Szankciók erdejében

Európa sajátos zombiként barangol a szankciók erdejében, miközben az uniós vezetők csodálkoznak, miért is ilyen magas az infláció, és miért kell egyre több, korábban sérthetetlennek hitt európai nagyvállalatnak csődvédelmet kérnie. Vajon meddig tart még az alvajárás, hány gereblyébe kell még belelépnünk ahhoz, hogy felébredjen az európai elit? Nehéz nyár vár idén Európára. Hiába akarna a fél kontinens nyaralni menni két év karantén és bezártság után a kék tengerhez: az autóval utazókat a benzinhiány, a repülőre szállókat pedig a munkaerőhiány miatt törölt járatok fogják alaposan felbosszantani. Pedig az emberek többségénél még ott van a pénz, amit az előző két évben nem tudott elkölteni (igaz, a pénznyomtatás valódi költségét most éppen az inflációban fizetjük meg), de lehet, hogy végül hiába várja Dél-Európa a megváltó turistahadakat.

A nyaralásról talán még le tudunk mondani, de a munkahelyünkről már kevésbé. Hogy, hogy nem, kiderült, hogy az olcsó – pontosabban fogalmazva legalább kellő mennyiségben rendelkezésre álló – orosz energiát a hangzatos ígéretek ellenére egyetlen nagy európai gazdaságnak sem sikerül pótolnia egyik napról a másikra. Több német nagyvállalat jelezte már, hogy energia és nyersanyag nélkül komoly problémákkal kell majd szembenéznie; az egyik legnagyobb német energetikai óriás, az Uniper a hírek szerint már kormányzati mentőcsomagról tárgyal Berlinnel, a vegyipar egyik meghatározó cége, a szintén német BASF pedig jelezte: valószínűleg több üzemét is le kell majd állítania. Úgyhogy előfordulhat, hogy amikor a német munkások hazatérnek Ibizáról, már csak a felmondólevelüket vehetik át az üzemi portán.