A Kádár-kor alaktalan, fojtogató aljassága

Veczán Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

– Te nem vagy normális!
– Hála a jó égnek! Kell egy bolond, 
hogy megfékezze a sok normálist.

A párbeszédrészlet Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjében, az Eltörölni Frankot-ban hangzik el, s ahhoz, hogy ne polgárböködő műanyagpunk közhelyváltás legyen, hanem tartalommal is bírjon, egy és negyed óra kőkemény építkezés vezet el minket. A nyolcvanas években járunk, amikor egy tehetséges, de tehetségét a rendszer szempontjából sajnálatos módon rendszerellenes punkzenében kiélő fiatalember kerül szembe a diktatúra működtetőivel. De a puha diktatúrában már nem ölnek meg, legalábbis nem gyorsan; nem vernek meg, legalábbis nem mindig; s nem lehetetlenítenek el, legalábbis nem teljesen. Ez viszont az ellenállást is nehezíti, már annak, aki komolyan gondolja ezt az egészet – hiszen még a falnak sem lehet fejjel rohanni, ha cella helyett gumiszobába zárnak. A történet fő színtere ugyanis a pszichiátria.

A fortélyos félelem finom pókhálójának szálain végigfutni másfél órában lehetetlen lenne, még ha nekünk meglennének is rá a referenciapontjaink; de a filmet nemzetközi közönségnek szánták, s mutatták be néhány napja a 78. Velencei nemzetközi filmművészeti fesztiválon. Ilyen szempontból érthetővé válik, miért egy Magyarországot is alig látott izlandi látványtervezőt vontak be: ide tolmács kell.