Rekordokban gazdag évet zárt a magyar úszósport

2022. november 30. 11:10

Minden idők legjobb vizes világbajnoksága, világcsúcs, vb- és Eb-aranyak, az utánpótlás-korosztályokban szakajtónyi érem – csak néhány a magyar úszósport idei eredményeiből. Sikertény emellett, hogy a Wladár Sándor vezette Magyar Úszó Szövetség hetvenhét uszodát mentett meg az energiaválság miatti bezárástól.

2022. november 30. 11:10
null

Csisztu Zsuzsa írása a Mandiner hetilapban. 

Már megint Budapest, sőt ebben az esetben – a vízilabda-csoportmérkőzésekre Debrecenbe, Szegedre és Sopronba is ideiglenesen leköltöző pólósok közössége miatt – Magyarország mutathatta meg beugróként, mire képes, ha a vizes sportok érdekében kell kivágnia a rezet. A február 7-ei bejelentést követően június 18-án a Duna Arénában már a megnyitóünnepségen köszönthette a világot a Fina Budapest 2022 szervezőbizottsága. A Wladár Sándor MÚSZ-elnök és Fürjes Balázs Fina Bureau-tag vezetése mellett felálló operatív csapat valóban heroikus munkával és szigorú költségvetéssel vágott bele a szervezésbe. Lényeges szempont volt, hogy a meglévő infrastruktúrák bevonásával rendezzék meg az öt sportág világeseményét, így a Duna Aréna is a 2017-es vébé után véglegessé visszaalakított kisebb nézőterével, ám a vizes sportokért fürtökben rajongani képes hazai közönséggel várta a világ legjobbjait. Ezt minden magyar meccsen megtapasztalhatták a vízilabda szerelmesei a margitszigeti Hajósban is.

Milák Kristóf abszolút elvitte a show-t”

Mindez persze a sportágon kívülieknek mára a feledés homályába veszne, ha nem születtek volna sporttörténelmi eredmények is. Milák Kristóf abszolút elvitte a show-t – szerencsénkre –, szinte egy személyben vállalta magára, hogy ő lesz a hazai rendezésű világbajnokság hőse. Világcsúccsal – rajongói szerint „Milák-csúccsal” – hozott 200 pillangós aranya az 1:50,34-dal űridős úszásra sikeredett, ami után még a rövidebb távon, a 100 pillén is maradt ereje és önbizalma egy vadonatúj vébéarany begyűjtéséhez – ilyen ugyanis még nem volt neki. Milák szerencsére annyira elfogta a napot a többi magyar úszó elől, hogy a hazai közönség előtt – mondjuk úgy – mindössze tisztes helytállásra képes háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka és a többi medencés úszó érem nélküli szereplése fájt ugyan, de belefért valahol. Már csak azért is, mert a Lupa-tavon szereplő nyílt víziek hoztak egy 5 kilométeres váltóezüstöt, és Gálitz Péter egy bronzot 25 kilométeren. Férfi-vízilabdacsapatunk hetedik helye az egész vébé legzsibbasztóbb emléke marad, utólag azt is tudjuk, hogy a kapitány, Märcz Tamás állásába került, míg a tokiói olimpián történelmi bronzot szerző női csapat amerikaiakkal vívott csatája és a végül megszerzett vébéezüst a fehéres medáliánál is szebben csillogó éremmé nemesült.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!
Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!