Hol a fék a luxembourgi expresszen?

Dobozi Gergely írása a Mandiner hetilapban.

„A nemzeti bíróság szükség esetén köteles figyelmen kívül hagyni a felsőbb szintű bíróság határozatait, ha az uniós joggal összeegyeztethetetlennek tekinti őket” – olvasható Michal Bobek, az Európai Unió Bírósága főtanácsnokának júniusi indítványában. A célpont ismét Lengyelország, és alig kezdődött el a 2022-es év, az indítványból immár ítélet lett. Habár utóbbi tartalmilag alapvetően különbözik a főtanácsnoki indítványtól, szintén beavatkozást jelent Lengyelország belügyeibe. Az eredmény meghökkentő: az EUB ezúttal az illetékes lengyel szerv helyett döntött el egy kamarai fegyelmi ügyet, amelyben egyébként nem is járhatna el.

Amint a főtanácsnoki indítvány, úgy az ítéletet meghozó fórum is egy erős logikai bakugrást követően – tisztán az uniós jogból kiindulva, a lengyel alkotmány rendelkezéseit az asztalról lesöpörve – bíróságnak minősít egy olyan fegyelmi szervet, amely valójában nem az. Ennek eredményeképpen ismét a tagállami alkotmányok rovására növekedett az Európai Unió Bíróságának hatásköre.

Az ügy előzménye, hogy 2016-ban az Európai Tanács korábbi elnöke, Donald Tusk képviseletével megbízott Roman Giertych a következőket nyilatkozta a médiában: „Ziobro [igazságügyi] miniszter úr helyében félnék; ha [büntetőeljárásban] megvádolják Donald Tuskot, azért valaki felelni fog. Lehet ez a vakmerő ügyész, de akár még maga Ziobro is.” Az ügyvédet emiatt – az ügyvédi kamarán belül – fegyelmi eljárás alá akarták vonni, ami csak azért nem indulhatott meg, mert a fegyelmi megbízott megtagadta az ügy felvételét. Giertych ügyében a főállamügyész részéről kétszer fellebbeztek eredménytelenül. A harmadik alkalommal fordultak a fegyelmi tanácshoz, amikor a varsói ügyvédi kamara fegyelmi bírósága úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából az Európai Unió Bírósága elé viszi az ügyet. Az EUB pedig befogadta, és döntést is hozott.

Ahogy arra fentebb utaltam, ami az eredményt illeti, Luxembourg ismét a lengyel belügyekre vonatkozóan hozott ítéletet; az ehhez vezető logika a főtanácsnoki indítvány és a végleges ítélet esetében eltér. Nehéz eldönteni, hogy melyik levezetés veszélyesebb a tagállami szuverenitás szempontjából. A főtanácsnok ugyanis a maga részéről arra a következtetésre jut, hogy az uniós bíróság nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja mind a testület döntését, mind pedig a lengyel jog vonatkozó szabályait. Ráadásul teheti ezt szabad belátása szerint, ha ezeket az aktusokat „az uniós joggal összeegyeztethetetlennek tekinti”.

Bobek mindehhez – az általa is elismert ellentmondások dacára – különféle uniós aktusokra hivatkozott, amelyek sorából kiemelendő az emberi jogokat tartalmazó alapjogi charta. Ha a főtanácsnok érvelése átmegy, tovább erősödött volna az az eddig is jól felismerhető föderalista attitűd, amely például a Románia ellen 2021 decemberében meg­hozott ítéletből is tükröződik. December 21-ei ítéletében az Európai Unió Bírósága ugyanis tulajdonképpen azt mondta ki, hogy az uniós jog elsőbbséget élvez a tagállami alkotmánnyal szemben. Az ítélet arról szólt, hogy például egy olyan ügyben, mint a korrupció elleni harc, a román bírák mérlegelésük szerint figyelmen kívül hagyhatják az alkotmány­bíróságuk döntéseit.

