Tűzben tartani a bázist

Maráczi Tamás írása a Mandiner különszámában.

Lezsák Sándor,

az MDF egykori kampányfőnöke 

A nyugodt erő kifejezést Joó Rudolftól, az MDF egyik alapítójától hallottam, így jellemezte Bíró Zoltán felszólalását az 1987-es lakiteleki találkozó után. A szlogen közös érzület volt, amellyel a szerveződő tagságunk és a rokonszenvező környezetünk is észrevétlenül átitatódott. Voltak ma is vállalható eszmék, ikonok, voltak kitűnő szónokok, gyakorlatias szervezők, de kevés volt a politikai tapasztalat és az információ. Az úgynevezett négyigenes népszavazást megelőző kampányesemények világossá tették számunkra, hogy az SZDSZ-vonzalmú tömegtájékoztatás ellenünk dolgozik.

A kampányt az MDF elnöksége felügyelte. Begyűjtöttem az elnökség és a választmány kéréseit, a szakmai munkacsoportok véleményét és az ország minden részéből érkező javaslatokat, a levélírók és a telefonálók tömegeinek észrevételeit, és mindezt észszerűen tematizálva vittem a szinte naponta, esténként ülésező szűk kampánycsapatnak. Így készültek az üzenetek, a szórólapok, a plakátok, a reklámfilmek.

Megszerveztük a megyei és a választó­kerületi kampánycsapatokat is. A feladat ezek mozgósítása, a helyi, térségi és országos programcsoportok munkájának egybehangolása, belső kiadványok, röplapok készítése és terjesztése volt. A helyi kampányt nem rendeltem alá az országos kampánynak, tág teret biztosítottam a helyi találékonyságnak, a helyismereten alapuló mozgósításnak. Többnyire sikerült elérnünk a különböző választói rétegeket, ennek köszönhető, hogy az első szabad választást az MDF nyerte meg.

*** 

Magyar Bálint,

az SZDSZ egykori kampányfőnöke

Az 1990-es kampány egy másfél éves folyamat betetőzése volt: 1988-ban alakult meg az SZDSZ, 1989-ben megírtuk a kék könyvként is ismert A rendszerváltás programját, és a rendszerváltás követelése kísérte végig a választásig tartó időszakot. Az SZDSZ liberális pártként leszámolt a harmadik út illúziójával, világosan képviseltük, hogy mi a nyugati liberális demokráciákhoz szeretnénk csatlakozni.

Volt már kampánytapasztalatunk: a négyigenes népszavazáshoz százezer aláírást kellett összegyűjtenünk 1989 őszén. Az emblematikus „Tudjuk – Merjük – Tesszük”-plakátra kényszerűségből kerültünk mi hárman, Pető Iván, Rajk László és én, mert a demokratikus ellenzék karizmatikus vezetője, Kis János nem kívánt parlamenti képviselő lenni. A kampány kék alapszíne a kék könyvből adódott. Ez volt a liberális pártok színe több országban is, de 1989 novemberében az SZDSZ jelképe a nemzeti színű három madár lett. A kampányunk képvilága ösztönös, amatőr és enyhén kaotikus volt – egy-egy sikeres elemmel, melyek azonban nem épültek szervesen össze. Alapvetően nyelvileg uraltuk a politikai versenyt. A második fordulóban az elsőben még nyerésre álló egyéni választókörzeteinknek csak a felét nyertük meg, ami jelezte, hogy a liberális értékrendre szavazókat az első fordulóban kimaxoltuk, nem voltak további tartalékaink. Bár ennél sokkal jobb eredményt profibb kampánnyal sem lehetett volna elérni, 
a párttagságot ez erősen frusztrálta.

