Távolabb vagyunk egymástól

1989 kora őszi napján Mészöly Miklóshoz igyekeztem a Guyon közbe. A taxis nem tudta pontosan, merre keresse a Pasaréthez közeli kis utcát, elmagyaráztam neki. Felismert, felhevülten szidta a szocializmust. A családja kárvallottja a rendszernek, elege van ebből a csaló, hazug világból. Az utcanevek sürgős megváltoztatását is helyesli. „Hová is megyünk?” – kérdezte hirtelen. „Menjen a Gábor Áron utcán, aztán…” – mondtam, de közbevágott. „Na, Gábor Áron, az is egy rohadt kommunista volt!” – fortyant fel.

Indulat most is sokakat vezérel, és a tények sem zavarják meg gyakorta a meggyőződéseket. De – először is – más volt a helyzet a rendszerváltáskor, mint az elmúlt évtizedekben. A rendszerváltás egy valódi diktatúrát váltott le. Egy olyan államot, ahol az állampárton kívül nem létezett politikai erő, ahol büntetés járt a véleményért, a szóért, a szervezetalakításért, az újságkiadásért. Ahol az iskolai tananyag hazugságokra épült, ahol megszállók nyelvét kellett tanulni, ahol a saját határaink közé zártak minket rabként, ahol még a halottainkról sem emlékezhettünk meg tisztességgel. A Kádár-rendszer a súlyos eladósodásával az akkor születők jövőjét is szinte teljesen felélte. Az 1989–90-ben lezajlott rendszerváltás a diktatúrát és a tervutasításos gazdaságot demokráciára és piacgazdaságra cserélte. Ezért az 1990-es választás valóban sorsdöntő volt. Történelmi változás, igazi katarzis. A taxis által megfogalmazott, tényektől független indulat megjelent már akkor is, de az ország a legszebb és legjobb arcát mutatta abban a pár évben. Generációk és milliók számára még egy-két évvel 1990 előtt is elképzelhetetlennek tűnt egy ilyen mélységű változás. (Történelmi léptékben hasonló nagyságrendű fejleménynek tekinthető a 2004-es csatlakozás az Európai Unióhoz, a rendszerváltás eufóriája nélkül.) Ezért azt gondolom, hogy rendszerváltás-értékű az 1990-es választás volt, azóta demokráciában élünk.

Tehát ma Magyarországon demokrácia van, nincs diktatúra. Választásra készülünk, amelyen le lehet váltani a kormányt, s az ellenzék a 2019-es helyhatósági választáson számtalan településen győzni tudott. Téves és félrevezető a diktatúrát emlegető retorika, egyrészt mert nem igaz, másrészt mert sokan emlékszünk még rá, milyen volt a szocializmus, a proletárdiktatúra hazánkban. Minden választásnak van tétje – a mostaninak is –, de ezek nem hasonlíthatók össze az első szabad voksolás jelentőségével. Ugyanis ma már minden politikai vitánk a demokrácia viszonyrendszerében értelmezhető, mint ahogy az is, hogy egyáltalán vannak vitáink.