A startup, ami sosem volt

E sorok szerzője egy évtizede foglalkozik fiatal cégalapítók, kezdő technológusok mentorálásával. Tapasztalatból tudom, mennyi felületesség, sőt ragályos infantilizmus övezi az „innovációs ökoszisztémát”; egy világot, ahol mindenki a Szilícium-völgyből kölcsönzött fordulatokban beszél, miközben az életünk szempontjából sokszor jelentéktelen problémák megoldásán szorgoskodik. Ez a történet azonban engem is megdöbbentett.

A WeWork brandet 2010-ben New Yorkban indította útjára egy karizmatikus, korábban gyermekruhával kereskedő izraeli vállalkozó. „Ahogy az Airbnb megváltoztatta az utazást, úgy alakítjuk át a munka világát” – ígérte Adam Neumann. Az ötlet lényege az volt, hogy a kizárólag hosszú távra bérelhető, steril hangulatú irodai munkakörnyezet helyett akár egy órára is elérhető, divatosan berendezett, ingyenkávéval, vegán szendvicsekkel és jógaórákkal felturbózott közösségi irodát kínál a digitális nomádoknak. A WeWork irodáiban a nagy dobásról álmodozó apró IT-vállalkozások egyből a Google központjában érezhették magukat. Röviddel a válság után a reputációs mélyrepülésben lévő korporatizmushoz képest a coworkingterek hangulata 
a friss levegőt, a megújulást jelképezte.

A terjeszkedéshez Neumann pénzgyűjtésbe fogott. Ebben akkor ő volt a legjobb a világon: beszállt az eBay és az Instagram felívelésében döntő szerepet játszó Benchmark Capital, a Harvard befektetési alapja, az Alibaba-alapító Jack Ma és a JPMorgan óriásbank is. A cég értékét rövid időn belül már 47 milliárd dollárra becsülték, s ekkor jött csak az igazi tűzi­játék: a Szon Maszajosi sztárbefektető által kezelt Vision Fund 2017-ben az USA történetének második legnagyobb tőkeinjekcióját nyomta a vállalkozásba. A WeWork értéke papíron megközelítette a 100 milliárd dollárt, és a cég megkezdte a tőzsdére lépés előkészületeit – hogy azután egyetlen nap leforgása alatt roskadjon össze, s váljon a spe­kulációalapú kapitalizmus állatorvosi lovává.