1994-ben az SZDSZ az MDF ellenében pozicionálta magát, és a Fidesszel próbált választási szövetséget létrehozni. Azt a javaslatunkat, hogy csak közösen lehessen bármely más párttal koalícióra lépnünk, a Fidesz nem fogadta el. Bár Pető Iván volt a párt elnöke, Kuncze Gábort jelöltük miniszterelnöknek – az ő megjelenésének nagy szerepe volt a jó listás eredményben. A kampány a jelszavaiban, üzeneteiben már sokkal egységesebb volt – annak, hogy nem tudtunk jobban előretörni, nem voltak kampánybeli okai. 1991-ben végeztünk egy felmérést az SZDSZ tagjainak körében, ebből kiderült, hogy csak öt százalékuk vallott magáénak következetes liberális álláspontot. Az országos szinten kétszer is elért húszszázalékos választási eredmény tehát még soknak is tűnt. Az SZDSZ ezt az értékrendet tartotta, és végül visszaszorult arra az öt-hat százalékos szintre, amely ennek a liberális értékrendnek a valós társadalmi támogatottságát mutatta.

***

Tirts Tamás,

a Fidesz első kampányfőnöke

Borzasztó kevés eszközünk, pénzünk, infrastruktúránk volt. Pár millió forintból kellett nekiindulni az első szabad választásnak. 
Az első országos akciónk egy vidéki gyertyagyújtás volt, a brassói munkásfelkelésről, egyúttal az erdélyi magyarságról emlékeztünk meg.

Fiatalos, laza radikalizmust képviseltünk, a fiatal rétegeket kellett megszólítani. A programnak nem volt nagy szerepe, azt láttuk, hogy érzelmi hatással sokkal többet tudunk elérni. A Roxette-dal mint kampánydal a „Hallgass a szívedre…” szlogennel együtt telitalálat volt. Herter Róbert, aki a rendezvények hangosításával és videókészítéssel segített nekünk, hallotta ezt a dalt, és összerakta az ötletet. A csókolózós plakáttervet pedig egy idős bácsi hozta be az irodánkba, mondván: milyen jó lenne, ha a puszilkodó Brezsnyev–Honecker­párost egy osztott mezőben egy fiatal csókolózó párral fel lehetne tenni valahova.

Tudatos volt a három arc kiválasztása: Orbán Viktor volt a radikális, Fodor Gábor a szakszerű, Deutsch Tamás pedig az alternatív. A narancs mint kampányszín úgy jött, hogy akkor többször jártam Hollandiában autóstoppal, és beugrott, hogy bár a nemzeti lobogójuk piros-fehér-kék, a focistáik nemzeti meze narancssárga, ez a szín benne van a nemzeti identitásukban. A narancsszínt bevittem egy tesztelésre, és érdekes módon majdnem mindenkinek tetszett. Az is igaz, hogy akkor már létezett a Magyar Narancs újság, amely szemléletében nagyon közel állt hozzánk, a magyar narancs mint jelkép pedig természetesen A tanú című filmre utalt.

Baja Ferenc,

az MSZP egykori kampányfőnöke

Az MSZP folyamatos védekezésben volt az 1990-es kampány időszakában, esélye sem volt, hogy érdemben kommunikálja a rendszerváltozásban betöltött szerepét. A kongresszus nem tisztázta viszonyát a Németh-kormánnyal, zaklatott állapotban volt, és defenzív kampányt folytatott.

Az 1994-es kampány előtti években a szocialista párt azért küzdött, hogy elfogadja a társadalom, és ebben nagy szerepe volt a frakciónak, a szakszervezeti szövetségnek, az önkormányzati összefogásnak, valamint annak, hogy Keleti György egyéniben tudott győzni. A Fidesz a választás előtt az MDF örököseként pozicionálta magát, az általa üresen hagyott térbe pedig be tudott lépni az MSZP. 1994-re erősen jelentkezett már a rendszerváltozásból való kiábrándultság, a szocialisták pedig új, ideológiamentes, szakértői kormányzást ígértek.

Az 1998-as választáson az MSZP 4 százalékot javított 1994-hez képest, viszont óriási taktikai hibát követett el az SZDSZ-szel, hogy deklarálták: minden körülmények között folytatni fogják együtt. A választók inkább az MSZP-re voksoltak, ezért nehéz helyzetbe került az SZDSZ. A másik hiba az volt, hogy a szocialista párt nem folytatott érdemben kampányt, azt gondolta, hogy elegendő a kormányzat teljesítményét bemutatni. A második fordulóra tartalék nélkül maradt, és nem használta ki a kisgazdák nyitottságát: Torgyán József ugyanis hajlandó lett volna az együttműködésre.

