Sehova tanúi

2021. augusztus 04. 12:58

2021. augusztus 04. 12:58
null
Rajcsányi Gellért

Tűzforró nyári vasárnap volt, a kovi 147. hullámának idején járhattunk – jó ideje így becézgették a valamikor a húszas évek elején az emberiségre szabadult vírust –, vagy tán a 148. hullám volt, vagy a 143., már egyre kevésbé tudták számolni, és amúgy is rég összeértek a hullámok; amikor meg nem volt járványfelfutás, akkor menetrend szerint a klímavilágvége volt terítéken, és a klíma is úgy hullámzott már, mint a járvány, fullasztó hőhullámokkal és égzengető, jeges viharnapokkal;

akkor azon a tűzforró nyári vasárnapon a népek szokás szerint a betondzsungelek és a vízpartok között ingáztak; a dugók a hatsávosra bővített sztrádán is Érdtől Aligáig tartottak pénteken, vasárnap meg Aligától Érdig; az országhatárokon akkoriban már nemigen lépett át senki, még a régi időkben oltásigazolványokkal kezdték a korlátozásokat, aztán teljes egészségügyi kórkép kellett a határátkeléshez, később a papírhalmozó bürokraták legnagyobb örömére miniszteri engedélyhez kötötték mindenhol az országok elhagyását, majd a fogadó országokban is a belépést; az európaiak áramlását eltömítő sok papírból pedig épülni kezdett a frissen megalakult, az emberek, áruk és szolgáltatások szabad mozgását korlátozni kívánó Mobilitási Biztosság felhőkarcolója Brüsszel szürke ege alatt;

addigra viszont már mindenki inkább otthon maradt a saját országában, a tortúrákat megunva, az egzotikus utazásélményt a youtube-os világjáró drónvideók bámulásával meg a távoli kontinensekről érkező árucsomagok feliratainak böngészésével letudva; a csomagok miriádjait robotizált óriástankerek szállították a világóceánon, főleg, amióta a szomáli kalózokat a világtörténelem legkönyörtelenebb dróntámadásaival végleg a tenger fenekére küldte I. Emmánuel francia és Csin-ping kínai császár koalíciós hadereje; egyébként ekkoriban érkeztek izgalmas hírek a Weyland-Yutani teherűrhajóiról is, amik állítólag valami forradalmi felfedezéseket tettek távoli bolygókon, mindegy is;

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!