„Otthon én nem ilyet szoktam”, mondja egyikük, és bevágja a fél pizzát a kukába. Itáliai kalandok harminckét magyar nyugdíjassal.
Csender Levente írása a Mandiner hetilapban
A képekről, amiket felpakolok a fészre, az ismerőseim azt hiszik, hogy csak úgy utazgatok „Dél-Olaszban”, Nápolyban, a Vezúvon, Sorrentóban, Caprin. Hajókázok a tengeren, és hallgatom a Lasciatemi cantarét. Részben igaz is. Lemegyek kicsit kalandozni az ókorban, Pompeji köveit koptatni, Lucullus, Horatius, Vergilius és Tiberius nyomába eredek, Márai kilátását keresem Posillipóban, San Gennaro vérét a nápolyi dómban.
mert ők mögöttem tipegnek, mint a pipék. Van, aki élete utolsó hosszú utazására indult a luxusbusszal.
Idegenvezetőként igyekszem már az induláskor mindent bevetni, hogy jókedvük legyen, meg is nézzük lefelé a buszon a Napsütötte Toszkánát, hogy ha kipillantanak az ablakon, legyenek ismerősök az oszlopos tuják. Toszkána tetszik nekik, csak annyi a probléma, hogy a busz nem fér be a kis utcába, amelyben a szállodánk van, és egy meredek emelkedőn fel kell húzni a koffereket. Az olasz szállodás, aki egyébként pakisztáni, kedves ember, segít felvinni a mozgáskorlátozott, idős hölgyet autóval.
Nápolyban már kissé bonyolódik a helyzet. Elviszem őket a város legjobb pizzériájába, ahol még Bill Clinton is megnyalta a szája szélét, de a kis csapatomnak nem ízlik a pizza.
„Otthon én nem ilyet szoktam”, mondja egyikük, és bevágja a fél pizzát a kukába.
Amúgy meg Nápoly koszos, büdös, az olaszok meg hogy közlekednek… Odajön hozzám egy hetvenhét éves néni lánya, és a fülembe súgja, hogy az anyukája nehezen tud járni, és kezdődő demencia esete is fennáll. A Sorrentói-félsziget kanyargós, szűk útjain mindkét sofőr őszül egy árnyalatot, de csak a busz bal oldalát sikerül meghúzniuk.
A szállásunkat úgy hirdették meg, hogy tengerparti bungaló, és tényleg, mint Csillebérc 1986-ban. Fülledt meleg van a bungalókban, nálunk az ajtók lógnak. Két szoba van, az egyik franciaágyas, a másikban két emeletes ágy. Aki föl tud mászni, az alszik fölül. Légkondi csak pluszeuróért van. A szállással kapcsolatos elégedetlenség alig ül el, már az első vacsoránál lázadás tör ki, mert nem értik, mi az az al dente,
Másnap reggel megint probléma adódik, a későn jövőknek nem jut friss cornetto. Natalino, a pincér hiába mondja, hogy ő rakott ki eleget, csak megették, a hölgy a csoportunkból hangosan kiabálja, hogy „croissant ham-ham”, Natalino csak néz, nem érti ezt az nyelvet, hogy mi az a ham-ham. Vacsorára a sült csirkemell állagát nem sikerül eltalálni, akkor meg azért tör ki a nyugdíjasok lázadása. Halas ételekkel nem is próbálkoznak, mert azokat a magyarok nyolcvan százaléka nem szereti. Az olyan állatot, aminek nincs legalább két lába, a magyar ember nem eszi meg.
Harmadnap, amikor megérkezik a sült csirkecomb krumplival, helyreáll a béke. Mindenki boldog és jóllakott.
mert ebben a korban már, hát na, ez a legfontosabb. A tengeren rosszul vannak, mert hullámzik, Capri meg csurig van turistával, azt hiszi a magyar, hogy most fedezi föl Itáliát, közben meg az amerikai nyugdíjasok rég lelakták. Ő meg ott van Csillebércen az emeletes ágyon, éjjel nem tud aludni, mert ha becsukja az ablakot, akkor fullad, ha kinyitja, akkor egész éjjel sistereg a tenger.
Mennénk Amalfiba, de lecsap ránk a vihar, a hajók nem futnak ki a kikötőkből. Megpróbálom busszal megszervezni, de a nagy turistabuszokat nem engedik még Amalfi közelébe. Elmegyünk helyette Sorrentóba, a citrom őshazájába, nézzük, hogy szippantják ki a citromlével nyakon öntött osztrigát az amerikai turisták, és a magyar nyugdíjasok elszörnyednek. Elsétálunk egy citromligetbe, ahol helyben készítenek limoncellót. Ez az édes citromos likőr ízlik mindenkinek.
Négy napot töltünk lent a nyárias délen, aztán elindulunk vissza az őszbe. Firenzében megállunk, és találunk végre egy helyet, ahol trippás, azaz pacalos szendvicset lehet kapni,
Az utolsó éjszakánk egy négycsillagos hotelben van. Kényelmes, bőséges enni- és innivalóval. Az a lényeg, hogy az első nap és az utolsó jó legyen. Ez marad meg, ha megmarad. A szellemi táplálékot mindenki eltette magának.
Késő este érünk vissza Budapestre. A Batthyány téren gyorsan szétszéled a csapat. Már csak a néni és a lánya állnak a buszmegállóban nagy csomagokkal, horgászszékkel. Nézem a törékeny hölgyet, ahogy a botjára támaszkodik. Talán ez volt az utolsó utazása, és erre se fog emlékezni.
Fotó: Benoit BACOU / Photononstop via AFP
Kuminetz Géza katolikus pap, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora jelentkezett egy kis könyvecskével, amely a keresztény antropológiát mutatja be, vitatkoztatva azt a rivális elképzelésekkel.
„Köszönöm! Majd tíz napig gondoskodtak rólam” – írta a műsorvezető.
Giorgia Meloni testbeszéde mindenre választ ad.
A kérdés, hogy az Országgyűlés hajlandó lesz-e tudomást venni arról, hogy van nemzeti minimum ebben az országban, s megteremti-e az ezt leképező politikai minimumot. Győri Enikő írása.
A Tisza Párt elnöke több kérdést is megvitatott az olasz kormányfővel, akit Magyarországra is meghívott.
Az ő jelzője is rögtön megváltozott most, hogy Magyar Péterrel találkozik.
Gajdos László államtitkár újabb államtitkárt jelentett be.
A birminghami vereség után még mindig nem biztos a Liverpool őszi Bajnokok Ligája-indulása. Szoboszlai elcsúszása közben megihlette a Vörösök szurkolóit.