„Engem mindig az időeredmények hajhászása foglalkoztat”

2022. június 29. 16:24

A magyar úszók elégedettek a hazai rendezésű vizes világbajnoksággal: a medencés úszóversenyek során tizennyolcan jutottak döntőbe, ebből két aranyérem sikerült, mindkettőt Milák Kristóf szerezte meg. A sportolókkal együtt értékeltük az eredményeket.

2022. június 29. 16:24
null
Bánfalvi Szabolcs

A június 18. és 25. között rendezett medencés úszóprogramban nemenként húsz számban és két vegyes váltóban dőlt el a világbajnoki cím sorsa a budapesti Duna Arénában. Mindennap délelőtt zajlottak az előfutamok, este pedig az elődöntők és a döntők.

A bevonulásnál óriási ováció fogadta sportolóinkat, a hazai közönség mindvégig lelkesen buzdította az úszókat. Magyarország két aranyéremmel a hetedik helyen végzett a medencés úszóversenyek összesített éremtáblázatán, az Egyesült Államok zárt az élen tizenhét arany-, tizenkét ezüst- és tizenhat bronzéremmel. A magyar medencés úszók tizennyolc döntős eredményt értek el.

A legsikeresebb versenyzőnk magasan Milák Kristóf volt, ő szerezte a két világbajnoki győzelmet hazánknak. Először – olimpiai, világ- és Európa-bajnokként – a 200 méteres pillangóúszás döntőjében iskolázta le a mezőnyt, saját világcsúcsát megdöntve 1:50,34-es eredménnyel győzött. A versenyszám riói olimpiai bronzérmese, Kenderesi Tamás a hatodik helyen végzett. Érdemes felidézni, hogy Milák Kristóf a 2019-es világbajnokságon is hihetetlen világcsúccsal, 1:50,73-es idővel nyert 200 pillangón, akkor Michael Phelps megdönthetetlennek hitt 1:51,51-es világrekordját adta át a múltnak.

Fotó: Trenka Attila
Fotó: Trenka Attila

„Sokat gondolkodtam azon az elmúlt három évben, hogy miért nem tudtam jobban teljesíteni a 2019-es eredményemnél. Szerényen fogalmazva, ideje volt már megjavítani a saját legjobbamat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar egy friss edzőváltásból sikerül, de a hazai közönség segített, hogy még jobbá tegyük ezt az elképesztő időt” – értékelt Milák a Mandinernek. Elárulta: a döntő előtti kérése nyomán a Duna Aréna közönsége még jobban hajtotta őt az utolsó 60 méteren, hogy elérje a világcsúcsot. „Az 1:50-es idő meg sem fordult a fejemben a középdöntő után, az 1:51-et éreztem magamban biztosan. Sokan feladják nekem a leckét azzal a kérdéssel, hogy mikor érem el az 1:49-et. Dolgozom rajta, idő kell hozzá, szeretném minél hamarabb megúszni, és ha sikerül, akkor remélhetőleg nem tíz, hanem akár húsz évig is tartani fog a világcsúcsom” – fogalmazott.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!