Ha nem szeretünk valakit, attól még nem terrorista – Mazen Al Ramahi a Makronómnak

Oláh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban

Hogy került Magyarországra?
1989-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen kaptam egy lehetőséget, édesapám kifizette a tandíjat, akkor olcsóbb volt, mint Angliában vagy Amerikában. 1993-ban diplomáztam villamosmérnökként. Közben Budapesten beindult a külföldi turizmus, mindennap ezer-ezerötszáz külföldi érkezett a Keleti pályaudvarra. A Booking.com, az internet, a hétköznapi mobiltelefon előtti világ volt ez – amikor leszálltak a vonatról, nem volt semmi információjuk. Számos hotel és szálláshely-szolgáltató fizetett nekünk, angolul beszélő egyetemistáknak, hogy a vendéget hozzá kalauzoljuk. Minden vendég után kaptunk 100-180 forintot.

Hogyan lépett tovább?
Amikor befejeztem az iskolát, két barátommal céget alapítottunk. Kollégiu­mokat béreltünk ki és működtettük nyáron ifjúsági szállásként, amit ma hosztelnek neveznénk. Így kezdtük az első céggel kilencvenes évek közepén, amelyet 2005-ig vittünk. Ekkor léptem előrébb, és a lányom neve után létrehoztam első szállodámat, a Hotel Zarát.

Volt pénzváltója is?
Bizony. Nagy angol és más külföldi cégek uralták a piacot akkoriban, de arra gondoltam, miért ne nyissunk egy pénzváltót a fiatal turisták számára bent a hosztelben. Sokan mondták, hogy ez hülyeség, az első jelentős bevételeimet mégis abból szereztem. Igaz, hogy csak 10-20 eurónyi összeget váltott mindenki, de napi több százan.

A családjától nem is kapott semmilyen tőkét?
Nem. A pénzváltásból származó önerő mellé kaptam 80 százaléknyi hitelt a CIB Banktól 2005-ben. Volt a telken egy kis ház, azt lebontattam, és a helyére felépítettem a szállodámat, ez volt az induló nagy beruházásom.

Bármiféle háttér nélkül felvehetett egy kedvező hitelt?
Éveken át vittem a hoszteleket, a CIB-nél vezettük a számlánkat, így aztán kialakult a kapcsolat a bankkal, jól ismertek mint megbízható vállalkozót. Mondtam nekik, ötletem van, csak pénzem nincs. Szerencsés voltam. Az első hitelhez kapcsolódó projektem kifejezetten jól sikerült, úgyhogy ennek köszönhetően kaptam a másodikat. Így tudtam továbblépni egészen addig, hogy ma már három budapesti szállodám van, egy irodaházam, ingatlanokat és lakásokat is építek.

Mi a legfontosabb készség ahhoz, hogy mindezt valaki elérje? A kockázatvállalás?
A kockázat benne volt, de ha nulláról kezdi az ember, nincs nagyon mit kockáztatni; fiatalon, a harmincas éveim elején hoztam létre az első szállodát. A lényeg talán, hogy mindent az elejéről tanultam meg a szakmában, és minden szakaszt végigjártam. Megtanultam, hogyan tudom idehozni a vendéget, hogyan kell beszélni vele, mire vágyik, milyen szálloda tetszik neki. Voltam alkalmazott és főnök is. Eleve én építettem a hotelt, benne voltam minden folyamatban a tervezéstől a megvalósításig.

Megérezte, hogy mire lesz kereslet?
Ráéreztem, hogy mi hiányzik a piacról. Butikhotel még nem volt itthon, egy szak­ember javaslatára mi valósítottuk meg az elsőt. Utánanéztem, tájékozódtam, hogy mit is jelent ez a kifejezés: kicsi, szép, dizájnos, és jó helyen van. Pont ez volt az, amit akartam. Onnantól kezdve mindenki ilyen szállókat akart indítani.

A koronavírus-járvány után nem bánja, hogy a turizmusra tett?
Nem. Vannak dolgok, amikre nem lehet számítani. A vállalkozás sikeres, és nem lehet tudni, mi lett volna, ha máshol próbálkozom. Voltak más befektetéseim is, tőzsdén, kis cégekben, ingatlanokban, lehetett volna azt erősíteni és tényleg több lábon állni. Nem sajnálom, hogy így alakult, egy üzlet sem lesz folyamatosan sikeres. Minden más területen is át kell gondolni, hogyan élünk meg, ha rossz idők jönnek.

