A hanyatlás ideológiái

Jed Esty az angolszász irodalom professzora a Pennsylvaniai Egyetemen. Bölcsészként nem gazdasági vagy geopolitikai, hanem kifejezetten ideológiai oldalról vizsgálja az amerikai birodalom hanyatlását. Szerzőnk úgy véli, hogy mára „az elveszített nagyság iránti sóvárgás lett az amerikai életmód lényege”, ami cseppet sem segít az Egyesült Államok bajain, sőt súlyosbítja őket.

Esty szerint Amerika globális dominanciájának visszaszorulása ténykérdés. Gazdasági erő, politikai egység és nemzetközi befolyás tekintetében az USA a második világháború végén ért a csúcsra, és az 1970-es évek óta folyamatosan hanyatlik – árnyékként követve a Brit Birodalom leáldozásának kronológiáját a 19. század végétől a 20. század közepéig. A Reagan- és Clinton-kormányok idejére jellemző hurráoptimizmus csak rövid, bár megtévesztő pauzák voltak egy „hosszú alkonyatban”. A világ legmagasabb épülete ma már Dubajban áll, a bolygó leggazdagabb embere mexikói, legnagyobb tőzsdei vállalata kínai, legjelentősebb finomítója és legtermékenyebb filmstúdiói indiaiak. 2030-ra a világ tíz legnagyobb gazdaságából hat ázsiai lesz. Bár a jelek egyértelműek, az amerikai elit képtelen elfogadni a realitásokat. A tengerentúli bal- és jobboldal mára létrehozta saját párhuzamos ideológiáit a hanyatlás „keretezésére” – ezek az erkölcsi eróziót kárhoztató, nagy visszatérést ígérő trumpista MAGA-mozgalom, illetve a mindenért a populizmust okoló „szakértői” technokrácia.

Szerzőnk a hanyatlás különféle ideológiai alapú magyarázatait összefoglalóan deklinizmusnak (declinism) nevezi, amellyel a legfőbb probléma, hogy súlyosan megtéveszti az amerikai választót. Azt a hamis illúziót kelti ugyanis, hogy az Egyesült Államok hanyatlása elkerülhető (lett volna), s hogy feltétlenül katasztrofális következményekkel jár az emberek mindennapjaira nézve.

A megalapozatlan várakozásokra épülő optimizmus, illetve a kilátástalanságból fakadó depresszió egyaránt mérgezi az amerikai kultúrát – sőt ezek összecsapása okozza a 2020-as évek kulturális háborúját a tengerentúlon –, miközben egyik sem kínál megoldást a valós problémákra.