Száznégy évvel ezelőtt, 1918. november 11-én hajnali öt órakor Németország aláírta a fegyverszüneti egyezményt, és tizenegy órakor megszűntek a harci cselekmények. Ezzel – ha, mint később kiderült, csak rövid időre is – véget ért a háború Európában. Németország az utolsó volt a központi hatalmak közül, amely fegyverszünetet írt alá, ezzel téve teljessé a szövetség katonai vereségét. Szeptember 29-én Bulgária, október 31-én az Oszmán Birodalom, november 3-án pedig az Osztrák–Magyar Monarchia szüntette be az ellenségeskedést, így már csak idő kérdése volt, hogy a magára maradt Németország mikor adja meg magát.
Az első világháború nem csak – sőt megkockáztatom: nem is elsősorban – a hadtudományokban hozott újdonságot. Bár önmagában is borzasztó a mintegy kilencmilliónyi katona és ötmillió polgár halála, a tömeghadsereg és a tömeges pusztítás megjelenése, ami majd az 1939-ben kezdődő folytatásban teljesedik ki, az első világháború igazi öröksége mégis az európai társadalmakon és az akkor újnak számító, ám azóta is fenntartott európai renden mérhető le.