Mélytengeri kremlinológia

Vajon lelátunk-e a tenger mélyére? Mármint úgy, hogy nem vagyunk búvárok. Úgy, hogy nem megyünk le oda, és a hajóból vagy a szárazföldről – sőt a médiában – nézzük a tengerfelszínt. Ki tudjuk-e okoskodni, mi történik a mélyben azon információkkal, amelyek csak a tenger színe felett elérhetők, a józan eszünkre alapozva? Azaz: meg tudjuk-e mondani, ki robbantotta fel az Északi Áramlatokat?

Kinek lehetett az érdeke meghekkelni az Északi Áramlatokat? – kérdezi mindenki, és találgat, vajon az oroszok vagy az amerikaiak, esetleg valaki más állhat a dolog mögött.

Aki meghekkelte az Északi Áramlatokat, annak valószínűleg sokkal több információ állt rendelkezésére a körülményekről, a háborúról, mint nekünk. Van titkos­szolgálata, hírszerzése. És emellett lehettek olyan megfontolásai is, amiket sosem találunk ki. A válaszhoz nem elég tájékozottnak lenni, sőt szakértőnek lenni is kevés. A kívülálló csak találgatni tud, többé- kevésbé megalapozottan. Ezt hívják kremlinológiának.

A jelenség szimbolikus, túlmutat önmagán. A modern ember egyik reménye és igénye a transzparencia, az átláthatóság. Át akarjuk látni a „folyamatokat”, a cégek belső ügyeit, a politikát, hogy „mi folyik a háttérben”. A feministák szeretnék végleg megszüntetni a párkapcsolati erőszakot, és azt mondják, a „személyes az politikai”, ezért be akarnak látni mindenki ablakán. Magánbűnök, közerkölcsök. A lakásunktól a globálisig. Julian Assange és a WikiLeaks. Transparency International.