Az ítéletet tanulmányozva adódik a kérdés, hogy az Európai Unió Bírósága ravasz vagy együgyű. Michal Bobek érvelése ugyanis nem köszönt vissza az ítéletben. A testület azonban így sem hazudtolta meg azt a szélsőségesen aktivista hozzáállást, amellyel az uniós jogot egészében hajlítja a páneurópai föderális állam irányába. A fórum elismerte, hogy a fegyelmi testület a lengyel alkotmány értelmében nem bíróság, az Európai Unió működéséről szóló szerződés alapján mégis hatáskört alapított erre az ügyre, vagyis zöld jelzést adott saját magának. S tette ezt azzal a fajta logikai kapcsolással, amellyel egy kétéves gyermek szokta felismerni a kacsát: ha valami úgy totyog, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az kacsa. Ahogy a bíróság fogalmazott: „Nem tűnik vitatottnak, hogy e szerv [vagyis a fegyelmi testület] esetében teljesül a jogszabályon alapuló létrejöttére, állandó jellegére, hatáskörének kötelező jellegére vonatkozó kritérium, valamint az arra vonatkozó kritérium, hogy jogszabályokat alkalmaz.”

Hiába lehetünk elégedettek azzal, hogy az ítéletben ezúttal nem szerepelnek olyan súlyos mondatok, mint hogy „a nemzeti bíróság szükség esetén köteles figyelmen kívül hagyni a felsőbb szintű bíróság határozatait, ha az uniós joggal összeegyeztethetetlennek tekinti őket”. Luxembourg tulajdonképpen átnyúlt egy teljes nemzeti igazságszolgáltatási rend feje felett, és egy hatáskörén bőven túl eső ügyben hozott végső döntést. Ez áll ugyanis az ítéletben: „A kérdést előterjesztő [fegyelmi] bíróság előtt jelenleg folyamatban lévő eljárás nem vezethet az ügyvéddel szembeni fegyelmi büntetés kiszabásához – így az ügyvédi kamarából való esetleges kizáráshoz.”

Az „egyre szorosabb unión” keresztül vezet az út a célig, vagyis a föderális Európa víziójának beteljesedéséig. Ehhez mindenekelőtt a tagállami intézményeket kell súlytalanná tenni. Történhet ez nyílt parancs útján például arra vonatkozóan, hogy a bíró köteles figyelmen kívül hagyni a felettes bírói szerv döntését – ezt láthattuk Románia esetében decemberben. Vagy történhet úgy is, ha az EUB hatáskörét olyan, nem hagyományos ítélkező fórumokra is kiterjeszti, mint amilyen a varsói ügyvédi kamara fegyelmi bírósága.

Brüsszelben gyakran hangoztatják, hogy az Európai Unió Bírósága – s vele együtt az egész európai bürokrácia – Lengyelországot saját magától védi. Az egyébként durva demokráciadeficittel működő Európai Parlament októberi atyáskodó, leereszkedő hangnemben született határozatában – amelyben a lengyel alkotmánybíróságot következetesen illegitimnek titulálta – kijelentette, hogy az Európai Uniónak meg kell védenie a lengyeleket. Ezért az EP képviselői „teljes mértékben támogatják azokat a lengyel bírákat, akik továbbra is alkalmazzák az uniós jog elsőbbségét, és az ügyeket előzetes döntéshozatal céljából az Európai Unió Bírósága elé terjesztik”.

Csakhogy – ha elfogadjuk az aggodalmaskodó EP-képviselők logikáját – az aggályok szerint „nem független” lengyel bírák ezzel épp hogy csöbörből vödörbe kerülnek. Az Európai Unió Bírósága függetlensége mellett ugyanis precedensről precedensre egyre kevesebb érvet lehet felhozni. Ha elfogadjuk, hogy az „egyre szorosabb unió” egy szerződési szintre emelt politikai célkitűzés, ha tudomásul vesszük, hogy az egyre markánsabb föderalista politikai arcélt felvevő Európai Bizottság az általa az Európai Unió Bírósága előtt megindított perek kilencven százalékát megnyeri, Koen Lenaerts, az EUB elnökének decemberi szavai aligha hagyhatnak kétséget: „Soha nem sajnálkozunk azon, ha egy ügy nem kerül elénk. Ha azonban új ügyet iktatunk, a bíróságnak döntenie kell. Aki pedig nem bírja a forróságot, ne lépjen a konyhába.”

Létezik varsói válasz

Nyitóképen: Claude Monet: A normandiai vonat érkezése a Saint-Lazare pályaudvarra (1877). Fotó: Wikipédia