Hiába nő a megújuló energia aránya, az is kevés a klímavédelemhez

Lóránt Károly írása a Mandiner hetilapban.

Robert Roos holland képviselő kezdeményezésére egy közel ötszáz oldalas tanulmány látott napvilágot az Európai Unió kívánt klímasemlegességéről és az oda vezető útról. Az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint az Újítsuk Meg Európát képviselőcsoport védnöksége alatt született tanulmány egyes fejezeteit különböző tudományos területek szakértői készítették, a bírálók között ott van a 2018-as közgazdasági Nobel-díjas William Nordhaus professzor, Joeri Rogelj, a Grantham Institute tudományos igazgatója, Fabien Roques, a Compass Lexecon elnökhelyettese és számos más kiváló tudós.

Fokozatos és észszerű megközelítés kell

A tanulmány mögött álló két parlamenti csoport – amely egyúttal a szerzői jogok tulajdonosa is – eltérő filozófiát képvisel. A liberális Újítsuk Meg Európát a párizsi klíma­egyezmény megvalósítása mellett tör lándzsát: „Egy fenntartható kontinensért teszünk erőfeszítéseket. Nincs B bolygónk, ezért gondoskodnunk kell arról, hogy megőrizzük a jövő nemzedékeinek azt, amink van.” Szerintük a 2015-ös párizsi megállapodásban foglalt elvárásokat nemcsak be kell váltani, túl is kell szárnyalni. Az Európai Konzervatívok és Reformerek csoport mindezt nem vitatja – még ha a párizsi megállapodás nyilvánvalóan végrehajthatatlan is –, ám azon az állásponton van, hogy csakis racionálisan lehet megvalósítani, mégpedig atomerőművekkel. „Ha az Európai Unió és globális partnerei valóban kezelni akarják az olyan kérdéseket, mint az éghajlatváltozás, az újrahasznosítás, a hulladékkibocsátás, a szennyezés, az élelmiszer-minőség és -biztonság, akkor az EU-nak olyan észszerű és fenntartható intézkedéseket kell elfogadnia, amelyek nem rónak szükségtelen és költséges terheket a tagállamokra.” Az ECR képviselőcsoport a teljesíthetetlen, irreális célok helyett ambiciózus, fokozatos és észszerű megközelítést támogat, amelyet minden tagállam el tud fogadni. A tanulmány mindenekelőtt rámutat: még ha az unió meg tudná is valósítani saját klímasemlegességét, az alig lenne hatással a globális felmelegedésre – hiszen az EU a teljes szén-dioxid-kibocsátás mindössze 10 százalékáért felel. Ha ez az elképzelés 2050-re megvalósulna, az legfeljebb 0,02–0,06 Celsius-fokkal tudná csökkenteni a globális hőmérsékletet.

Az unió erőfeszítései azért is hiábavalók, mert közben más országok kibocsátása ütemesen növekedni fog, és ezt Brüsszel sem megakadályozni, sem kompenzálni nem tudja. A tanulmány egy piaci szemléletű megoldási javaslattal él: az EU úgy akadályozhatná meg más országok kibocsátásnövelését, hogy felvásárolja előlük a fosszilis tüzelőanyagokat. Ám a szerzők rögtön be is bizonyítják, hogy ez egyrészt anyagilag lehetetlen, másrészt ellenkezne az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival, amely kimondja, hogy minden fejlődő országnak biztosítani kell a megfizethető, megbízható, fenntartható és korszerű energiához való hozzáférést.