Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
| Farkas Anita |
A János vitéz minden bizonnyal az egyik legfélreértettebb magyar irodalmi alkotás: Petőfi Sándor elbeszélő költeményét a legtöbben kötelező olvasmányként vesszük a kezünkbe az általános iskola ötödik osztályában, hogy aztán túl a memoritereken és elemzéseken soha többé ne is gondoljunk rá. A Kosztolányi Dezső által magyar Odüsszeiának nevezett történet a népmesén túlmutató, egyetemes rétegei ezért kevésbé tárulnak fel, pláne, hogy a mű legismertebb színpadi feldolgozásának – a Heltai Jenő verseire írt Kacsóh Pongrác-operettnek – az időnkénti leporolásai is jellemzően a könnyed szórakoztatás felé veszik az irányt.
Ezért is érdekes vállalkozás a Varidance és a Bartók Táncszínház közös produkciójaként létrejött János vitéz „élő zenés táncköltemény”, amely egyedi látvány- és hangzásvilága révén képes új színekkel megfesteni az ismertnek vélt alapsztorit. Ez egyrészt a látványos koreográfiának, de még inkább a Kacsóh-féle zenét dinamikusan, mégis érvényesen áthangszerelő Szirtes Edina Mókus, illetve Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák szerencsés kollaborációjának köszönhető. A táncosok feletti emelvényen ülő muzsikusokból sugárzó játékkedv és őserő kifejezetten jól áll Kukoricza Jancsi – János vitéz csibészes figurájának, sőt a Szabadság, szerelem! Petőfije is megidéződik e minden pillanatában örömzene és -tánc által. Az eredmény egy olyan okos humorú és katarzisközeli pontokat is elérő családi előadás, amelyben nem a görcsös megfelelni vágyás irányítja a színpadon lévőket. Ahogy Ferenczi György is mondta találóan: „Nem a kornak akarunk megfelelni soha, hanem azt akarjuk megmutatni, hogy ebben a korban mit mond számunkra ez a gyönyörű előadás. Nem eladhatónak akarjuk megalkotni a zenét, akarja a túró, mi nem ilyenek vagyunk… Mi underground zenészek vagyunk, és erre büszke vagyok, hogy a mi brigádunk nem refrénárusító konzorcium. Ez tiszta muzsikálás, ennek kell megmaradni.”
(Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő – Bakonyi Károly – Szirtes Edina Mókus – Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák: János vitéz. RaM Színház, március 17., április 1., 13.)