Az alkalmazottaitól nem kellett megválnia?
2020 februárjában, amikor értesültem arról, hogy jön a járvány, összesen 310 alkalmazottam volt. Hónapokig voltunk bezárva, de nem bocsátottam el senkit, próbáltam összetartani a csapatot. Nem járt nekik teljes fizetés, mert nem dolgoztak, de a mindennapi megélhetéshez elegendő bért kaptak. És amikor jobb lett a helyzet, éppen emiatt tudtam gyorsan megnyitni, a csapatom velem maradt. A lezárások közben inkább befektettem, és akkor valósítottunk meg felújításokat. Sikerült túlélnünk.

Hogy látja, megtisztult a piac?
Szerintem igen, akinek nagy összegű hiteltartozása vagy több kintlevősége volt, nehéz helyzetbe kerülhetett.

A válságkezelésről mi a véleménye?
A budapesti turizmus nem kapott támogatást, a vidéki turizmus viszont fellendült. Minden támogatás, pályázat többnyire a vidéknek szól már régóta. A fővárosiak csak azt kapták, amit mindenki más, csakhogy mi az átlagnál rosszabb helyzetbe kerültünk. Az egyedi szállodáknak a fejlesztéshez, a beruházáshoz nem járt támogatás, ahhoz vidéken mindig is könnyebb volt akár állami forrást szerezni.

Néhány évvel azután, hogy szállodát nyitott, jött a 2008-as világválság. Az súlyosabb volt, mint a jelenlegi?
Lehet, hogy alacsonyabbak lettek az árak, de legalább nem kellett bezárni, volt bevétel, tudtunk törleszteni, nem volt szükség moratóriumra. Sőt, mivel lementek az árak, vásároltam, és újabb hotelt is építettem. Most más a helyzet. A teljes világ lezár. Ez nagyobb probléma, épp mint egy háború. A gazdasági válságok öt-tíz évenként beütnek, de általában számítani lehet rájuk. Most sem volt meglepetés, de ezt azért senki nem látta előre.

Az üzleti bizonytalanság mellett most a minimálbérek is emelkednek. Nem sok ez így együtt?
De. Nagy probléma van a munkaerőhiánnyal. Itt van nálunk, a Prestige Hotelben a Costes Downtown étterem, amelynek muszáj hetente két napra bezárnia, mert nincs megfelelően képzett munkaerő. Ráadásul Michelin-csillaga van, emiatt nem tud akárkit felvenni, csak jól képzett kollégákat, hiszen az ellenőrök mindig figyelnek, nem lehet hibázni. Nekünk pedig sok helyen nincs elég takarítónk, mosogatónk, londinerünk. Az utánpótlás biztosítása az állam feladata, mi nem tudjuk megoldani.

Az állam a cégekkel egyeztetve emeli a minimálbért.
Ez nem megoldás. Minden ország emeli a béreket, de ettől még nem lesz több dolgozó. Ez egész Európában probléma, nem magyar kihívás. Egyes országok éppen ezért próbálnak több munkavállalót beengedni.

Németország mintha átesett volna a ló másik oldalára.
Németország jó eredményeket ért el azzal, hogy egymillió embert befogadott. Az állam sokat fektetett abba, hogy jöjjenek, tanuljanak, képezzék magukat. Nőttek az adóbevételek, mert többen dolgoztak. Alacsonyabb lett a költségvetési hiány is. Most már azon gondolkodnak, hogy hárommillió emberre lenne szükség. Nem mondom, hogy a migráció az egyetlen helyes út, de minden ország igyekszik keresni valamilyen megoldást. Magyarország nem akar tömeges bevándorlást. De akkor mi a megoldás? A megemelt minimálbérünknél a nyugati fizetések még mindig jóval magasabbak.

A magyar megoldás a családpolitika mellett, hogy segítik a külföldi vendégmunkások érkezését.
A koronavírus-járvány előtt ukrán cégekkel dolgoztunk, amelyek ukrán munkaerőt közvetítenek, takarítókat például. Nem mondom, hogy ez rossz, de sokba kerül: mi fizetjük az utazást, a képzést, a lakást, és papírozunk is. És ez nemcsak költséges, a munkavállalók sem beszélnek magyarul. Olyan nehéz a nyelv, hogy nem fogja megtanulni, aki csak másfél-két évet akar itt dolgozni. Nem tudom, mi lesz a megoldás.

Önök inkább a külföldi vendégekre fókuszáltak korábban. Rossz stratégia volt?
A budapesti turizmus 99 százalékban a külföldiekre épített. Most próbálkozunk nyitni a hazai turisták felé is.

Csakhogy ők nem tudják megfizetni a négy-, ötcsillagos szállodákat.
A külföldi átlagár négy- vagy ötcsillagos hotelben egy éjszakára 120–150 euró. Ez a normális ár Budapesten is ebben a kategóriában. Tud a magyar fizetni ennyit? Nem életbiztosítás, ha ezek a szállodák a hazai vidéki tömegre építenek.

A budapesti árszínvonal már a nyugati szinten van?
Még kicsit olcsóbb, de lényegében megegyezik Bécs, Prága áraival, és ez így jó.

