Fényt kapott a Soros-hálózat működése – Lelepleződés és magyarázkodás

2022. február 15. 23:13

Torz képet alkotnak Magyarországról a nemzetközi sajtóban, ebben a nemzetközi ngó-knak és az elfogult újságíróknak egyaránt szerepük van – olvasható ki a napokban kiszivárgott nyilatkozatokból. Az érintettek manipulációt kiáltanak, ám a kettős mércére utaló mondatokat még nem cáfolták.

2022. február 15. 23:13
null

Kacsoh Dániel írása a Mandiner hetilapban

„Hátul is kell lennie szemünknek, mert Brüsszel felől sem lehetünk nyugodtak. Ott gyülekeznek Soros György ügynökei, a harminc ezüstért mindenre kapható júdások, a nemzetállamokat ellenségnek, de legalábbis meghaladandó maradványnak tekintő írástudók, szakértők és tanácsadók siserehada és persze a mindenben, így a migrációban is pénzt szimatoló globális tőke farkasai” – fogalmazott évértékelő beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnök, illetve a kormány az utóbbi években több alkalommal is kikelt a magyar származású filantróp milliárdos által finanszírozott, a nyílt társadalom eszméjét propagáló ngó-kkal szemben. Ezek magyarországi működését és átláthatósági követelményeit törvénnyel is szigorította az Országgyűlés – kiváltva ezzel a nemzetközi sajtó, illetve az uniós intézmények nehezményezését.

Az utóbbi hetekben a Magyar Nemzethez olyan felvételek jutottak el, amelyek igazolni látszanak a tézist: a kormánnyal szemben ideológiailag elfogult nem kormányzati szervezetek és sajtómunkások tudatosan, politikai szempontok mentén tüntetik fel évek óta rossz színben Magyar­országot. Egész pontosan a kormányt, amely a globalista-föderalista elképzelésekkel szemben szuverenista álláspontot képvisel, a nemzetállamok közösségét szorgalmazza Európában, a bevándorlást pedig elutasítja. Az Orbánnal szembeni elsődleges kritika a színfalak előtt természetesen nem ez, hanem a korrupció, a sajtószabadság hiánya és az lmbtq-jogok állítólagos eltiprása, a különféle civil szervezetek pedig ezek mentén szállnak bele rendre a kabinetbe. Ezt követően egyes európai intézmények, például a jogállamisági jelentéseket készítő Európai Bizottság őket meghallgatva, rájuk hivatkozva állít ki hivatalos véleményt a magyarországi viszonyokról.

A Soros-féle hálózattal az Európai Bizottság is szorosan együttműködik”

Kormányzati szereplők és fideszes politikusok ezért gyakran beszélnek arról, hogy ez a hálózat szisztematikusan hangolja Magyarország ellen a nemzetközi közvéleményt, próbálja rossz színben feltüntetni az ország vezetését úgy, hogy az érintett ngó-k semmilyen demokratikus megméretésen nem indulnak. Belépnek a politika világába, de bizonyos szempontból tét nélkül teszik. Soros György minap egy videóüzenetében kitért hazánkra is, és elmondta, látja annak esélyét, hogy Orbán veszíthet tavasszal – nem leplezve, hogy kedvére lenne a kormányváltás.

Kiszivárgott beismerések

A kormány álláspontját erősítő, most kiszivárgott felvételeken többek között Andrej Nosko szerepel. Ő a CEU-n doktorált politikatudományból, volt Soros György egyik legfontosabb pénzosztó szervezete, az Open Society Foundations (OSF), vagyis a Nyílt Társadalom Alapítványok igazgatója, majd első számú divízióvezetője. Ebben a tisztségében az Open Society Initiative európai részlegénél az agytrösztöknek megítélt ösztöndíjak harmadának elosztását felügyelte, tízmillió dollár felett diszponált. Jelenleg a PILnet európai igazgatója Budapesten. Ez a szervezet is ngo, honlapja szerint olyan köz- és magánszektorbeli jogászok hálózatát és együttműködését építi, akik értik a jog működését, amikor az a „társadalmi elit érdekeit szolgálja, majd ezt a szakértelmet a civil társadalom megerősítésére, a világ szegényeinek és kiszolgáltatottjainak szolgálatára használják fel”. Mindezt pro bono teszik, a szervezet működését pedig alapítványok támogatják, például az OSF. Vagyis Soros.

Nosko egy interjúban arról beszélt, hogy a tudósítások torzítanak Magyarországról és Lengyelországról. Felidézte továbbá: amikor a Soros által fémjelzett alapítványnál dolgozott, és külföldi tudósítók jellemzően arról érdeklődtek a szervezetnél, hogy tudna-e javasolni nekik valakit, akivel beszélhetnek, akkor a különböző mértékben elfogult kontaktok rendszerint a saját kollégáikat ajánlották. Vagyis olyanokat, akiknek a meggyőződése hasonló az övékéhez.

A lényeg, hogy amikor a barátaid kormányon vannak, akkor az ország jól teljesít”

„Több alkalommal magam is felbéreltem egy-egy újságírót, hogy népszerűsítse az ösztöndíjas think-tankek anyagait. Tehát nem volt túl kiegyenlített a játszma” – ismertette a kialakult körülményeket Andrej Nosko. Úgy gondolja, a nyelv miatt is viszonylag könnyű félreértelmezni a magyarországi történéseket. „Tudja, nem sok külföldi újságíró beszéli a magyart, így például az átlagemberekkel sem tudnak szóba elegyedni, és a helyi híreket sem tudják elolvasni. Ezt saját tapasztalataim alapján mondom, mivel ismertem több korábbi tudósítót, akik sem beszélni, sem olvasni nem tudtak magyarul. Ezért a többségük másodlagos forrásokra tud csak támaszkodni. Ezek a másodlagos források pedig ugyancsak erősen torzítanak egyebek mellett a magyar kormány legitimitásával kapcsolatban” – jelentette ki az OSF korábbi igazgatója.

Népszerűség helyett elnyomás

Andrej Nosko szerint így például jellemzően nem említik meg, hogy a magyar kabinet ténylegesen nagy népszerűségnek örvend a társadalom jelentős része körében. „Ehelyett például azt írják, hogy a kormány a szabadság korlátozásával tartja fenn a hatalmát” – hangsúlyozta. A Skype-interjúban kitért arra is, hogy ha szocialista lenne a magyar miniszterelnök, máshogy állna hozzá a balliberális újságírók által uralt sajtó és az Európai Unió is. Így fogalmazott: „Egyszerű realitás, a médiában zömében balliberális emberek dolgoznak. Ez annak köszönhető, amit kiválogatási elfogultságnak nevezhetnék.” Szerinte a válasz egyértelműen igen a következő kérdésre: „Ez a fajta elfogultság a médiában, vagyis hogy különböző mértékű figyelmet szentelnek például Magyarországnak és Romániának, maguktól a pártoktól érkezik?” „Ez normális törzsi és csordaviselkedés. Egy csoportosulásból jönnek, és nem fogják bírálni a sajátjaikat” – jegyezte meg Nosko.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!