A 2002-es az első modern, a bázis­demokrácia eszközeit használó kampány volt. Azért nyertük meg a választást, mert ez jól reagált a társadalom igényeire. A negatív kampány is fontos elem volt – ezt Ron Werber kapta feladatul –, de csak kiegészítője volt a tartalmi kampánynak, amelynek üzenete a „Létbiztonság – Jogbiztonság – Közbiztonság” hármas jelszava volt, szociális rendszerváltást ígértünk. Medgyessy Péter végigjárta egy utazóstábbal az összes választókerületet, adatbázis-építési kampányt folytattunk, és célcsoportonként személyes leveleket küldtünk ki a szavazóknak.

***

Deutsch Tamás,

a Fidesz egykori kampánystábjainak tagja

Fél évvel az 1998-as választás előtt szinte mindenki elkönyvelte, hogy biztos befutó lesz az MSZP–SZDSZ-koalíció. A mi kampányunk legnagyobb innovációja az volt, hogy nem a kormánypártok bírálatát helyeztük a középpontba, hanem a polgári Magyarország gondolatát – így a Fidesz kampánystratégiája tudta uralni a választási kampányt. Minden egy könnyen eldönthető kérdés körül forgott: ki ne akarna polgári Magyarországot? És ezt a Fidesz kínálta. A Horn–Orbán-vita hatása szerintem túl van értékelve: nem akarom kisebbíteni Orbán Viktor teljesítményét, de nem ez volt a mindent eldöntő tényező. A vita inkább egy új elemet tett hozzá a kampányhoz: egyértelmű lett, hogy Orbán Viktor felkészült, jól érvelő, jobb elképzeléseket megfogalmazó vezető – vagyis a Fidesz megmutatta a kormányzóképességét.

2002-ben egy sikeres kormányzati ciklus után abban bíztunk, hogy a teljesítményünk magáért fog beszélni, és ez elegendő lesz a folytatáshoz. „A jövő elkezdődött” – szólt a fő üzenetünk. A Ron Werber vezette MSZP-kampány azonban az elégedetlenséget hazugságokkal, ijesztgetésekkel és egy addig példátlan negatív kampánnyal felkorbácsolta, és ezt a protestérzületet sikerült becsatornázniuk a kampányukba. A baloldal egyetlen esélye az volt, ha bővíteni tudja a választáson részt vevők körét – és ez sikerült, olyan szavazókat is voksolásra tudott bírni, akik addig még soha nem vettek részt a politikában, és csak egy ilyen kampány tudta őket mozgósítani.

Az első forduló eredménye meglepett minket, de azonnal egy más taktikára építő kampányt tudtunk kezdeni. Addig a hazai országgyűlési választásokon nem fordult elő még olyan, hogy a második fordulóban nem az első forduló győztese növelte tovább a támogatottságát – mi viszont hajszál híján fordítani tudtunk; ha országosan 1500 szavazattal többet kapunk, megnyerjük a választást.

***

Horn Gábor,

az SZDSZ egykori kampányfőnöke

2002-ben az volt a célunk, hogy bekerüljünk a parlamentbe. Az SZDSZ ekkor szembesült azzal a ténnyel, hogy Kelet- és Közép-Európában a liberális pártok kis pártok. Ráadásul válság után volt a párt: Demszky Gábor néhány hónapos elnöksége után, 2001 augusztusában egy romhalmazt kellett Kuncze Gábornak visszavennie.

