Feltámadás – Újra történelmet ír a magyar futball

Vámos Tamás írása a Mandiner hetilapban

Megfagyott a levegő a telki edzőközpontban, amikor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor a mikrofonba rebegte, hogy Egervári Sándor után – aki az amszterdami vb-selejtező után eldöntötte, nem folytatja tovább – Pintér Attila lesz a válogatott szövetségi kapitánya.

Itt álljunk is meg egy pillanatra. 2013 októberében, a Hollandiától elszenvedett 8-1-es vereség után következett Szalai Ádám máig emlékezetes kifakadása, ami napjaink diadalmenetének ismeretében különösen jogosnak tűnhet. A későbbi csapatkapitány éles kritikával illette szinte a teljes magyar labdarúgást, számonkérve, hogy a hazai edzők akár egyetlen tehetséget is kineveltek, illetve a nemzetközi színtéren számottevő eredményt elértek volna az utóbbi húsz évben. „Nem is meglepő, hogy erre nem képesek, hiszen komoly, színvonalas munka helyett inkább egymás hátába döfik a kést” – jelentette ki kilenc éve Szalai Ádám.

Ugorjunk vissza 2013 decemberébe, a Pintér kinevezése utáni jól érzékelhető döbbenetbe. A jelen lévő újságírók, köztük jómagam is, hirtelen azt hitték, ez valami tréfa, egy neves külföldi szakember nevének bejelentését várták – erre jött a Ferencvárossal, majd a Győrrel bajnoki címet szerző mester.

Pintér székfoglalójában azt mondta többek között, a magyar labdarúgás többre hivatott, mintsem hogy megalázzák, és hogy évtizedek óta esélye se legyen kijutni egyetlen világversenyre, ahhoz, hogy sikerüljön a kijutás, a teljes honi futballtársadalom összefogására lenne szükség. Az új kapitány egyebek mellett arra buzdította a klubedzőket, hogy többször is engedjék el a kiszemelt labdarúgókat két-három napos összetartásra. Nem árulunk el nagy titkot: ahogy az elődöknek, Pintérnek sem sikerült, mint ahogy az sem, hogy bármit is betartson az ígéretekből. A kilátástalanságot fokozta, hogy a szakembert kommunikációs tréningre is elküldte az MLSZ, majd a 2016-os Eb első kvalifikációs mérkőzése, az Észak-Írország elleni hazai 1-2-es vereség után belátta, ez így nem mehet tovább. Azon nyomban menesztette Pintér Attilát, és a helyére a Hertha kötelékébe tartozó Dárdai Pált nevezte ki. Valósággal felüdülés volt Pintér Attila után, nemcsak a kommunikációja, hanem az egyenes és szakmailag is egyértelmű elképzelései miatt.

A válogatott rövid időn belül hihetetlen népszerűségre tett szert, amihez nagyban hozzájárult, hogy már az első mérkőzésen az ősi rivális Románia otthonából 1-1-es döntetlennel tértünk haza. A kör a 2015. június 13-ai, finnországi győzelemmel zárult. Dárdai valóságos futballforradalmat csinált, nem csoda, hogy mindenki sajnálta, amikor vissza kellett térnie a Herthához, ahova az első csapat vezetőedzőjének nevezték ki.

Az utódra, Bernd Storckra, aki akkor már az MLSZ sportigazgatójaként dolgozott, nem akármilyen feladat várt: a 2016-os Eb pótselejtezőinek abszolválásával kellett kikaparnia a Dárdai Pál által elé dobott gesztenyét. Eleinte amihez csak nyúlt, arannyá változott: a Norvégia elleni első pótselejtezőre „kitalálta” Kleinheisler Lászlót, aki debütálásakor győztes gólt rúgott, a visszavágón pedig a váratlanul a kezdőcsapatba állított Priskin Tamás szerezte a mérkőzés első, talán legfontosabb találatát.

és az Európa- bajnokságon folytatta menetelését: a későbbi Európa-bajnok Portugáliát, valamint Izlandot és Ausztriát megelőzve csoportgyőztes lett. Az Eb-szereplés a Belgium elleni 4-0-s vereséggel zárult, de a népünnepély a tetőfokára hágott. A csoportmeccsek után hatalmas tömeg ünnepelt a Nagykörúton, az Eb-hősöket pedig stílszerűen a Hősök terén várta az ünneplő drukkerhad.

De egyszer minden tündérmese véget ér.

Már a 2018-as vb-selejtezősorozat első találkozója felért egy fejbe kólintással, hiszen annak ellenére, hogy Bernd Storck külön kérésére műfüves pálya is épült Telkiben, Tórshavnban csupán egy kínos 0-0-t értünk el. Ekkor még nem sejthettük, hogy messze nem ez volt a mélypont. A júniusi, Andorrában elszenvedett 1-0-s vereség már Bernd Storck állásába került. A német szakember a sikertelen selejtezősorozat végén maga nyújtotta be lemondását, az MLSZ vezetése pedig örömmel el is fogadta – engedve a közvélemény nyomásának is.

Egy átmeneti szakmai vezetéssel barátságos mérkőzésen vereséget szenvedtünk Luxemburgban, majd az a Georges Leekens következett, akit állítólag már korábban kinézett a szövetség vezetése – bárcsak ne tette volna… A joviális belga nagypapa nemhogy életet lehelt volna a padlón lévő magyar válogatottba, még mélyebbre lökte a mieinket, még ha irányításával csak barátságos mérkőzéseket játszottunk is. Letaglózó volt átélni a Kazahsztán, a Skócia és az Ausztrália elleni hazai vereségeket, a Fehéroroszország elleni idegenbeli iksz már senkit nem érdekelt…

A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetése amilyen gyorsan csak lehetett, megvált Leekenstől, Csányi Sándor pedig napokon belül tárcsázta az éppen Dunaszerdahelyen dolgozó Marco Rossit. Az olasz szakember elmesélése szerint amikor meghallotta, ki keresi, hirtelen meg sem tudott szólalni. Régóta dédelgetett vágya vált valóra, amikor a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kérték föl.

A történtek után felgyorsultak az események: az MLSZ elnöke hamar megegyezett a DAC tulajdonosával, Világi Oszkárral, így a szövetség tulajdonképpen kivásárolta az edzőt az élő szerződéséből. A debütáló Nemzetek Ligája- sorozatnak már Rossi irányításával vágott neki válogatottunk.

S bár Finnország ellen Tamperében 1-0-s vereséggel kezdtünk, folytatódott a félbeszakadt tündérmese – és azóta is tart. Ennek fényes bizonyítéka, hogy az Olaszország elleni, a csoportelsőséget eldöntő Nemzetek Ligája-találkozóra a drukkerek pár óra alatt elkapkodták a 68 ezer belépőt, s az értékesítőrendszer rövid idő alatt összeomlott. Az MLSZ csatornáin 200 ezres jegyigénylés futott be, az üzérek tízszeres áron kínálták a belépőket. Ehhez hasonló „bűnre” utoljára 1986-ban, a Mezey György vezette válogatott Brazília elleni barátságos meccse előtt került sor. Nekem elhihetik: tizenhét évesen én is csak így jutottam be a találkozóra…

***