Franciaország megálljt parancsolt Magyarország ügyében – ez az Európai Unió jövőjét is befolyásolja
Brüsszel döntése aláásná az egyik legfontosabb uniós elvet.
Megállíthatatlanul múlik az idő, lassan ismét vége a nyárnak. Szomorúan, de mindig a viszontlátás reményében búcsúznak forró napjai, vidám fesztiváljai, koncertjei és későre nyúló estéi. Búcsúzik a nyári Balaton is. Azonban a tó nyári világa, vidáman hullámzó vize, egyedi színvilága, jellegzetes ételei és sajátos illata, festői vitorlásai és Tihanyi-félszigete, szőlőhegyei, valamint nyári táborai, amelyek a magyarok nemzedékeinek nyújtottak és nyújtanak ma is felejthetetlen vakációkat, emlékezetünkben tovább élnek. Meglehet, hogy más tavakkal összevetve talán nem olyan vadregényes, a hegyei nem olyan magasak, vagy a partja éppen nem sziklás, de számunkra az általa nyújtott emlékek és kötődés miatt önmagán mindig is túlmutató jelentőségű lesz. Olyan, mint a fekete-fehér képet élettel megfestő színek. „A Balaton ábránd és költészet, történelem és hagyomány, édes-bús mesék gyűjteménye, különös magyar emberek ősi fészke, büszkeség a múltból s ragyogó reménység a jövőre” – írta Eötvös Károly. Akár úgy is lehet fogalmazni, hogy a tó életmódunk szerves részévé vált.
A Balaton azonban nem csak hazánkfiainak a szemében hordoz egyedülálló jelentést. Szimbolikus fontosságú az európai eszme és az összetartozás kifejezése terén is. A hidegháború alatt vasfüggönnyel kettészakított Európában a Balaton történelmi jelentőségű találkozóhelyet nyújtva kapocsként, közösen dobbanó szívként szolgált a mesterségesen kettészelt és egymástól elzárt német polgárok részére. A németek összetartozás iránti vágya pedig egész Európa lankadatlan óhaját fejezte ki az európai egység helyreállítása, Európa sokszínű kultúrájának, hagyományainak, értékeinek megőrzése iránt. Nagy részben e lankadatlan vágynak köszönhetően a vasfüggöny azóta leomlott, de az európai értékek megőrzése, az európai civilizáció védelme most legalább akkora, ha nem nagyobb kihívást jelent, még inkább embert próbáló erőfeszítést kíván, mint a hidegháború időszakában. Van-e olyan közös, önmagán túlmutató jelentőségű kötődés, amely együtt tartja és összefűzi Európa országait és népeit? Elkülönülő szigetekként élünk egymás szomszédságában, vagy van most is Európának „Balatonja”?