De mit adtak nekünk a szkíták?

Kovács Gergő írása a Mandiner hetilapban.

Nagy érdeklődés övezi hazánkban a titokzatos szkítákat, és sok tévhit él velük kapcsolatban, így jogosan merül föl 
a kérdés: kik is ők tulajdonképpen? Szabó Gábor régész, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tanszékvezető docense elmondja: tisztában kell lennünk azzal, hogy a szkíta elnevezés az ókorban gyűjtőnév volt, és az írásbeliséggel rendelkező birodalmak a Fekete-tengertől északra élő, a lovas nomádok által kifejlesztett harcmodort alkalmazó közösségeket nevezték meg vele.

Első említésük az Iliászból ismeretes, a távoli északon élő, kancafejő népként említik őket. „A leletekből azt láthatjuk, hogy a Kr. e. 9–4. században a sztyeppei és az erdős sztyeppei régióban zömében óiráni nyelveket beszélő csoportok vezetése alatt hasonló anyagi kultúrájú világok formálódtak ki” – mondja Szabó Gábor. Hozzáteszi, hogy egy látványosan egységes viseletű, szokásrendszerű, fegyverzetű és harcmodorú elit kapcsolja össze őket. A szkítákkal kapcsolatba hozható kultúra nem korlátozódik a Fekete­-tenger környékére, hanem magába foglalja a Kárpát-medencétől a belső-ázsiai térségig húzódó, hatalmas sztyeppei folyosót.

A kutató hangsúlyozza, hogy a késő antik kori és a kora középkori bizánci és nyugat-európai szerzők az ő nézőpontjukból egyforma, keletről, lovas nomád kultúrkörből érkező harcoscsoportokat hagyományosan a szkíták lakhelyéről, Szkítiából származtatták. Hérodotosz szkítákat is bemutató műve és annak görög, majd latin nyelvű átiratai a középkor idején is közismert és népszerű források voltak, így Anonymus, majd Kézai Simon Gesta Hungarorumában a magyarok őshazájaként körülírt területet – követve a bizánci és nyugat-európai történeti munkákat – magától értetődően feleltették meg az egykor a szkíta törzsek által uralt vidékkel, magyarázza Szabó Gábor. „Valójában semmilyen adat nem utal arra, hogy a magyar uralkodó elitnek vagy az etnogenezisben részt vevő népeknek lett volna bármilyen, a szkítákhoz kötődő eredethagyományuk. Feltehetőleg nem is autentikus hagyományként került be a Gestába sem, hanem mesterséges, irodalmi eredetteória lehetett.” Mindenesetre akár volt ősi monda, akár nem, az udvari krónikaírók által megfogalmazott szkíta származás hátterében egy „vállalható, a nyugati és keleti uralkodói udvarok számára is ismert dicsőséges nép” került az ősök közé, akik a perzsa nagy királyt és Nagy Sándort is legyőzték – folytatja a szakember.