Az örökerdőké a jövő

Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban.

Az erdő az ember számára évezredek óta fontos faanyag­forrás – amellett, hogy a szén-dioxidot feldolgozó és oxigént termelő élő fák nélkülözhetetlenek a földi élet szempontjából is. Az ipari és tűzifa iránti igény az utóbbi hónapok tanúsága szerint nemhogy nem csökken, de még a korábbinál is hangsúlyosabbá válik. Sokan emiatt féltik az erdeinket – de vajon minden esetben tartani kell a fakitermeléstől? Magyar kutatók erre keresik a választ.

Kétszáz évvel ezelőttig az erdők használata szabályozatlan volt. A fákat a faanyagigénynek megfelelően vágták ki. „A népesség és az igények növekedésével ez a folyamat az erdők kizsigereléséhez vezetett” – ismerteti a kutatásait Tinya Flóra, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpontjának biológusa. Ezért születtek az első olyan törvények, amelyek részekre osztották az erdőket, meghatározták az állományok vágáskorát, és felújítási kötelezettséget írtak elő a levágott erdőkre. Az így létrejövő vágásos gazdálkodás ma is a legelterjedtebb mód Európa-szerte. Ennek leggyakoribb módszere szerint egy erdőrészletet egy lépésben vagy egy-két bontóvágás után vágnak le.