő ennek tükrében, hogy lassan külön résziparág szakosodik a kisállatdivatcikkekre.

Nyelvészeti megfigyelések szerint pedig

A korábban egyértelműen meghatározó utasító hangvételt mind többször és egyre nagyobb mértékben váltja fel a dajkanyelvszerű becézés-gügyögés. A gazdák egyre többször alkalmazzák a kutya megnevezésére a kicsim, drágám, édesem stb., magukra vonatkoztatva pedig a gazdi szinonimájaként a mami vagy apuci elnevezést. Egy korábbi vizsgálatból, amikor kérdőíves felméréssel mérték az emberek ragaszkodását a kutyához, az derült ki, hogy az egyedülállók kötődtek a legjobban, őket követték a gyermektelen családok, s a családban élő gyermekek számának növekedésével nagyjából arányosan csökkent a felnőttek kötődése az ebhez.

Az ember attitűdjének megismerése mellett fontos kérdés, hogy mit jelentenek e változások a kutya szempontjából. A kutya és az ember közötti kapcsolat leírására a szakemberek sokáig két, egymástól jól elkülöníthető modellt használtak. A családtagmodell szerint a kutya – mint a fenti friss adatok is mutatják – egyfajta csecsemőszerű szereplő az ember életében. A másik a falkamodell, amely a kutya és az ember közötti kapcsolatot a farkasfalkában megfigyelt hierarchikus viszonyrendszer alapján írja le, s e falkában az ember a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, domináns fél.

A legújabb megközelítés „a kutya az ember legjobb barátja” szemlélet alapján árnyaltabb képet alakított ki e kapcsolat működéséről:

mely szerint az ember gondoskodik a kutyáról, a kutya pedig segíti a gazdáját. A kutya – a farkassal ellentétben – nem általában az emberrel alakít ki valamilyen kapcsolatot, hanem határozottan megkülönbözteti a gazdáját a többiektől, és ragaszkodik hozzá. Ez a ragaszkodás eltér az anyjához való ragaszkodástól, mivel az egyed fejlődése során nem gyengül.

Hogy milyen mértékben haladta meg az ember­kutya viszony a farkasfalka modelljét, arra egy közvetett bizonyítékkal a kutya és a farkas mimikai izmainak az összehasonlítása szolgált. „A farkasoknál a szemöldök középső végéhez csak pár izomrost és egy kötőszövetbe ágyazott ín vezet, a kutyáknál viszont ugyanebben a pozícióban egy külön izmocska alakult ki. Ennek összehúzása a szemöldököt felfelé emeli, jellegzetes kérdő vagy szomorú arckifejezést kölcsönözve a kutyának” – ismerteti a különbséget Pongrácz Péter, az ELTE Etológia Tanszékének kutatója.

Viselkedéskódolással azt is megvizsgálták, hogy a farkasok, illetve a kutyák milyen gyakran és intenzíven húzzák fel a szemöldöküket a szem belső sarka felett. Menhelyi kutyákat, illetve vadasparkban tartott farkasokat filmeztek, majd pedig megszámolták a szemöldök­emeléseket, illetve intenzitás alapján osztályozták őket. Kiderült, hogy a kutyák jóval gyakrabban mutatják a szemöldök emelését, és annak intenzív, „bánatos kutya” nézésű változatát szinte kizárólag az ebeknél lehet megfigyelni.

A kutya és az ember közötti különleges kapcsolat hátterében valószínűleg az állhat, hogy az évezredek során azok a kutyák kaptak több figyelmet és szaporodási lehetőséget, amelyek nagyobb mértékben tudtak együttműködni a gazdájukkal.

– szögezi le Kubinyi Enikő, az ELTE Etológia Tanszékének kutatója. A kutya függő helyzetben van az emberhez képest, a kapcsolatuk nem egyenrangú. Az ember rendelkezik az erőforrások felett, szabályozza, hogy a másik mikor ehet, sétálhat, pihenhet, szaporodhat.

A legtöbb kutya ezt tudomásul veszi, hiszen genetikailag erre készítette fel a sok ezer éves háziasítás. A kutya nem képes az ember ellátására, így egy olyan kísérlet, hogy uralja az embert, eleve kudarcra lenne ítélve. A közhiedelemmel ellentétben a legtöbb kutyának esze ágában sincs az ember státuszát megkérdőjelezni. „Ha engedetlenül viselkedik, akkor egyszerűen csak elfelejtették neki megtanítani, hogy a helytelen viselkedés káros következményekkel jár” – vonja le az ELTE kutatásainak tanulságát a szakember.

Nyitókép: Kacsoh Dániel, Modell: Zserbó