Üres bolygó

Tudósok kétszáz éve állítják, hogy civilizációnk – s vele akár a bolygó – pusztulását az elkerülhetetlen túlnépesedés okozza majd. Thomas Malthus már 1798-ban arról értekezett, hogy a gazdasági és kulturális stabilitást a népességnövekedés döntheti romba. 1968-ban Paul Ehrlich adott közre globális éhínséget vizio­náló, a Római Klubot is meg­ihlető jóslatot The Population Bomb (a népesedési bomba) címmel. Lehet, hogy ez az egész csak félreértés? Darrell Bricker, az Ipsos kutatócég vezérigazgatója és John Ibbitson veterán újságíró közös könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy a valóság a túlnépesedés szakállas közhelyének szöges ellentéte. „A huszonegyedik század meghatározó eseménye három évtized múlva következik be, amikor a globális népesség csökkenni kezd. Miután a hanyatlás elkezdődik, soha nem ér majd véget.” Igen, jól érti, kedves olvasó – kanadai szerzőpárosunk szerint hamarosan nem túl sokan, hanem túl kevesen leszünk a Homo sapiens fennmaradásához.

A könyv részletesen bemutatja, hogy az emberi történelem során egyszerre volt magas a születési és a halálozási arány, így a Föld népessége sokáig csak lassú ütemben növekedett. 1800 után az élelmiszer-termelési és közegészségügyi innovációk eredményeként a halálozási arány csökkenni kezdett, így a népességnövekedés dinamikussá vált. Ez azonban a közhiedelemmel ellentétben időszakos jelenség. Szintén a tizenkilencedik századtól ugyanis iparosodás s vele szoros összefüggésben urbanizáció kezdődött, ami Bricker és Ibbitson szerint megágyazott a küszöbönálló nagy fordulatnak. A városiasodás, az általánosan elérhetővé váló oktatás és mindenekelőtt a nők rohamosan változó társadalmi szerepének hatására a termékenység nemzedékről nemzedékre, országról országra zuhanni kezd. A fejlődő országokban egyre több nő jut képzéshez és karrier­lehetőséghez, ezért egyre több pár halasztja el a gyermekvállalást, vagy vállal felmenőinél kevesebb gyermeket. Ez a folyamat sokkal gyorsabb, mint ahogy azt korábban feltételezték.