Magyarország szerencsejáték-problémája
Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyapartit egy kaszinóban.
Kevés igazságosabb dolog van a világon, mint a póker.
Egy színház arra is jó, hogy az ember – ha éppen ott dolgozik tizenkilenc évesen – megtanuljon pókerezni a díszletezőktől, akik ezzel múlatják az időt, amikor épp nincs dolguk. Ők 32 lapos magyar kártyával, öt zárt lappal, 10 filléres alapon játszottak. Bevettek, gondolták, kifosztanak. A második héttől kezdve már pozitív volt a szaldóm, súlyos forintokat nyertem. Észrevettem, hogy Pista bá önkéntelenül a fülét vakarja, ha jó lapja van, Sanyinak, a főnöknek magasabb lesz a hangja, ha blöffölni akar, Lali pedig… Róla legyen elég annyi, hogy azt mondta, az asszonyt is feltenné három ászra.
Ott jöttem rá, hogy kevés igazságosabb dolog van a világon, mint a póker. Bárki gyorsan megtanulhatja a szabályait, mindenkinek ugyanakkora esélye van a győzelemre, mint a vereségre – az ügyesebbek mégis gyakrabban nyernek, mint a gyengék. A játék az átverésre is épül, de erre mindenkinek megvan a lehetősége.
Ma már a Texas hold ’em a legnépszerűbb játék és egyben a legegyszerűbb is. Ötvenkét lapos francia kártya kell hozzá, az nyer, aki a saját két, illetve a közös öt lapból a legjobb kombinációt tudja bemutatni. Aki ismeri a számokat és a figurákat, az akár vén fejjel, tíz perc tanulás után is belevetheti magát a küzdelembe, s már aznap nyereséggel állhat fel. Ilyen értelemben jobb, mint a sakk, ahol a gyerekként elkezdett sokévnyi tanulás és gyakorlás után sincs garancia arra, hogy valakiből akár csak közepes nemzetközi mester legyen. A világbajnoki címhez pedig zseninek kell lenni.