Vidékizésekről

„Ma Magyarország: a városok, a készek és leendők, ők a kultúra, ők a magyarság […]. A városos Magyarország, talán utolsó lehetősége és kerete egy lehető Magyarországnak.” (Ady Endre: Városos Magyarország. Világ, 1911)

Az ellenzéki érzelmű politizáló budapesti értelmiségben élt a meggyőződés, hogy a 2018-as választáson a Fidesz csalással szerzett kétharmadot; az ellenzéki pártoknak vidéki hálózata alig létezik, így hát szavazatszámlálónak delegálták az ország minden pontjára a lelkesen jelentkező belpestieket. Az eredmény ismeretes: a magyar vidékre még soha vagy évek, évtizedek után kilátogató budapestiek megannyi rácsodálkozó beszámolója az ott tapasztalt csalásmentes valóságról, hangulatról. Jóindulatú, naiv, bennszülött-simogató tudósítások mellett ott voltak a rasszizmusba hajló, liberálisként hirtelen cigányozni kezdő, a sötétséget leíró ostobaságok éppúgy, mint a keserű felismerések – ezek legkeményebb sorai Mérő László matematikustól, aki szerint éppen ők, a budapestiek éltek eddig a propaganda miatt agymosottként.

Nem gondoltam az úgynevezett fővárosi elit – nem elit értelmiségről, hogy ennyire nem ismeri Magyarországot. Az abszurd beszámolókat olvasva arra gyanakodtam, paródiáról lehet szó. Ennyit számít, ha az ember kívül kerül, vagy egy ideje elkerüli e szubkultúrákat, társaságokat. Nem feltételeztem, hogy akár évtizedig is elvan úgy az ember, hogy él, dolgozik, szórakozik a főváros belsejében, kirándul hétvégén a környékére, azon kívül viszont lényegében csak a ferihegyi reptérre vezető utat ismeri, valamint az M7-es és az M1-es sztráda benzinkút-pihenőit.

Pedig miért ne? Nem is kell ehhez tősgyökeres bel-pestinek születni: gyakran éppen ideköltöző vidékiekkel is megesik, hogy túlteljesít bennük ez az életforma. Akkor akad gond mindezzel, ha közben politizál az ember, mert ítéletalkotása nagyon téves lehet – ez történt az ellenzék segítőinek, aktivistáinak, frontembereinek jelentős részével most.

„Büszke rá, hogy semmiről sem tud, ami a bennszülöttek dolga. Garasaiból félrerak annyit, amennyin Párizsba, Londonba kikukkanthat, de megütődik, ha valaki arra biztatja, hogy nézzen szét Debrecen körül vagy Kecskeméten.” (Németh László: Sznobok és parasztok. Válasz, 1934)