„Évekig tervezek egy-egy átúszást, minden felelősség az enyém a szervezéstől az úszásig. Azzal is tisztában vagyok, hogy a hajó csak végső esetben nyúlhat utánam: ott nincs klasszikus kimentés. Halálesetre is rendelkeznem kell minden egyes elindulás előtt.”
Az Írország és Skócia közötti Északi-csatorna két alkalommal is kis híján örökre foglyul ejtette a gyakorta rekordidőt úszó Attilát. 2016-ban az első kísérletre a 9-11 fokos vízben a sportoló átélte a hipotermia halálközeli élményét. „Az orvosok, akik kiemeltek, azt mondták, hogy élettel összeegyeztethetetlen értékeket mértek nálam, 26 fokra hűlt le a szervezetem, ahonnan többnyire nincs visszaút. De nekem dolgom volt még. Két évvel később alig pár kilométerre voltam attól, hogy partra érjek ugyanitt. Az elképesztő mérgű oroszlánmedúzák csípéseit tűrtem, amíg bírtam, de olyan nagy mennyiségű méreganyag halmozódott fel a szervezetemben, hogy képtelen voltan tovább úszni, és újra elindultam a kihűlés felé vezető úton. Roppant hálás vagyok a Belfast melletti Ulsteri Kórház szakembereinek és Bob Darling igazgató főorvosnak – szinte meg sem lepődtek a második kísérlet után, hogy újra találkoztunk.”
2019-ben végül teljesítette a rettegett Északi-csatornát is,
méghozzá a világ legjobb összetettbeli idejével a hetedik szoros végén.
A Zalaegerszeg díszpolgárává avatott, a Nemzetközi Maratonúszás Dicsőségcsarnokába beválasztott, a világ extrém sportolói között hatalmas respektet kiérdemlő, hírünket messze repítő Mányoki Attila nem áll le: saját forrásokból és támogatásokból kezd bele az újabb kihívásokba. Most egy olyan sorozatba fogott bele, amilyet még soha senki nem vitt véghez a nyílt vízi úszók közül. „Az edzőm arra tanított, és azóta is ez vezérel a mindennapi kemény tréningek során, hogy önmagamért csináljam, és ami nekem fontos: a hazámért. Az új sorozat, a Stillwater 8 a világ nyílt vízi úszósorozatai közül a legfiatalabb, itt minden helyszínen tavak várnak rám.”