Mozgással segít a leépülés ellen

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.

„Mind ugyanúgy kezdjük az életet, segítségre szoruló kisgyerekként. És a legtöbben hasonlóan is fejezzük be: segítségre szoruló idős emberként. A kettő között van lehetőségünk segíteni, gondoskodni arról, akinek szüksége van rá” – kezdi fejtegetéseit a mozgásterapeuta. A társadalom a múlt században felismerte, hogy a gyerekeknek sem csak megőrzésre van szükségük, Tóth Sára reméli, hamarosan minél többek rájönnek arra, hogy az idősekkel éppen ez a helyzet. „Muszáj belátnunk, hogy idővel mind fogyatékosok leszünk ilyen vagy olyan formában: romlik a hallásunk, a látásunk, az egyensúlyérzékünk. Erre fel kellene készülni.” A fiatal nő négyéves kora óta táncol, s a saját bőrén tapasztalta, milyen gyógyító, fejlesztő hatása van a sportnak. „Lyukas tüdővel, oxigénhiányos állapotban születtem. Iskolás koromban derült ki ennek egy következménye, az, hogy diszlexiás, diszkalkuliás és diszgráfiás vagyok. A kilencvenes években ezért kaptam hideget is, meleget is: több tanár sem tudta, mit kezdjen velem, lehülyéztek. Innen ered a szociális érzé­kenységem és az, hogy minden helyzetben észreveszem, ha valakinek segíteni kell.”

Bár Sára tizenkét év alatt tíz iskolában tanult, végül leérettségizett, és ahogy ő mondja, vért izzadva elvégezte az egyetemet is. Először pedagógiát tanult, majd edzői és rehabilitációs képzéseken vett részt. Egy amerikai, integratív táncterapeuta-képzésen oktatták Bécsben, ahol bár a tandíjra nem futotta neki, a tanár a lelkesedését látva megengedte: ha iskola után vigyáz a gyerekeire, bejárhat az óráira. Az ott szerzett tudást felhasználva Sára itthon értelmi fogyatékosokkal, majd idősekkel kezdett dolgozni. 2016-ban az ötven legtehetségesebb fiatal közé választották, nem sokkal később önállóan hozta létre a Magyar Táncrehabilitációs Alapítványt. Vállalkozóként speciális módszerével évek óta csoportos koreográfiákat tanít otthonokban.