Milák Kristóf pillangóra született

Balázs Boldizsár interjúja a Mandiner hetilapban.

A szezon legünnepélyesebb pillanata Cseh László visszavonulása volt. Egy olimpiai döntővel méltóképpen búcsúzott a sporttól, ám ez sem magától értetődött az alapján, ahogyan úszni láttuk akár csak néhány hónappal korábban.
Teljesen természetes, hogy a járvány miatti leállás az idősebb versenyzőkre sokkal nagyobb kockázatot jelent, ezzel számolnunk kellett. 2020 végén a kaposvári országos bajnokság szerencsétlenül sikerült Lacinak. Akkor úgy gondoltam, nem engedhető meg, hogy egy ilyen nimbusszal rendelkező sportoló felkészületlenül álljon rajthoz, ezért halasztottuk a döntést az olimpiai szerepléséről a májusi Európa-­bajnokság idejére.

Laci azt mondta, a legjobb motiváció számára ez volt.
Maradjunk annyiban, ha nem rázom fel, nem hiszem, hogy így úszik az olimpián.

A 200 vegyes döntője után a friss olimpiai bajnok kínai meghajolt előtte a parton. Valahogy így kellett záruljon a történelem legjobb nem olimpiai bajnok úszójának pálya­futása?
A pályafutás méltósága az egyik dolog, a másik pedig Laci egyenes, őszinte karaktere. Amint véget ért az olimpia, hivatalosan bejelentette visszavonulását. Pedig el lehetett volna húzni hónapokig, hablatyolni, hogy a jól sikerült olimpia után még egy-két versenyre felkészülne, és felvenni a százezres nagyságrendű támogatásokat. Sokan tettek volna így. Laci azonban karakánul, tisztességesen kimondta: eddig tartott.

Míg Cseh Lacit a neki kijáró tisztelet övezte, a legkarakánabbnak tartott magyar sportolót, Hosszú Katinkát nagy fokú hálátlanság. Eljutnak ezek a hangok hozzá?
Az érdem, a jog mindig más, mint az, ahogyan a köznép gondolkozik. Ezt tudomásul kell vennie annak, aki reflektorfényben éli az életét. Nyilvánvalóan Katinkának sem esnek jól a méltatlan, alpári hangnemben megfogalmazott vélemények, de hallottunk olyan kritikát is, amelyen nem lehetett meglepődni.

Ön hogyan értékeli Hosszú olimpiáját?
Bevallom, aranyesélyesnek gondoltam a játékok előtt, bár az ember ilyenkor óvatos. Ha az utolsó két hónapban csak a töredékét javítja annak, amit a márciusi országos és a májusi Európa-bajnokság közötti formaívben, megvédhette volna a címét.

Kétszáz vagy négyszáz vegyesen inkább?
Négyszázon, amiben Európa-bajnok lett, és végül is az ő legjobbjához, a világcsúcshoz képest öt másodperccel gyengébb idő kellett az olimpiai aranyhoz. Ez még az eredmények ismeretében sem nevezhető irreálisnak.

Ha nem Hosszú Katinkáról beszélnénk, gondolhatnánk, most lenne időszerű elköszönnie. Mi van még benne?
Ezt egyelőre nem tudjuk. Ami biztos: megkezdte az edzéseket, és rendelkezésre áll minden adat és a szükséges tudás, hogy döntést hozzon. A saját döntését.

Hosszú Katinka gyengélkedése és az európai női úszásé nyilván összefüggnek. Hogyan?
Igen, tény, hogy összesen négy érmet – ebből kettőt 50 gyorson, ami elég más, esetleges műfaj – és nulla aranyat nyertek az európai női úszók Tokióban. Nem sok. De az olimpia előtt törte el a karját Sarah Sjöström, aki Katinkával együtt vitte a boltot az utóbbi években. Ha ők ketten csúcsformában versenyeznek, akkor szépen behúzzák az öt-hat aranyat, és most nem beszélünk erről. Ezzel együtt igaz, hogy ők sem fiatalodnak, idővel ugyanaz az edzéseredmény nem hozza ugyanazt a csúcsformát; kettejük mögött pedig némi űr látszik Európában. Hogy ez rendszerszintű hanyatlás-e, jövőre a világbajnokságon meglátjuk.

A zsenik mögötti űr gyakori jelenség, az ön egyik szemléletes példája a magyar mellúszás Gyurta Dani és Kovács Ági után.
Az tiszta közgazdaságtan. Ha ekkora nagyságok tarolnak mindent, másfelé készítem fel, aki tehetséges és még alakítható. Egy vonatkozó elemzésünk szerint az úszósportnak van egy stabil ütemű, javuló trendje. Néha jönnek kiugró, korszakos zsenik – Egerszegi Krisztina vagy Janet Evans –, és az adott versenyszámban húsz évre megtorpan a fejlődés. Aztán utoléri ugyanazt, ahol a trend alapján tartana.

Aligha túlzás Milák Kristófot is a kiugró, korszakos zsenik közé sorolni. Milyen időeredményre lehet képes, aki talán még Michael Phelpsnél is jobban a pillangóra termett?
Kristóf erre született. Szereti a vizet, és a víz is őt, amikor pillangózik. Ritka harmóniában vannak. Meggyőződésem, hogy tud egy másodperccel is jobbat a kétszázas világcsúcsánál.

