Nyolc éve nem következett be az, amiben Kijevben sokan reménykedtek: hiába vált Ukrajna előbb orosz fenyegetés, majd tényleges erőszak áldozatává, hiába szakították el a Krímet és a fél Donbaszt, a NATO-bombázók csak nem jelentek meg a végtelen ukrán égen, hogy megtorolják az országot érő igazságtalanságot. Segélyszállítmányok, kiképzőtisztek persze jöttek, főleg utólag, s néhány nyugati ország – ideértve az Egyesült Államokat – tényleg rengeteg pénzt áldozott arra, hogy használható, korszerű haderőt faragjon az ukrán hadseregből.
Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy eredménytelenek voltak ezek a beruházások, az áttörés viszont elmaradt. Az amerikai iránymutatás mellett korszerűsített ukrán haderő és bürokráciai apparátus a Majdan téri események óta hét védelmi minisztert és két nemzetbiztonsági stratégiát fogyasztott el, és mégis, a Volodimir Zelenszkij elnök által a múlt év szeptemberében szentesített új stratégia ugyanazzal a kínos magyarázkodással kezdődik, mint az eddigiek: a vonatkozó jogalkotás minőségbeli problémái miatt a reformok nem érték el a várt eredményeket, és így tovább. Az ukrán hadsereg és katonai adminisztráció nem sokkal ellenállóbb a külső fenyegetésekkel szemben, mint nyolc évvel ezelőtt.
Kijev azonban ebben a kiélezett és igencsak kiszolgáltatott helyzetében is előszeretettel nyilaz nyugati partnerei irányába. A honi média is felkapta Vitalij Klicsko kijevi polgármester, egykori ökölvívócsillag csütörtöki kijelentését, amely szerint ő azon sem lepődne meg, ha a németek legközelebb párnákat küldenének Ukrajnának hadisegélyként fegyverek helyett. Ezt a nyilatkozatot a „Vasököl” azután tette, hogy a német kormány közölte: ötezer katonai védősisakkal szeretné segíteni Ukrajna védekezését a lehetséges orosz katonai agresszióval szemben.