Sok-sok potenciális beteget lát el gyakran borzalmas körülmények között, még borzalmasabb betegségek ellen küzdve Kongó mélyén Hardi Richárd szerzetes-szemészorvos.
Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban
Beszűrődik a sápadt téli napfény a Hardi család németvölgyi fészkébe, az ódon családi bútorok sajátos hangulatot árasztanak a szétpakolt mindenféle holmikkal. Richárd testvér lassan indulóban van vissza a Kongói Demokratikus Köztársaságba, várja ugyanis az a nyolcmillió potenciális páciens, akik közül a szembetegek egyetlen reménye a magyar szemész által létrehozott mbuji-mayi centrum. Szerencsésen megúszta a covidot december elején, „két oltás után csak úgy átment rajtam” – meséli.
A hatvannégy éves Richárd testvér több mint negyed évszázada a látás apostola az afrikai országban. Egészen kalandos úton került oda. „Édesapám édesanyja francia volt, árván maradtak az első világháború után, és így Claire – azaz Klára – Magyarországon vállalt nevelői munkát nemesi családoknál. Egyszer kórházba került, a nagyapámnak pedig, aki nyelvtanár volt, és szerette volna fejleszteni a franciáját, egy orvos barátja szólt, hogy itt egy francia lány.” A mind gyakoribbá váló társalgásokból házasság lett, ebből született Richárd édesapja. Ő mérnökként végzett, és kiváló franciatudásának köszönhetően – már nagycsaládosan – a szocialista Magyarországról Algériába mehetett dolgozni.
Richárd hazatérve elvégezte az orvosi egyetemet, gyakorlóéveit Tatabányán töltötte, szemészeti szakvizsgáját is ott tette le. Megtérése erre az időre tehető. „Katolikus családban nőttem fel, s bár az egyetem alatt kicsit eltávolodtam tőle, fontos volt a vallás. Tatabányán nem volt akkora lelki élet, hiányzott.” Így alakult előbb imacsoport a későbbi esperes Maklári István vezetésével. „Ott erősen átéltem megint a Jóisten szeretetét, és attól kezdve megváltozott az életem” – fogalmaz Hardi Richárd. Tagja lett a rendszerváltozás idején a péliföldszentkereszti elhagyott szalézi rendházban megtelepedő Nyolc Boldogság katolikus közösségnek.
Később kiderült, hogy a francia gyökerű közösség missziót működtet Kongóban, ahová pont szemészorvost kerestek. Richárd testvér úgy volt vele, hogy „jó-jó, nem Algéria, de legalább Afrika”.
Kongó nyolcvanötmilliós népességére százöt szemész szakorvos jut, Magyarország kevesebb mint tízmillió lakosára több száz – érzékelteti a helyzetet a laikus testvér. Amikor 1995-ben megérkezett a százezres Kabindába, egyből elkapta a hepatitiszt. A katolikus közösség tíz éve működő missziós házában sokkolták a higiénés körülmények. „A szabályok betartatásához vasmarok kellett, de sok kompromisszumra is kényszerültem; nem lehet európai normákra törekedni Afrikában” – foglalja össze. Hiányoztak a műszerek, gyakran nem volt áram sem, ami a létfontosságú gépek működtetéséhez kell, mindez „sokszor visszavetette az orvoslást a középkorba”.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
Ukrajnában mind a hadsereg, mind a munkaerőpiac katasztrofális létszámhiánnyal küzd. Zelenszkij mindent megtesz, hogy hazacsábítsa vagy hazakényszerítse a menekülteket, de igyekezete a jelek szerint a jövőben sem vezet eredményre.
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Segítő kezet, vagy épp akadályt jelent a mesterséges intelligencia Afrikának?
A Wagner-csoport zsoldosai ellen harcolhatnak ukrán drónokkal a tuaregek.
Nem a Tisza árad, hanem „a közönségesség és a durvaság”.
Sokféle módon megálmodták már a jövőt, nem egy esetben akár legitimálva mások életének kioltását, és nem ritkán ebből még sportot is űztek. 25 éve az Epic is így tett, ami sokak életét változtatta meg.