A klasszikus liberális üzeneteket fogalmaztuk meg: kisebb állam, erősebb piacgazdaság, nyitottabb, európaibb Magyarország, valamint oktatási, egészségügyi és adóreform – ezt tartalmazta A korszakváltás programja nevű választási programunk. Eszközeiben egy friss, fiatalos, kicsit provokatív kampányt akartunk végigvinni, ennek eszköze volt a Tetthely sajtótájékoztató-sorozat, a Lopstop-táblák, a Liberális sátor a Városháza előtt, illetve hogy kampánykamiont használtunk, amely bejárta az országot. A kampányunk kreatívvezetője Geszti Péter volt, én pedig a kampányfőnök, a gegek, ötletek, reklámfilmek megálmodója ő volt, a tartalmi üzenetek felelőse pedig én. A célunk a saját szavazóink elérése volt – ez már egy kis párti kampány volt, annak pedig határozottnak, radikálisnak, figyelemfelhívónak kell lennie.

2006-ban úgy gondoltuk, hogy az SZDSZ pozíciója stabil, nem merült fel bennünk, hogy kieshetünk a parlamentből. Az volt a tét, hogy kormányon marad az SZDSZ vagy sem. Arra készültünk, hogy ellenzéki szerep vár ránk, de megerősödött pozícióban. A kampány belső hangulata is pozitívabb volt, hiszen nem élet-halál harcot vívtunk. 2005-ben kreatívcsapatot váltottunk, ekkor került a stábba Erdélyi „Superman” Zsolt, s a kampány megpróbálta hatásosan kifejezni, hogy mit gondolunk a világról – erre lett kitalálva Kovács Pisti figurája. Kis párti, nagyon észrevehető, szerethető, izgalmas kampány volt. Alkalmas volt arra, hogy a liberális krédót pontosan, de magunkat kevésbé komolyan véve meséljük el. Azt kellett megmutatnunk, hogy a liberális út szerethető alternatíva.

Gyürk András,

a Fidesz kampányfőnöke

A 2010-es választás megpecsételte, amit az őszödi beszéd és a véres összecsapások után mindenki érzett: a baloldal bukni fog. A 2006-os választást hazugsággal nyerte meg, de ennél többről volt szó: 2002 és 2010 között elárulta tradicionális szavazóbázisát, az emberek oldaláról átállt a nagyvállalatok, a multinacionális cégek, a külföldi érdekek képviseletének oldalára. A baloldali értékek elárulása okozta a waterlooi mértékű vereségét 2010-ben.

A Fidesz kampányának annyi volt a fel­adata, hogy ezt az elementáris elégedetlenséget a maga nyíltságában megfogalmazza. Ennek voltak kampánybeli előzményei: a 2008-as szociális népszavazás, amelyen a Fidesz karolt fel és vitt győzelemre tipikus baloldali témákat, illetve a 2009-es EP-választás, amelynek témája belpolitikai volt, a kampányszlogenünk pedig egy szó: „Elég!” – ez tökéletesen megfogalmazta a közhangulatot. A 2010-es kampány­szlogenünk úgy hangzott: „Itt az idő, Magyar­ország!”, a szembesítő kampányunk pedig Gyurcsány Ferenc és társai tevékenységét mutatta be, mindazt, amivel tönkretették az országot. Folyamatosan tűzben tartottuk a bázisunkat, hogy minél nagyobb legyen a részvétel; a kétharmad nem volt meglepetés, a méréseink szerint is elérhető volt.

A 2014-es kampány közeli rokona a 2010-esnek, de érdekes módon a 2022-esnek is, hiszen ugyanazok jelentkeztek be a hatalomért, akik 2002 és 2010 között kormányon egyszer már tönkretették az országot, és elárulták a saját szavazóikat. Erre világított rá a kampány fő témájában, a rezsicsökkentés ügyében elfoglalt álláspontjuk. Mi egyszerűen támogatást kértünk arra a politikára, amely az emberek oldalán áll, és azt kértük, hogy az emberek ne támogassák a bukott baloldalt.

***

*** 

*** 

*** 

***

Nyitóképen: Orbán Viktor beszél 2002. április 13-án a Fidesz Kossuth téren rendezett nagygyűlésén. Az első forduló után a párt mozgósítani kezdett, a téren hatalmas tömeg gyűlt össze. Fotó: MTI / Kovács Tamás