Fehér karácsony

Alant nem arról lészen szó, hogy bezzeg gyerekkoromban nem ment ritkaságszámba a fehér karácsony, sőt, bár annak is lenne igazságtartalma bőven. Ezeket a sorokat András napján írom, tehát legfeljebb jóslásokba bocsátkozhatnánk a karácsonyi csapadék milyenségét illetően, annak viszont nagy hagyományai vannak, tehát miért ne. De nézzük, mi mindent vonzott be az, hogy elkezdett foglalkoztatni ennek a zűrös hónapnak eme utolsó, jeles napja. Jung fel s alá ugrálna örömében. Holott a gondolataim még csak nem is cikáztak, a cikázás gyermeki örömét ezúttal elvitte a cica, konkrétabban a harmadik oltás mellékzöngéje, mely kapcsán előbb jelentős tompultság vett erőt rajtam, kissé később pedig biztosra vettem, hogy kész, vége, ende, kilőttem a tárat, eljött a végítélet napja, már ami a személyes pályafutásomat illeti ezen a bolygón.

De vissza Andráshoz. Szent András apostol és vértanú volt Jézus első tanítványa, egyébiránt Szent Péter testvére. Édesanyám Békésszentandráson született. Akkoriban ott még kevés szó esett szőnyegekről és még kevesebb kézműves sörökről. Ezzel ezt a kanyart (na jó, a Körösét) letudtuk. András napja adja meg az adventi időszak kezdetét, ezért esett idén az első vasárnap november végére, gyertyák az asztalon, és némiképp váratlanul befigyelt a szezon első kóstolója is egy disznótorosból, ami szintén tökéletesen meg­felel a hagyományoknak. Delfint errefelé nem eszünk. Viszont a disznótoros vonalon is leragadhatunk egy röpke pillanatra, amennyiben megállapítjuk, hogy megdőlni látszik az a tézis, mely szerint hurkához, kolbászhoz kizárólag az Alföldön értenek, a többi mehet az abalébe, más tájainkon sem rettegnek már annyira a fokhagyma, a pirospaprika és a majoranna intenzív használatától, mint régebben. És az is felrémlik, hogy egyszer (természetesen többször, de most lehorgonyzunk az egyszernél) meghívtak egy disznóvágásra, ahol a kert végében csordogált egy patak. Telente mondjuk nem annyira csordogált, és mivel akkor éppen ménkű hideg volt, az egybegyűltek az átlagosnál filozofikusabbra itták magukat, a patak közben befagyott, de olyan gyorsan, hogy egy átkelésben gondolkodó liba beledermedt a közepébe. Az ablakon kinéző böllér kezében egy pillanatra megállt a kés, majd amikor összeszedte magát egy pillanatra, csak ennyit mondott: asztak*va, ez Mártonkor is eszébe juthatott volna. Ez meg úgy jött ide, hogy ha András napján esik az eső vagy a hó, akkor a következő negyven napban, azaz vízkeresztig csapadékos lesz az időjárás. Lásd még Medárd, ugye. Viszont és amennyiben, ha András napján fagy, plasztikusabban fogalmazva, a libát megtartja a jég, úgy a fehér karácsonynak meszeltek, jön az eső már megint. Itt hajnalban fagyott, most meg hét ágra süt a nap. Majd meglátjuk.