A fő dolgokban egység…

Római katolikusok, keleti ortodoxok, protestánsok – abból is többfélék, anglikánok, reformátusok, evangélikusok, baptisták stb. Hát nem ugyanaz az Isten? Hogyan tudtak akkor Krisztus tanítványai ennyifelé szétszéledni? S hogyan lehetne ismét összetalálkozni?

„A fő dolgokban egység, a mellékesekben szabadság, és mindenekben szeretet” – Melanchtonnak, az egyik tizenhatodik századi reformátor hittudósnak tulajdonítják ezt a mondást, s gyakran idézik akkor, amikor az egyházak közötti különbségekről, vitás pontokról esik szó. Lehetne ez a hármas követelmény a közeledés záloga? Persze, ha megszületne arról a döntés, hogy melyek a fő és a mellékes dolgok. S akkor már csak azt kellene megtudni, hogy honnan vesszük mindkettőhöz az egymás iránti szeretetet.

De miért is kellene annál nagyobb egységben lenni az egyes keresztény felekezeteknek, mint amilyen egységben jelenleg vagyunk? Hiszen (már) nem bántjuk egymást, nem folytatunk büntetéssel végződő hitvitákat, egyre gyakrabban találkozunk, s a nyilvánosság előtt még az eltérő tanításokról, hitgyakorlatról is visszafogottsággal beszélünk, nehogy a kívülálló, nem egyházi személyek feleslegesen veszekedő, szőrszálhasogató hívőknek lássanak minket. Madách Imre maga is hozzájárult ahhoz, hogy a hitviták értelmetlen, fanatikus hittudósok hatalmi küzdelmének tűnjenek, hiszen Az ember tragédiájában az ádáz küzdelem egyetlen szó egyetlen betűjéért folyik. Pedig akik értik a homouszion és a homoiuszion közötti különbséget, azok vallják, hogy ezen az egy i betűn megfordulhat az egész világ sorsa.