A hatvannégy éves Richárd testvér több mint negyed évszázada a látás apostola az afrikai országban. Egészen kalandos úton került oda. „Édesapám édesanyja francia volt, árván maradtak az első világháború után, és így Claire – azaz Klára – Magyarországon vállalt nevelői munkát nemesi családoknál. Egyszer kórházba került, a nagyapámnak pedig, aki nyelvtanár volt, és szerette volna fejleszteni a franciáját, egy orvos barátja szólt, hogy itt egy francia lány.” A mind gyakoribbá váló társalgásokból házasság lett, ebből született Richárd édesapja. Ő mérnökként végzett, és kiváló franciatudásának köszönhetően – már nagycsaládosan – a szocialista Magyarországról Algériába mehetett dolgozni.
Richárd hazatérve elvégezte az orvosi egyetemet, gyakorlóéveit Tatabányán töltötte, szemészeti szakvizsgáját is ott tette le. Megtérése erre az időre tehető. „Katolikus családban nőttem fel, s bár az egyetem alatt kicsit eltávolodtam tőle, fontos volt a vallás. Tatabányán nem volt akkora lelki élet, hiányzott.” Így alakult előbb imacsoport a későbbi esperes Maklári István vezetésével. „Ott erősen átéltem megint a Jóisten szeretetét, és attól kezdve megváltozott az életem” – fogalmaz Hardi Richárd. Tagja lett a rendszerváltozás idején a péliföldszentkereszti elhagyott szalézi rendházban megtelepedő Nyolc Boldogság katolikus közösségnek.
Később kiderült, hogy a francia gyökerű közösség missziót működtet Kongóban, ahová pont szemészorvost kerestek. Richárd testvér úgy volt vele, hogy „jó-jó, nem Algéria, de legalább Afrika”.