Nem nemzeti, nem együttműködő, de rendszer

Pár ezer karakterben tizenkét év értékelését adni szinte lehetetlen, különösen akkor, ha szerzője elemzői jelleggel, azaz nem legitimáló keretben kívánná azt elvégezni. Vizsgálhatnánk például a közpolitika felől, ami megannyi szempontot hozna be, így könyvnyi terjedelemről beszélnénk. Amennyiben egy-egy területet értékelnénk, az szükségképpen a rezsim vagy a közpolitika komplexitásának leegyszerűsítéséhez vezetne, így ettől eltekintek. Azt is kár lenne gondolni, hogy a másik oldalon állóként megpróbálok az értékmentesség jegyében eljárni. A szerző személye elég egyértelmű lehet arra nézve, hogy az alábbiakban milyen konkrét értékkatalógus jegyében érvel.

Térjünk le tehát akkor a „módszertani” viták bonyolultságáról, és forduljunk, ha nem is az Orbán-rezsim immanens politikai logikájához, hanem egy jobboldali politikai filozófushoz. Lánczi András legutóbbi munkájában (Antikok és modernek vitája) a következőképpen fogalmaz: „Mivel egyedül az igazság nem relatív, ez mindaddig fenn is fog maradni, amíg az Orbán által képviselt igazság fennáll. […] Amikor Orbán majd egyszer lelép, nem az igazsága fog elveszni, csak relativizálódik a politikai harcban.”

Ezeken a gondolatokon érdemes kicsit elidőzni. Csak egy kizárólag az ideológia által vezérelt ember gondolhatja azt, hogy a politikában van olyan, hogy igazság. Mármint hogy az egy és örök. A politika dinamikáját éppen az igazság- és igazságosságkoncepciók, illetve azok megalapozásának küzdelme hajtja – és megannyi más. Ezt különösen azoknak kellene elfogadniuk, akik mind az emberi természetet, mind az abból fakadó, testre, jellemre, lélekre, majd cselekvésre vonatkozó gondolatokat csak egyféleképpen akarják elgondolni. Ez a korlát megbocsátható, ha kognitív eredetű, elfogadható, ha vállalt értékválasztás, de lelepleződik, ha érdekvezérelt. Az érdek pedig a legkülönfélébb lehet. A negatív pólusa ennek a pozíciónak, hogy „csak” (lásd Selmeczi Gabriella sajtótájékoztatóját, 2014. április 2., Youtube), vagy a pénz. Utóbbiak egyike sem a politika saját logikájából következik, hanem a megalapozatlanságot és a pénzt tekinti a politika céljának.