Az egyet nem értés joga is európai érték

Ismét izgalmas Európai Tanács-csúcson vagyunk túl, amely újra megmutatta, hogyan akarnak egyes európai vezetők technikai szintre levinni fontos politikai vitákat. Ha viszont szeretnénk, hogy Európa erősebb és hatékonyabb legyen, akkor érdemes lenne az udvarias formaságokat magunk mögött hagyva valódi politikai kérdésként kezelni az EU jövőjének ügyét.

Az október 21–22-én megtartott uniós állam- és kormányfői csúcs ismét megmutatta, hogy az EU-ban minden állat egyenlő, de vannak állatok, amelyek egyenlőbbek. A német Szövetségi Alkotmány­bíróság nyíltan kimondja a nemzeti jog elsőbbségét az uniós joggal szemben, Lengyelország esetében viszont egy hasonló döntésnél a mainstream európai kommentátorok már a lengyel kilépésről delirálnak. Hazánkat a mai napig élesen kritizálják a kormány ellenfelei a határok (amelyek egyben az EU külső határai is) megvédéséért, Litvánia és Lengyelország ellenben számíthat az uniós szolidaritásra, ha Lukasenka politikai nyomásgyakorlás érdekében importált migránsokkal keseríti meg szomszédai életét.

A hasonló kettős mércék két fontos tényezőre hívják fel a figyelmünket: egyrészt világosan látszik, hogy mára az „európai értékek” – jelentsen ez a szókapcsolat bármit is – a szükséges nagyvonalúsággal és rugalmassággal kezelve politikai fegyverré váltak abban a vitában, amely az EU jövőjéről zajlik. A jó öreg progresszív gyakorlatot követve a föderáció hívei inkább kizárják ellenfeleiket a diskurzusból azzal a felkiáltással, hogy aki velük nem ért egyet, az nem is európai (hazai kontextusban: demokrata). A másik tényező a politikai viták technokratizálásának ügye. Az Európai Bizottság, de főleg az izgága és túlmozgásos EP-képviselők az uniós jogot kiterjesztően értelmezve szinte minden esetben uniós eljárások megindítását követelik, ha egy kormány nekik valamilyen szempontból nem tetsző döntést hoz. A kifogás viszont technikai lesz: az adott kormány nem tartja be a jogállamisági feltételeket, beavatkozik a piac működésébe, és így tovább.