A forradalom gyönyörűsége

Reklám ugrik fel mailfiókomban, a TV5 Monde hirdetése: films en illimité, ingyenesen, regisztráció nélkül, szédítő képminőségben megtekinthető filmek a francia köztévé oldalán. Köztük a Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája a görög–francia Costa-Gavrastól, a hatvanas-hetvenes évek fordulóján sorozatban készített fontosfilmek egyik legfontosabbika, valódi film-événement, eseményszámba menő alkotás, mozgóképes pamflet, thrillerbe oltott politikai kiáltvány. A korabeli néző pusztán attól jelentősnek érezhette magát, hogy beült a moziterembe, ezt ma kicsit nehéz elképzelni, a nézőnek nincs rangja, ahogy a filmkészítőnek sincsen, nem hiszi el senki, hogy egy film ki tudja fordítani a sarkából a világot, legfeljebb figyelmet tud teremteni bizonyos problémák körül, tematizálni tud egyet s mást, hogy a partizános Gulyás Márton kedvenc szavával éljek – mellékzönge, de éppen az ő konzekvens akadémiai-aktivista nyelvhasználatában (és hozzá azok az okvetetlen-arrogáns hangsúlyok, a humor, a nedv teljes hiánya) mutatkozik meg, honnan hová jutott a baloldal. Tisztes forradalmár nem tematizál, a forradalom, a földi megváltás ígérete nem „téma”, hanem betölti a világot, a végső harcra elhívott ember életének minden részletét, hamis ígéret, beválthatatlan, folytonosan elbukó, önnön ellentétébe torzuló, de – ismerjük el – a maga emberi, pszichológiai hitelességében gyönyörű ígéret. A mostani baloldal képtelen láttatni ennek az ígéretnek a szépségét, a világ, amit elénk tálal, elmondhatatlanul rusnya, a kitalált identitások szörnyű freak show-ja, formátlan, szándékosan és módszeresen elcsúfított testek és arcok, eszembe jutnak azok a nyomorúságos virágágyások is, amiket két éve a seattle-i woke szabadállam önszervezés címén felmutatott. Mennyire lesújtó ez Costa-Gavras gyönyörűséges propagandafilmjével összevetve.