Az elképzelhetetlen, 1:50-en belüli idő.
Ezzel együtt már most, 21 évesen benne van. Szükséges hozzá egy olyan verseny, amilyet a kvangdzsui világbajnokságon úsztak, ahol Chad le Clos több mint három hosszon át élet-halál tempót diktált. Egy olyan ízig-vérig versenyzőnek, mint Kristóf, kell valaki, akit el akar kapni; ha rendben van a forma, a felkészülés, és kiélezett a helyzet, biztos vagyok benne, hogy egy másodpercet is leszedhet a világcsúcsból az ereje, tudása alapján.

Ez a versenyvágy húzhatja el a 200 pillangótól?
Ahogy emberekkel, tárgyakkal, dolgokkal, úgy úszásnemekkel is lehet telítődni. Teljesen természetes, hogy most éppen a gyorsúszószámok érdeklik, és máris jelentős eredményekre képes bennük. Szerencsére sikerült meggyőznünk az edzőjével, Selmeci Attilával, hogy ne olimpián kísérletezzen, legyen meg az arany. A hátúszásában is szép kilátások vannak.

És a vegyesben?
Jelenleg nem látom, hogy a mellúszását olyan szintre lehetne hozni, hogy versenyképes legyen. Örömmel tévednék.

Ön melyik számot tartja a legtöbbre? Mi a királyszám?
Bármit lehetne mondani. A 100 gyors a klasszikus. A 400 vegyes? Hirtelen nem is tudok olyat mondani, hogy valahol egy versenyszám a sportág teljes mozgásanyagát, tulajdonságigényét felvonultatja. Ehhez érteni kell – elég, ha annyit mondok, hogy ha valaki jó pillangón, háton, mellen, gyorson, az még nem vegyesúszás. De észre kell venni: mióta van pillangóúszás, azóta akik az úszásban világklasszisok, pillangón is azok. Ott van például Darnyi Tamás. Noha veretlen bajnokként akart visszavonulni, egy vb-n a 200 vegyes előtti napon odaállt 200 pillangóra – ahol leginkább bronzérem nézett ki neki. Az is lett belőle, de azt mondta, nem akarta kihagyni ezt az élményt. Vagy ott van Gyarmati Andrea, aki ha München előtt úgy dönt, a hátúszásra készül, akkor olimpiai bajnok lesz. De nem ember az, akinek pillangón van esélye, és nem azt választja. Minden mellett szólnak érvek. Nálam az úszó az pillangóúszó.

Mégis, ahogy mondta, erre is rá lehet unni. Ez történt Milák Kristóffal?
Versenyzőként imádtam úszni, de lássuk be, az edzések zöme dögunalom. Kőkeményen kell sokat dolgozni. Az edzőnek az a dolga, hogy megkeresse, hol a maximális terhelés. Állandóan határt kell átlépni, hogy megtudjuk, hol van. Ez nehéz. Akkor is, amikor vannak rövid távú célok. Az érzelmi kiürülésre pedig rátett egy lapáttal a koronavírus-járvány. Vannak olyan személyiségpárosítások, amelyek kibírják ezt a súrlódást. A Milák–Selmeci nem ilyen volt. Mindketten tudták, hogy olimpiát együtt kell nyerniük. Előre megegyeztek, hogy utána meglátják. Ez a kapcsolat elfáradt, Kristóf váltani akart. Ilyen van, ez természetes. Úgy látom, Virth Balázzsal sikeres lehet.

Úgy tűnik, minden külső körülmény adva van hozzá. 
Az, hogy 32 úszónkból 15-en döntőt úszhattak Tokióban, vagy hogy negyedikek lettünk a budapesti Eb éremtáblázatán, azt mutatja, hogy az általános szakmai színvonal erős, a tehetségeken múlik csak, hogy kihozzák, ami bennük van. Nem titok, a járvány után nálunk voltak a legjobb körülmények: csak itt lehetett edzeni, versenyezni sokáig. A fél olimpiai mezőny Budapesten készült fel Adam Peatytől Chad le Clos-ig. Hiányt magyar úszó, úgy gondolom, nem szenvedett. Látni kell, hogy az a generáció, amely most már jóval harminc felett jár, Hosszú, Cseh, Gyurta, Jakabos és a többiek, kivételes volt. Rajtuk kívül csak a Darnyi Egerszegi­féle volt ilyen. Nem természetes, hogy hasonló kövesse. Ha végignézünk az olimpiákon, látszik, hogy a Tokióban elért egy-kettő-három érem volt jellemző korábbi időkben is. Javarészt még dolgoznak azok az edzők, akiknek az elmúlt évtized sikereit köszönhetjük, vagy továbbadták tudásukat. Minden adva van ahhoz, hogy aki arra született, azt felvigyük akár a világ tetejéig is.

Sós Csaba
1957-ben született Hevesen. Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki ötödik helyezett úszó, edző, a Testnevelési Egyetem egyetemi tanára. 1990-től a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, 2017 januárjától a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

1957-ben született Hevesen. Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki ötödik helyezett úszó, edző, a Testnevelési Egyetem egyetemi tanára. 1990-től a Magyar Úszó Szövetség alelnöke, 2017 januárjától a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

Nyitókép: MTI / EPA / OIS / IOC / Jonathan Nackstrand