Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Meg vagyon írva, hogy szeressétek ellenségeiteket, de az nem, hogy álljatok is át hozzájuk.
A választási kampány célegyenesében újra – mondhatni, menetrend szerint – a közéleti viták kereszttüzébe kerültek egyes papok, lelkészek közéleti megnyilvánulásai, és a nagy oda-vissza békepapozásban általában feledésbe merül, hogy voltaképpen mit is értünk e fogalom alatt.
A fogalom a mai sajtó egy része által előszeretettel használt, végtelenül leegyszerűsítő, a békepapokat karikatúrába illően az aktuális hatalomhoz dörgölődző opportunistaként ábrázoló leírása ugyanis nem egészen fedi a valóságot. A békepapokat kitermelő papi békemozgalom egyértelműen sztálinista találmány, melynek előképét már a korai szovjet állam megteremtette. Az egyház szervezetébe mesterségesen, idegen testként erőszakkal beépített politikai mozgalom célja nevével ellentétben nem a béke megteremtése volt, hanem épp ellenkezőleg: ellentétet akart szítani az egyházban, így gyengítve azt, míg a végső cél, az egyház – és a vallás – teljes megsemmisítése meg nem valósul.
A magyar papi békemozgalmat a Rákosi-rezsim alapította 1950 augusztusában hatalmi szóval, a katolikus papság
elenyésző töredékének együttműködésével, az ÁVH hathatós támogatásával. Természetesen a protestáns egyházak sem maradhattak ki a „jóból”, ők ökumenikus békemozgalmakat kaptak a nyakukba a rendszertől. A tagok közül kit a zsarolás, kit a jobb élet reménye, kit a végzetes naivitás vitt rá a csatlakozásra. A leghírhedtebb békepapok közül sokan ismerhetik a rejtélyes életű egykori kisgazda képviselő, a Balogh páterként elhíresült Balogh István, a sértődött ciszter Horváth Richárd vagy a börtönben meghasonló és a békemozgalom élharcosává váló Beresztóczy Miklós nevét. Ők kényelmes életet éltek akkor is, amikor Meszlényi Zoltán püspök és sokan mások vértanúságot szenvedtek, az esztergomi érsek Mindszenty József, a kalocsai érsek Grősz József koncepciós per áldozatai lettek, a feloszlatott szerzetesrendek tagjai pedig segédmunkásként vagy háztartási alkalmazottként próbáltak túlélni.