Filmmaraton a hajnali madárcsicsergésig

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

Olyan sokszor temették már el a mozit, hogy több mint két évtizede, a szerzői filmek utolsó markánsan hasító korszaka óta – amikor többek közt Lars von Trier, Jim Jarmusch, Quentin Tarantino vagy az akkor debütáló Guy Ritchie elkészítették legfontosabb alkotásaikat –, nem is számolom, hányszor kellett búcsút inteni a filmszínházaknak. A kortárs fotográfia egyik legszebb búcsúpillantását a japán zen és a nyugati minimalizmus szellemében alkotó Szugimoto Hirosi követte el Filmszínházak sorozatával. Fotótipológiájában geometrikus pontossággal fényképezte végig az első hollywoodi aranykor idején épült, a nyolcvanas-kilencvenes évekre lelakott, elhagyott, beázott, bontásra ítélt art déco filmszínházakat. Egyetlen expozíció addig tartott, amíg lepergett egy film a fehér gyöngyvásznon, ami jótékony félhomályba burkolta a néhai vetítőtermeket. Szerencsések vagyunk, hogy Budapesten még most is van élet a multiplexeken túl, a klasszikus filmélményt nyújtó artmozik világában, s ezt május 20-án, az artmozik éjszakáján öt helyszínen tudjuk megünnepelni. Az évről évre visszatérő mozimaratonon két premier (Zanox – Kockázatok és mellékhatások, Az Északi) mellett olyan friss fesztiváldíjas alkotások láthatók, mint A világ legrosszabb embere, a Licorice Pizza, A Titán vagy a Vezess helyettem és a számos szakmai díjjal jutalmazott Utolsó éjszaka a Sohóban. Megnézhetjük továbbá Oliver Stone Doors-filmjének final cut verzióját, David Lynch A sötétség útja – Mulholland Drive-ját vagy Szomjas György Kopaszkutyáját. Olyan új magyar vagy koprodukcióban készült filmeket is láthatunk, mint a Külön falka, A feleségem története és a Kilakoltatás. Az első vetítések már kora este elindulnak, a bevállalósabb nézők pedig csak a madárcsicsergős májusi napfelkeltében fognak kijönni a moziból. 

(Artmozik éjszakája. Május 20-án, pénteken a Művészben, a Puskinban, a Toldiban, a Kino Caféban és a Tabánban)