Érezhető, hogy jobban élnek a magyar emberek, nőtt az életszínvonal?
Éltem arab országban, van összehasonlítási alapom. Nagyon tetszik, hogy Magyarországon a fő dolgok, amire az emberhez méltó élethez szükség van, adottságként megvannak. Működik a társadalombiztosítás, aki dolgozik, annak jár az egészségügyi ellátás. A gyerekeknek ingyenes az iskola. Van egyetemi képzés tandíjmentesen vagy kedvező diákhitellel. A közlekedés minőségi és nem drága. Az idősek nyugdíjat kapnak. Ha valaki várandós, otthon is maradhat. A világon talán egyedülálló, hogy valaki két évig otthon maradhat, ha gyereke születik, és a fizetése négyötödét megkapja. Ennyi támogatással az ember normálisan tud élni anélkül, hogy magas fizetése lenne. Ez tényleg jó. Az arab országokban nincsenek meg ezek.

A magyar főváros önmagában is vonzó hely? Elég ez, hogy a külföldiek visszatérjenek?
Budapest különösen népszerű célpont. Többfajta turistánk van: egyesek városnézésre jönnek, mások üzleti útra. Érkeznek diákok is. Vannak fürdőink, jól megy a magyar egészségturizmus. De ami nagyon hiányzik, és szerintem ez lenne a legjobb üzlet: a konferenciák. Nézzük Dubajt! Huszonöt éve ki ismerte? Senki. Konferenciák és világkiállítások rendezésével építette fel magát a semmiből. Százezrek mennek oda három-négy napra a kiállításokra. Egyes konferenciák ötvenezer embert vonzanak.

Nálunk is épp volt egy vadászati kiállítás.
A vadászati kiállítás jó példa, de ilyenekre folyamatosan szük­ség lenne. Olyan konferenciaterem azonban, ahol legalább hetven­ezer ember elfér, nincs ma Magyarországon, a Hungexpo nem elég nagy ehhez. Pedig Budapest Európa központja, jobb hely a nagy konferenciákhoz, mint Berlin, London vagy Dubaj. És olcsóbb. És nem utolsósorban szép is. A konferenciázó emberek a várost meglátva később visszatérnek turistaként. Ráadásul télen, amikor kevés a turista, ezzel meg lehet tölteni a kapacitásokat. Mint üzletember szívesen befektetnék egy nagy konferenciaterembe, persze egyedül nem megy, az államnak is biztosítania kell a feltételeket. Berlinben például ingyenes a buszközlekedés a reptérről a kiállításra.

Ha már reptér, jó törekvés lehet, ha visszavennénk magyar tulajdonba?
Nem tudom, miért akarja megvenni az állam. Nem hiszem, hogy jobb vagy rosszabb lenne. Én általában jobban bízom a magánszektorban. Kreatívabb, több ott az ötlet, de ez a saját véleményem. Ha nagyon szeretnénk, indítsunk inkább egy nemzeti légitársaságot a Malév helyett. Jó a Wizz Air és a fapados járatok, de sok tehetős turista van, aki nem kedveli őket. Aki Dubajból vagy Katarból jön, az nem fog felülni a Ryanair gépére. Az mindig magasabb kategóriát akar.

A fapadosok „rosszabb minőségű” turistákat hoznak. Önnek is elege van a bulituristákból?
Nem vagyok semmi ellen, csak további fejlődést szeretnék, valami pluszt. A saját légitársaság többet hozna, mint az, hogy milyen tulajdonú a reptér. A légitársaság az egyik első reklám, amivel a turista szembesül, a reptér tulajdoni viszonyai kevésbé érdekesek.

Határozott véleménye van közéleti ügyekben. Említette egyszer, ha másik karriert választott volna, akkor ma politikus lenne.
Valóban, van bennem hajlam erre, palesztin vagyok, és nekünk folyamatos nehézségeink vannak. Próbáljuk létrehozni az országunkat, de Izrael nem engedi.

Nemrég Izrael palesztin civil szervezeteket nyilvánított terrorszervezetnek.
Ez a hír apróság. A közelmúltban hazamentem Palesztinába, és engedélyt kellett kérnem hozzá Izraeltől. Rámalláhban laknak a rokonaim. A saját országomban közlekedve egyszer csak látom a táblát az utca közepén, hogy palesztinok nem mehetnek tovább, csak izraeliek. Azt mondják, hogy itt izraeliek laknak, ezért nem mehetnek be palesztinok. Milyen érzés lenne, ha ön menne a Váci utcán hazafelé, majd kitábláznák, hogy itt most már oroszok laknak, ön nem mehet tovább? Idejöttek, elvették a területet, elkezdtek építkezni, majd kizárták a palesztinokat.

Egyetért önnel többek közt az unió külügyi szolgálatának szóvivője is. Szerinte nemzetközi jogot sért az izraeli telepesek terjeszkedése.
És még mi vagyunk a terroristák, mert ez nem tetszik nekünk!

Azért egyes palesztin szervezetek olykor kilőnek pár rakétát Izraelre, ami ártatlan emberek halálához vezet.
De mindig meg kell nézni, hogy mi a probléma oka. Mi álmodozunk a háborúról? Mit tudunk tenni? Nem mondom, hogy ez jó vagy rossz. Nyilván nem jó a terrorizmus, de fel kell tenni a kérdést, hogy egy adott ember miért tesz valamit. Miért ölné meg magát? A pénz miatt? Az ember pénzért nem tesz ilyet.

Ha vallási fanatikus, akkor a másvilági jólétért talán igen.
Nagy részben nem is vallásos palesztinokról van szó, nem mindenki erősen vallásos. Ezek a mindennapi problémák jelentik a motivációt. Képzelje el, mikor látja valaki ezt a táblát! Az izraeli katonák megkérdeztek, hogy miért jövök haza anyukámhoz, mit fogok csinálni, meddig leszek otthon. A szülőföldemen!

Mi lehet a megoldás?
Létezik az ENSZ, amely hozott határozatokat. Ha ezeket betartják, akkor béke lesz. Van olyan határozat, amely megállapítja a két ország határát. De Izrael nem engedi, hogy létrejöjjön az országunk.

Kevés nemzet volt a történelemben, amely önként lemondott területekről.
Ők azt mondják, Isten adta a területet, és engedte meg, hogy a saját földjükön építkezzenek. Mit tudok nekik mondani?

Vagyis feloldhatatlan a vita. Oda vezet, hogy ki volt ott előbb…
De én nem is akarok vitatkozni. Tartani kellene magunkat az ENSZ határozataihoz. Például Magyarországtól is elvettek területeket, többek között Románia. A magyaroknak viszont be kell tartaniuk a szabályokat, nem tudnak mit tenni. Ha betartjuk a szabályokat, béke lesz, ha nem, háború.

Ön, eltávolodva a szülőföldjétől, támogatja anyagilag a palesztin törekvéseket?
Szívesen támogatok mindenkit, de ez nem pénzkérdés. Jogunk van a nemzetközi szabályok alapján nekünk kiszabott országunkhoz. Magyarországon van palesztin nagykövetség, és Rámalláhban is van magyar nagykövetség. Így kellene csinálni, elismerni egymást.

Afganisztánban is nagy mozgások történtek a múlt évben. Mit gondol erről?
Hiába mondja a média, szerintem a helyi emberek támogatják a tálibokat. Ez valószínű, mert az amerikaiak húsz évig háborúztak, de a tálibok ott vannak még mindig.

És Washington nem vette észre, hogy a helyiek a tálibok mögé állnak be…
Azt hiszik, a talibán alig tízezer ember, csupa terrorista. Pedig nem erről van szó. Van valami oka, hogy húsz éve nem sikerült őket eltávolítani. És ha nem szeretünk valakit, az attól még nem terrorista. Tárgyalni kell a tálibokkal, ők képviselik az országot. Értenünk kell a másik kultúráját. Hogy miért úgy cselekednek, ahogy.

Mintha Magyarországgal szemben is hiányozna a nemzetközi megértés. Bármilyen vita van Brüsszellel, egyből kiderül, hogy hazánk már nem is demokrácia.
Az az érzésem, mintha túl sokat vitatkozna Budapest és Brüsszel. Az egyik fontos vita, amiről hallottam, a férfi-női családmodellről szól, a melegség kérdéséről.

Erről mit gondol?
Muszlim vallású vagyok. Úgy neveltek, hogy a családot férfi és nő alapítja.

Ahhoz mit szólna, ha valaki mást próbálna az ön közösségében népszerűsíteni?
Nálunk ez probléma lenne, persze. Jó, ha a természetességhez tartjuk magunkat, így születtünk. A másik oldalt is szívesen meghallgatom, értem, amit mondanak. Nem egyeznek a nézeteink, szerintem a gyereknek kell hogy legyen anyja és apja. Képzeljük el, hogy egy gyereknek két apja van, és nincs anyja!

És ha az unió ezt támogatná, egyetértene azzal, hogy Magyarország fellép ez ellen?
Nem kell mindenben egyetérteni az unióval, de vannak közös szabályok, amelyeket el kell fogadni. Nem kell mindig vitatkozni. Magyarországon élek, nekem is el kell fogadnom a helyi szabályokat. Hátteremből adódóan fontosnak tartom a konszenzuskeresést, a közös szabályok betartását többre értékelem.

Nyitókép: Földházi Árpád